Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.
Ülésnapok - 1922-66
A nemzetgyűlés 66. ülése 1922. t. képviselőtagjai vesznek részt és dolgoznak, mindazokat a faluellenes, igazságtalan, aggodalomkeltő intézkedéseket, amelyek a javaslatból könnyűszerrel eliminálhatók, már a bizottsági tárgyalásnál észre fogja venni, meg fogja tárgyalni, és a javaslatból ki fogja küszöbölni. Szinte leírhatatlan meglepetés ért tehát, amikor a pénzügyi bizottság jelentését a kezembe vettem és azt láttam, hogy ez az illusztris testület ezzel a javaslattal jóformán »elnagyolva« végez, egyes olyan tessék-lássék lényegtelen kis változtatásokat eszközöl, amelyekről igazán alig érdemes beszélni, ellenben azokat az aggodalmakat, amelyeket majd kifejtek, azokat a nehéz és mindenesetre súlyos jelenségeket abszolúte vagy nem látja meg, vagy nem akarja meglátni és azoknak kiküszöbölésére még csak kísérletet sem tesz. En erre a térre a mélyen t. pénzügyi bizottságot nem követhetem. Törvényhozói kötelességérzetem követeli s parancsolja, hogy én aggodalmaimnak itt kifejezést adjak, mint előbb is mondottam, a mélyen t. Nemzetgyűlésre bizva azt, hogy ezekből mennyit kivan honorálni és mennyit kivan az adózók, különösen a falusi, vidéki adózó polgárság javára a javaslatból kiküszöbölni. Minden hosszabb szószaporítás nélkül rátérek most azoknak a szakaszoknak és intézkedéseknek megjelölésére és megbeszélésére, amelyeket én a javaslatból kiküszöbölendőknek tartok. Kezdem mindjárt a 4. §-szal. A 4. § 1. bekezdésének a) pontja azt mondja, hogy a »pénzügyigazgatóság jogosítva van a szükséghez képest az adózót felvilágosítás adás vagy vallomástétel céljából megidézni.« Esztergályos János: Ez abszurdum! Őrffy Imre előadó : Meg fogjuk változtatni ! Gaal Gaston : Azért említem, mert én is adszurdumnak tartom. Megjegyzem, hogy még a városban is vexatórius odáig menni, hogy a pénzügyigazgatóságnak abszolút jogot adjunk bárki megidézésére ; a városban azonban ez olyan óriási anyagi sérelmet legalább nem jelent, mert hiszen csak annyiból áll, hogy az illető adózó felül a villamosra, ha messzebb lakik, és bemegy a pénzügyigazgatóságra, ott azután kihallgatják és eleresztik. Tudjuk ugyan nagyon jól, milyenek szoktak az ilyen idézések a gyakorlatban lenni, hogy egyszerre 30—40—50—60—100 felet megidéznek — valamennyit délelőtt 9 órára — és akkor ott töltik az egész délelőttöt, (ügy van ! halfelol) várva-várják, mig rájuk kerül nagy keservesen a sor, végre azután, ha rájuk került a sor, a városi közönség szépen ajánlja magát és hazamegy. Velük szemben is vexatoriusnak tartom ezt, de nem tartom katasztrofálisnak. Mi azonban a helyzet a falun? Ha engem a falumból a kaposvári pénzügyigazgatóság megidéz, (már pedig ugyanezen szakasz c) pontja értelmében, sőt az 5. § első pontja értelmében nemcsak a magam adóügyében, hanem másnak évi december hó 6-án, szerdán. 149 az adóügyében is megcitálhat) akkor az annyit jelent, hogy az egyik nap beutazom Kaposvárra, a második nap a tárgyaláson vagyok és a harmadik napon utazom haza. A mai tarifális viszonyok között, amelyeket Keleti Dénes államtitkár urnák és az Államvasutak intézőségének köszönhetünk, ez a kis utazás ezrekbe kerül, arról nem is beszélve, hogy Kaposváron nekem hotelbe kell szállnom, és ugyanazt a procedúrát kell végigcsinálnom, amelyet az előbb a városi közönségről lefestettem. De megtörténhetik az is, hogy az első napon nem is kerül rám a sor, hanem csak a második vagy a harmadik napon. Es ha ez csak egyszer egy esztendőben történnék meg, azt mondanám rá, hogy áldja-vigye, bár nincsen mindenki abban a helyzetben, hogy ezt a három-négyezer koronára menő áldozatot évenként egyszer is elbírja; de mi történik akkor — és ez ellen a törvényjavaslat nem nyújt semmiféle garanciát — ha ez az idézés hetenként vagy havonként megismétlődik? Hiszen egy falusi szegény embert ezzel a szakasszal egyszerűen tönkre lehet anyagilag tenni! Ha ehhez hozzákombináljuk azt a bizonyos politikai lehetőséget is, aminek bizonyos jelenségeit nem egyszer láttuk választások után, hogy t. i bizonyos nem parírozó választókkal szemben a hatalom éreztetni akarja keze súlyát, akkor méltóztassék összekombinálni ezt a két lehetőséget ... s hogy ebből micsoda szituáció fejlődhetik ki, (ügy van! balfelöl.) ennek megítélését én a t. Nemzetgyűlésre bízom. Esztergályos János: A finánc mint büntetőbiró. Gaal Gaston: Ezt az intézkedést, mely ilyeneket lehetővé tesz, én a törvényjavaslatból feltétlenül kiküszöbölendőnek tartom, (Élénk helyeslés a szélsőhaloldalon.) illetve oda módositandónak — a módosítás mikéntjét és szövegét teljesen rábizom a t. minister úrra, nem kívánok erre vonatkozólag indítványt tenni a részleteknél sem — de az én gondolatkörömben a dolog körülbelül ugy alakul ki, hogy ezt ugy kell módosítani, belátván, hogy a mai komplikált adórendszer és a számtalan adóeltitkolás! törekvés mellett, mely velejár a felemelt adókkal, az államkincstár érdekeit is védeni kell, hogy fen tartandó volna az az intézkedés, hogy a pénzügyigazgatőság bizonyos nagyon indokolt esetekben a feleket akár a maguk adóügyében, akár a más adóügyében megidézhesse, azonban ki kell mondani a törvényben, hogy az illető adózó csak saját,községének községházához idézhető meg. (Élénh helyeslés half elől.) A városi közönség ezt az előnyt helyzetéből kifolyólag élvezi, mert a pénzügyigazgatóság helyben van. Ezzel szemben a falu érdekeit is meg kell védelmeznünk, az esetleges költséges zaklatásoktól a falu népét is meg kell óvnunk, még pedig ugy, hogy az adózó a pénzügyigazgatóság
