Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.

Ülésnapok - 1922-76

178 À nemzetgyűlés 76. ülésé 1922. De azért nem lehet azt mondani, bogy a parlamentarizmus hibája, hogy még mindig van törzsszerkezet, nem lehet azt mondani, hogy Michel Angelo bűne, hogy még voltak kőkorszakban élő emberek, s hogy Rafael nem volt képes a maga isteni művészetével a busmanokat ugyanilyen művészetre ihletni. Ha az ortodox kereszténységről akart Rupert t. képviselőtársam jellemző eseteket mondani, akkor mondhatott volna egyebet is. Elmondhatta volna pl. azt, hogy az akvitániai zsinat volt az első, amely a szegények és a jobbágyság kínzóira és zsarolóira egyházi büntetést szabott; elmondhatta volna, hogy Odilo clunyi apát volt az első, aki a birói tekintély megszilárdítása érdekében a treuga dei-t keresztül tudta vinni és ezzel 120 napra tudta korlátozni a vérbosszút és az ököljogot. Elmondhatta volna, hogy az ortodox kereszténység volt az, amelynek pápája IV. Orbán 1266ban IV. Béla királyhoz levelet irt, s ebben a következőket mondja : Figyelmeztetlek téged, hogy egyformán meztelenül születünk és egyformán üres kézzel megyünk a túlvilágra. Vedd tudomásul, hogy ugyanazon ég alatt ugyanazt a levegőt szívjuk, és ne felejtsd el, hogy Isten előtt egészen egyforma a koldus és a király, az ur és a paraszt. Szóval elmondhatta volna azt, hogy az emberi egyenlőségnek, a szabadságnak és testvériségnek első hirdetői ugyanabban a középkorban a pápa volt, és utána sok-sok más, akik igyekeztek az emberiség számára a köztudatba vinni azokat az eszméket, amely eszmékből még ma is élünk, s amely eszmék, sajnos, még ma sem voltak képesek az emberiséget egészen átjárni. Elmondhatta volna, hogy a sötét középkorban, a XIII. században virágzottak a legjobban az egyetemek, elmondhatta volna, amit a protestáns történetíró, Márki említ, hogy soha nem volt még irányzat, nem volt még tényező, amely képes lett volna annyi ezreket és milliókat egyesiteni a szépnek érzésében és megértésében. Elmondhatta volna azt, hogy már a katakombákban a művészetet, a zenét, a festészetet, a szobrászatot az anyaszentegyház, a katholikus egyház] ortodox kereszténysége emelte piedesztálra, s hogy a pápák 120 esztendeig harcoltak a művészetért az] ikonoklaszták ellen. Elmondhatta volna jellemzésül azt is, hogy a XIII. században igyekeztek már megállapítani a munkaidőt, szabályozni a béreket, hogy a munkás védelmére megvolt az instinktus akkor is, és hogy épen az egyház volt az, amely ezt követelte. Hogy nem volt képes keresztülvinni, azt nem lehet az egyház hibájának tulajdonítani, hanem vissza kell vezetni az emberi gyengeségre és arra a bűnöző hajlandóságra, amely az emberiségben megvolt akkor is és megvan ma is. S ha Rupert t. képviselőtársam jellemezni akarta a kereszténységet és jellemező eseteket akart felhozni, felhozhatta volna azt is, hogy végeredményben a magyar honfoglalást állandóvá évi december hó 20-án, szerdán. épen a kereszténység tette, mert ugyanakkor azok, akik előbb itt voltak, a hunok és az avarok, akik hatalmasabbak voltak a magyarságnál, elpusztultak, mig a gyenge, a kevés számú magyarság örökre fel tudta ütni a sátorfáját és ezeresztendős kultúrát tudott itt teremteni, mert a kereszténység volt az, ami az állami berendezkedésre a kereteket, az első instinktust adta, a kereszténység volt az, amely itt az első népműveltséget teremtette, és a barátok voltak azok, akik az első ingyenes népoktatást ebben az országban megvalósították. (ügy van ! ügy van ! jobb felöl és a középen.) Arra is rájöhetett volna Rupert t. képviselőtársam, hogy akkor, amikor mi a XX. században azt követeljük, hogy újra legyen keresztény a magyar közgazdasági élet, legyen keresztény a magyar politikai élet, legyen keresztény a magyar szociális élet, mi nem valami nóvumot, nem valami exotikumot követelünk. Akkor mi simpliciter azt követeljük, hogy térjünk vissza arra a még mindig meglévő alapra, amely ma is erős, ma is szilárd alap, amelyről lecsúsztunk a népnek, a nemzetnek, az országnak kárára, (ügy van! a baloldalon.) Mi nem akarunk erre az alapra erőszakkal visszajönni, mi nem akarjuk erőszakkal keresztény gondolkozásuvá, keresztény berendezésűvé tenni ezt az országot. Mi nem erőszakkal, hanem törvénnyel, intézményekkel, a keresztény erőknek felfokozásával, a keresztény gondolatnak glóriával való körülvételével, a keresztény elemek összefogózásával és organizálásával, a keresztény erők öntudatra ébredésével akarjuk Magyarországot erre a keresztény fundamentumra újra visszavezetni. (Elénk helyeslés jobbfelől és a középen.) Bárczy István : Keresztény türelmességel ! (Egy hang a baloldalon : Részvénytársasági alapon !) Haller István : T. Nemzetgyűlés ! A ministerelnök ur is elismerte, hogy a probléma fel van vetve. Hódmezővásárhelyi beszédében azt mondotta (olvassa) : »Vissza kell vezetni közéietünkbe a keresztény felfogás ideáljait, a keresztény vállalkozásnak kell megint előtérbe nyomulnia és a kereszténység számára kell visszaszerezni a gazdasági és kulturális életben az elvesztett pozíciót.« Ezt én tökéletesen aláírom, ezt a programmot én fen tartás nélkül helyeslem, ezen a felfogáson voltam húsz évvel ezelőtt is, amikor politikai pályámat megkezdtem. Egészen bizonyos, hogy ezen a felfogáson fogok maradni végig. Ebben helyeslem a ministerelnök felfogását és én mint ellenzéki, mint szintén a keresztény világnézetet magaménak valló politikus, most azt nézem, vájjon a ministerelnök csakugyan programmnak tekinti-e ezt a hitvallomást, vagy jelszónak. Mert programm, ha a kormányzati hatalom mindent elkövet, hogy ez a kijelentés az idők folyamán fokonként valóra