Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.

Ülésnapok - 1922-64

A nemzetgyűlés 64. ütése 1922. tességtelen verseny ellen követelt védelmet. 8 mit kaptunk válaszkép ? Ez a fontos, s ebhez fűződik egy inditványom, amely nem szövegezhető meg. Az entente felelete az volt, — egy banális, szegényes szégyenletesen gyenge ellenérvelés, kibúvás — t. i., hogy most nem arról van szó, vájjon Magyarországon ilyen törvények vannak-e már életben, hanem azért nem adhatják meg a reciprocitást az első pontra nézve, mert az entente saját béketárgyaló küldöttség azt konstatálta, hogy különféle szövetséges és társult országok legislaíiőja és gyakorlata terén a tisztességtelen verseny tekintetében még igen jelentős eltérések vannak : ennek folytán a fontos dolog csak az, hogy a tisztességtelen verseny dolgában Magyarország kötelezettségei előirassának. Soha gyengébb érvelést a nemzetközi jogéletben nem láttam és nem hallottam ! Az csak kibúvás — egészen másról beszél a szomszédasszony — amikor azt mondja, hegy eltérések varnak. Persze, hogy vannak, amikor a tisztességtelen versenye nincs nemzetközi unió, mert hi zen a madridi, washir g'oiii, stb. megállapodások védjegyekre, tehát voltakép más tá í gyaki a vonatkoznak. Itt kell tehát nekünk döngetnünk a kaput. Csodálom, hogy itt éljenzéssel nem fogadták — ez ugy a túloldal hibája, mint a mi hibánk is — a minis teremök. ur által ma benyújtott törvényjavaslatot, amely a soproni népszavazás emlékét törvénybe kivánja iktatni. Nem lehet eléggé emlékezfcetőleg különféle helyeken döngetni a kaput. Fontos külpolitikai lépés az is, ha további reklamálással szivósan felhívjuk az entente figyelmét arra. hogy ime, mily speciális törvényeink vannak, immár amelyeket bátran összehasonlít hatunk a Nyugat törvényhozásával és jogéletével. A külügyministeriumnak szép és méltó kötelessége volna ezentúl unos-untalan kitérni arra is, hogy a tisztességtelen verseny terén vége legyen az ime még méltatlanabb jogéle ti dispaiitásnak ! A helyzet felvilágosítására ugyanis még két pontot emiithetek meg, ha méltóztatnak megengedni. (Halljuk! Halljuk!) A borra gondolok. Ezt nem azért hozom fel, hogy Magyarországnak egy kardinálisán nagy gazdasági érdekét, a borexportot csak ilyen incidentaliter pártoljam. Annyi bizonyos, hogy nemzeti kincseink egyik legnagyobbika, a borexport, meglehetősen veszélyeztetve van. Pedig a 210. cikknek második bekezdése igy szól a békeszerc ődésünkben : »Magyarország kötelezi magát a viszonosság ellenében — ebben benne van — hogy alkalmazkodni fog a szövetséges és társult országok törvényhozásainak, úgyszintén birói és közigazgatási határozataihoz, melyek a borok és szeszes italok táj megjelölését irják elő. Következik azután ,-— röviden kivonatolva — az, hogy nem szabad beengednünk olyan árut — sem utánoznunk, illetve gyártanunk, sem kivinnünk, sem bárhogy forgalomba hoznunk, amely a győző államok különféle bortörvényeinek táj megállapítását, tehát származásmegjelölését, vi december hó 1-én, pénteken. 103 címkéit, nem veszi figyelembe. Erre is felelt a békedelegáció és azt mondotta, hogy hogyan is lehet effélét ilyen szigorúan előírni, amikor nálunk már nem is származásjelsőkké, hanem fajmegállapitókká és minőségj ekéssé lettek a champagner, a chartreuse, a cognac, vagy a pilseni sör, pláne amikor az 1891 április 14-iki madridi egyezmény is ebben a szellemben fogta fel a most emiitettem cikkeket, t. i., hogy ezek már nem származásjekők, hanem faj megállapítok. Erre azt a választ kaptuk, hegy igen, ezt tudta az entente és épen ezért kötelezi Magyarországot igy. De melyik entente mondta ezt ? Mondták implicite a franciák, akik meg akarták védeni a magyar bortermelés és a magyar borpárlatok ellen a cegnacot, a champagnert és a chartreuse-t, és mondták a csehek, akik meg akarták védeni a pilseni sört ! Igaz, hogy csak ugy odavetve megvolt a válaszban az is, hogy itt tulaj donképen csak borról és szeszes italckról van szó, hát ime, pl. a kölni vizet vagy a prágai sódart nem akarja védeni a békeszerződés. A helyzet tehát a borra nézve ugy ál], — amit természetesen nem mondhattunk ott el, de amit itt megmondhatok, s aminek csak örült a szivünk egy pár napig, — hogy ugyané határozmánnyal a tokaji bornak és minden más jobbrendü exportképes borunknak abszolúte védelmet kérhetünk, követelhetünk viszonossági alapon az egész Nyugaton. A helyzet azonban az, hogy a tisztességtelen verseny többi általános határozmányai szempontjából mi nem rendelkezünk viszonossággal. A tokaji bornál igen, aminek örvendetes következménye, hogy a magyar bortermelést a külügyministeri um, a kormányzat ebben a vonatkozásban a legszigorúbban megvédheti és remélhetőleg meg is fogja védeni, a másik oldalon pedig, mihelyt végre most nekünk is lesz a tisztességtelen versenyről szóló quasi codexünk, kíméletlenül, az unalomig sőt szinte az erőszakosságig menő módon fogunk kopogtathatni az asztalon és fogunk rámutatni arra, hogy ime, Magyarország megcsinálta ezt, — nemcsak a trianoni szerződésből kifolyóan, de mint abszolút modern eszközt a jövőre. Mert hiszen — sajnos — a 215. § értelme szerint terminus nélkül vagyunk, a viszonosság élvezete nélkül kiszolgáltatva a »tisztességtelenverseny« terén, holott csak 5 évre terjednek azok a korlátozások, amelyekkel vámpolitikai téren vagyunk kiszolgáltatva a minket környező országoknak is, illetőleg mi csak a harmadik év után, tehát a negyedik és ötödik esztendőben fogjuk a viszonosságot mi is megkivánhatni. Ellenben a tisztességtelen versenyre nézve egyáltalában nincs megszabva az időhatár, tehát az előbb idézett öt év után az még meghosszabbítható az entente tetszése szerinti időre. A tisztességtelen verseny szempontjából csak önön erőnkre, csak saját legislatorius, etikai érzékünkre, csak a most saját magunk által megteremtendő codexünkre, a tisztességtelen versenyről szóló erre a lex specialis-ra vagyunk utalva, hogy ezzel, mint fegyverrel áttörjük a jeget és azt mondjuk, hogy ime, Magyarország ezen a téren is kultur- és jogi szempontokból olyan fejlettségi