Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.

Ülésnapok - 1922-66

A nemzetgyűlés 66. ülése 1922. évi december hó 6-án, szerdán. 157 Mert azt értem, hogy a minister ur ugy akarja ellenőrizni a maga szempontjából az adóbehajtást, amint célszerűnek látja, de hogy ennek az ellenőrzésnek a költségeit a községre háritsa a mélyen t. kormány, azt a magam részéről sem jogosnak, sem igazságosnak, sem törvényesnek el nem fogadhatam, kivéve azt az esetet, ha ezt a szerintem abszurdumot a nemzetgyűlés törvényerőre emeli. Arra kérem tehát a minister urat és a t. Nemzetgyűlést, méltóztassék a 32. §-t meghagyni, — ez helyesen, jól van megkonstruálva, — azonban a 68. §-t méltóztassék törölni, amely ennek a kirendelésnek a költségeit egyenesen a községek nyakába zuditja, s amelynek az lesz a konzekvenciája, hogy minden pénzügyigazgatóság derüre-borura fogja kiküldeni ezeket a bizottságokat, ha kell, ha nem, csak azért, hogy munkát adjon és esetleg napidíjakat adhasson. A községek vállain fölül ezt a Dimokles-kardot és ezt a veszedelmet mindenféleképen levenni szükségesnek tartom. Meg kell említenem, hogy a 41. § szerint, amely a végrehajtásról intézkedik, a végrehajtó által elsikkasztott összegekért, vagy az általa bármikép okozott károkért megint csak a községeket teszi a törvényjavaslat anyagilag felelőssé. Már pedig mit tehetek én arról, ha az a végrehajtó közeg, amely nem is az enyém s amely az állam követeléseit hajtja be, olyan rosszul ellenőriztetik felettes hatósága által, hogy sikkasztani van módja ? Hegy azért, mert az a közeg esetleg kárt csinál vagy sikkaszt, engem, mint községet, tegyenek felelőssé és adóztassanak meg újra, ezt részemről semmi körülmények között el nem fogadhatom. S.ólnom kell még a 43. § 5. pontjában foglalt azon intézkedésről, amely szerint (olvassa) : »A községek kötelesek olyan alkalmas helyiségekről (raktárakról) gondoskodni, ahol a hatósági őrizet alá vett zálogtárgyak elhelyezhetők.« Aki ezt a pontot készítette, megint csak a városokat tartja szem előtt. Városainkra nézve ez az intézkedés semmit sem jelent, mert minden városházán van* nak olyan üres helyiségek, amelyekbe az ilyen elzálogosított tárgyakat be lehet raktározni, ugyhegy ez a városoknak semmi néven nevezendő küiÖn kiadást nem okoz. Aki azonban a községek viszonyait ismeri, tudja, hogy a legtöbbször még azt a gazembert sem tudjuk hova elcsukni, akit megfog a csendőrség, mert nincs olyan helyiség, ahol egy éjszakára ott tartsák, hogy addig, amig a vonathoz lehetne vinni, ott meg lehessen őrizni ; s akárhányszor megtörténik, hogy a csendőrök azt a gazembert saját hálószobájukban hálátják... aki — mondom — ismeri a községek viszonyait, az nagyon jól tudja, hogy ez a rendelkezés megint olyan terhet jelent, amely felesleges is, szükségtelen is, zaklatás jellegű is, és tulaj donképen a célnak meg sem felel. Hillottunk egy ellenvetést, hogy ott van valamelyik pajta. Ha beteszem az elzálogosított tárgyakat és értékekeket abba a pajtába, mit kell tenrem, hogy azt fel ne törjék már az első éjszakán ? őriztetnem kell. EÍ pedig pénzbe, nagyon sok pénzbe kerül a mai viszonyok közt. Arra kérem tehát a mélyen t. minister urat, hogy az ilyen, a községekben abszolút értelmetlen és — ha keresztülviszik •— irtózatos kiadásokkal járó intézkedéseket méltóztassék a törvényjavaslatból éliminaIni s méltóztassék kimondani, hogy az ilyen tárgyak a községházánál lehetőleg addig is megőrzendők, amig azok az állampénztárba beszállittatnak. A célnak ez mindenesetre tökéletesen megfelel, s akkor -nem fog a hatóság megint arra kényszeríteni bennünket, hogy külön községi raktárakat építsünk és azok őrzéséről gondoskodjunk. A 61. § ugyanazt az anyagi felelősséget statuálja a végiehajtás során befolyt pénzekéit, amelyet eddig is a többi szakaszokon keiesztül láttunk, ahol megint a felelősség és a kártérítés kötelezettsége teljesen a községebe háiittatik. Ezt ugyanazon indokokból, amelyeket már előadtam, iészemiől elfogadhatlannak tartom. A 63. § arról szól, hogy (olvassa) : »az adóbehajtási illetékekről a község az összes végrehajtási költségeket, nevezetesen a végiehajtási eljárás során szükséges összes nyomtatványok árát, a végiehajíók díj s it, a rakta ibéieket, a szállítási és árveiési költségeket fedezni tartozik«. Ez nagyon szép s a törvényjavaslat kimondja, hogy csak a végiehajtási költségek mérvének erejéig. Nincs azonban gondoskodás aziránt, hogy mi történik abban az esetben, ha a befolyt végiehajtási költségek ezeket a kiadásokat nem fedezik ? Akkor a törvényjavaslat szerint természetesen ez is a községek nyakába szakad. Amikor egy község funkcionáriusai, akiket úgyis a község fizet, az állam éidekében foganatosítanak végrehajtást, az állam éidekéten jáinak el, hogy akkor ene az eljárásra rrég ők rá is fiz essenek és az állam helyett ír ég kie dásokat is viseljenek, ezt megint nem ismerhetem el méltányosnak és jogosnak. Arra kéiem a nélyen t. minister mat, rréitóztassék ezt a szakaszt akkép megváltoztatni, hogy a végrehajtási költségek elsősorban ene fordítandók, amennyiben pedig a végrehajtási költségek ezeket a kiadásokít nem fedezik, jog/

ban álljon a községnek à többletet az álla m kin estait ól kérelmezni. A 67. § megint a községek anyagi felelősségét mordja ki s azéit ezt is éliminalandónak tartom. A 68. §-iól már az előbb beszéltem. De »nunc venio ad fortissimum« ahhoz a nagy elvi ellentéthez, amely ennek a törvényjavaslatnsk egy intézkedése és az én felfogásom, gondolkodásom között fennáll. A töivényje vaslat 86. §-a intézményessé teszi, törvényben kodifikálja az általam mindig elitélt, soha nem helyeselt, mindig — ugy erkölcsileg, mint minden tekintetben — kifogásolt borravaló-iendszert, (Ugy van ! balfelől.) amely, sajnos, a magyar bürokratikus életben már nagyon elharapódzott. S itt vissza kell térnem légmult időbe, azokra az időkre, amikor én mint firtalember Budi pesten tartózkodtam s amikor állandó jóbarátaim többnyiie a ministeiiumok firtalabb tisztviselői sorából kei ültek ki, akikkel egy helyen étkeztem, — én ugyan magam nem hivatalnok voltam, hanem tudományokkal