Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.

Ülésnapok - 1922-75

A nemzetgyűlés 75. ülése 1922. évi december hó 19-én, kedden. 163 Szeder Ferenc : Azt sokan megállapították a báboru alatt, a bábom után, és most is meg­állapítják, bogy a dolgos kéz az, amelyre építeni lebet. Ennek a megállapításnak logikus követ­kezménye, bogy azt a dolgos munkáskezet pedig óvni, ápolni kell és arra kell törekedni, bogy ebből a dolgos munkáskézbői minél több legyen és minél tovább jó karban legyen. Itt van Budai, aki »A megcsonkított Magyarország« című munkájában azt mondja (olvassa) : »A dolgos munkáskéz az az erő, amely kifosztott országun­kon leghamarabb segitbet s csak okos önzést tanúsít az állam, ha a munkásait segitő olyan szociálpolitikát üz, amely a tömegeket emelve, vezetve, azokat ép erejűvé és megértővé fejleszti.« Ugyancsak ő mondja (olvassa) : »A népnek gon­dozása terén egy elmulasztott intézkedés évtize­dekig érezteti káros hatását. Egy milliárdos sikerült valutaüzlet kevesebbet ér a nemzet maradandó értékei tekintetében, mint ha a halá­lozás arányát egy számmal sikerült leszorítani.« De, t Nemzetgyűlés, Sándor János belügy­minister még a háború alatt azt mondotta (ol­vassa) : »A nemzetnek most folyó küzdelme a tanúbizonyság arra, hogy az állam szempontjá­ból legnagyobb érték az ember, de még nagyobb értéke lesz az embernek akkor, ha elérkezik az ideje, hogy a háború pusztitásait helyreállítsuk.« Sándor János, az akkori belügyminister, nyilat­kozott igy, aki felismerte az emberi érték nagy jelentőségét, és Budai, aki a szociálpolitikát első­rangú fontosságú intézménynek tekintette, amely többet jelent, mint milliárdos valutaüzletek végre­hajtása. Ezzel szemben azt látjuk, hogy Magyar­országon mezőgazdasági szociálpolitikáról beszélni ostobaság, mert ilyen nem létezik. Azt mondják ezzel szemben, hogy az 1898. évi II. tcikk meg­felelő szakasza kötelezi a munkaadót arra, hogy 8 napig gyógy kezeltesse a munkását, hogy ha beteg lesz az üzemében ; ha pedig rokkanttá válik, ott van a gazdasági cseléd-segélypénztár, amelyet annak idején joggal kolduspénztárnak neveztek el a földmunkások. Arról nem is szólok, hogy az 1898, évi II. te. megfelelő rendelkezései alapján hogyan nem teljesitik kötelességeiket az érdekelt gazdák, csak egynehány számadatot olvasok fel arra nézve, hogy igazoljam, hogy az országos gazdasági munkáscselédpénztár, amellyel nem is foglal­koztunk olyan régen, igazán és valójában koldus­pénztár. Itt van kezeim között ennek a pénztár­nak az 1921. évi jelentése, amely szerint ez a pénztár 1921 január elsejétől december 31-ig segélyezés címén kifizetett összesen 201.874 korona és 54 fillért. 201.000 koronát! Ugyanakkor a gyógyellátás — ezt csak megemlítem — 260.000 koronába került. De most jön a dolognak a java. Ennek a 201.000 koronának a kifizetése 756.275 korona 96 fillér adminisztrációs költséget jelen­tett. Háromnegyed millió korona adminisztrációs költség volt ahhoz szükséges, hogy 201.000 koro­NAELÔ Vn. nát kifizethessenek azoknak, akik a munkában lettek rokkantakká és nyomorékokká. (Zaj.) T. Nemzetgyűlés! Ez a magyar mezőgaz­dasági szociálpolitikának a képe! Most arról nem beszélek, hogy mennyire elsőrangú orszá­gos érdek, népszaporodási érdek az, hogy leg­alább a nyomában haladjunk az 1907. évi XIX tcikk alapján létrejött munkásbizfcositási intéz­ménynek. Egyenesen megszégyenítő, arcpirító, hogy az összes mezőgazdasági szociálpolitikai kiadásaink egy esztendőben 201.000 koronát tegyenek ki. (Mozgás balfelöl.) Néha, mikor a buzgóság megszállja a földmivelésügyi minister urat, akinek a reszortjába a mezőgazdasági szo­ciálpolitikai törvényalkotások tartoznak, akkor egy-egy ankétre hiv bennünket, és terveket eszel­tet ki velünk arra nézve, hogy miként is kellene mezőgazdasági szociálpolitikai alkotásokat léte­síteni. Egy ilyen ankéten, körülbelül 1920 májusá­ban, a földmivelésügyi minister ur azt mon­dotta, — még akkor nem vitatkoztak arról, hogy a trianoni békeszerződés vonatkozó szakasza érvényes-e a mezőgazdaságra, vagy nem — hogy (olvassa) : »Végre valahára elérkezett az ideje annak, hogy mezőgazdasági szociálpolitikai törvényalkotásokba kezdjünk. E tekintetben a trianoni békeszerződés kötelezettségeket ró ránk.« Én nem szívesen hivatkozom most sem a tria­noni békeszerződésre és nem fogadom el ezt jog­forrásnak. Tessék megcsinálni azokat a szociál­politikai törvényalkotásokat, amelyekre ez köte­lez, anélkül, hogy hivatkoznának a trianoni békeszerződésre. Előzzék meg azt, hogy ezzel kelljen a magyar államot kényszeríteni ilyen törvényalkotásokra azért, mert agrárország vagyunk és eminens érdekünk, hogy a mezőgaz­dasági munkásokat is a szociálpolitika áldásai­ban részesítsük. Okos önzés tőlünk azoknak az összegeknek a befektetése, amelyeket szociál­politikai alkotásokra használunk fel, mert a munkásokat erősítjük és a munkaerejüket tesz­szük tartóssá, ami nemzetgazdasági szempontból óriási nagy jelentőségű. r T. Nemzetgyűlés ! Én érzem és tudom azt, hogy amikor a magyar mezőgazdasági szociál­politikát igy számokban önök elé terjesztjük, amikor itt számokkal igazoljuk be, hogy csak üres szólam a magyarság megerősítése, mert mindazokat a törvényes intézkedéseket elmu­lasztják, amelyekkel a magyarságot és a dolgozó tömegeket erősíteni lehetne, tudom, hogy önök között is van, aki szégyenkezik ezek miatt a számok miatt. De törekedjenek arra, hogy minél előbb odaérjünk a szociálpolitikai téren a mező­gazdaságban, mint ahol az ipari munkások ál­lanak, akik számbelileg sokkal kevesebben van­nak, mint a mezőgazdasági munkások. Azt hiszem, ebben a tekintetben egyetértenek velem és osztják felfogásomat, amikor a következő ha­tározati javaslatot terjesztem elő: »Utasítsa a nemzetgyűlés a földmivelésügyi minister urat, 22

Next

/
Thumbnails
Contents