Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.

Ülésnapok - 1922-64

102 A nemzetgyűlés 64. ülése 1922. béli tekintetben a termelőtől a fogyasztóig mikor, hogyan és milyen mérvben juttatja el az árut, akkor a kéidésre adott válaszban bizony a helyi érték többleti fogalmára, és ezzel a kereskedelem produktivitására jövünk rá. E fölött talán vitába sem lehet bocsátkozni. Ami talán még azt illeti, hogy a bankok áruosztályait is támadja a képviselő ur, igazán semmifele hivatottsági érzésem nincs arra, hogy a bankok működését különösen védelmembe vegyem, de nézetem szerint szerencse volna Magyarországra nézve, ha minél több banknak, sőt valamennyinek volna áruosztálya, mert a nagybani kereskedelem, a külkereskedelem sohasem a szatócsok kezén megy keresztül. Azokat az elemeket védhetjük tehát, akik nagybani külkereskedelmet csinálnak, akár bankok, akár nem. Hadd térjek rá az egyik fontos érvre, amely talán a képviselő ur felfogását, illetve a hangulatát a törvényjavaslat elfogadtatása mellett, ha objektive fog gondolkodni, Kissé megjavíthatja. Ez a nemzetközi beállítása a dolognak. Kezdő szavaim odairányúltak, hogy Magyarország, amely a maga konszolidációját erkölcsileg is keresi, az öndémgrement helyzetébe jutna a képviselő ur hirdetett felfogása révén, amit a terembe most újra visszatérő képviselő ur távollétében elejtett szavaim ismétlése révén hozok emlékezetébe. Magának a trianoni szeriődésnek 210. §-a is tartalmaz egy fontos előírást. Kénytelen vagyok ebből a szakaszból két mondatot, ha nem is betű szerint, de lényegében közvetlenebbül idézni. Ebben a szerencsétlen szakaszban a következő foglaltatik : Magyarország kötelezi magát, hogy törvényhozási és kormányzati téren megtesz minden szükséges intézkedést avégből, hogy a szövetséges és társult hatalmak bármelyikének nyersterméke és ipari gyártmánya megvédessék a kereskedelmi forgalomban a tisztességtejen verseny minden módja ellen. — Ez az első mondat. Ezt nem azért hozom fel, mintha bizonyos örömmel deferálni akarnék a szerencsétlen trianoni békeokmánynak és mintha sietnék annak végrehajtását sürgetni. A második és harmadik mondat a fontos. Az első szakasz második mondata ugyanis azt mondja, hogy evégből a magyar kormány lefoglalásokkal, megtorlásokkal gátolni és tiltani fogja mindazon cikkek behozatalát, kivitelét, itthoni gyártását, eladását és forgalombahelyezését, — következik a definíció — amelyek akár magukon, akár belső burkolatukon, akár külső csomagolásukon olyan jegyeket, neveket, feliratokat vagy bármilyen j ekések et mutatnak, amelyek az áru származása, neme, természete, különös minőségük szempontjából hamis megjelölést foglalnak magukban. A tisztességtelen verseny törvényes szabályozásával nemcsak hogy a szomorúan legyő; ott államnak valamely kötelezettség folytán deferálunk itten, hanem e lépést meg kell tennünk azért is, — s itt röviden egy kis magyarázattal szolgálok, ha van a nemzetgyűlésnek hozzá türelme évi decemher hó 1-én, pénteken. (Halljuk ! Halljuk I) — mert az aspirálandó viszonosság szempontjából nagyon óriási hordereje van a kérdésnek, amelyet a külügyministeriumnak — ha ez nem is valami elegáns diplomáciai feladat — a legnagyobb odaadással, szívóssággal kell azt szem előtt tartania és a külfölddel szemben következetesen érvényesítenie. Az általam imént idézett két szakaszban nem fordul elő a »viszonosság« szó ! Vámpolitikai téren sokat szoktunk nyargalni a 200-tól 203-ig terjedő trianoni cikkek sorozatán, fájlalva, hogy a legnagyobb kedvezmény, illetve a tarifa lis szabadság terén milyen egyoldalú lekötöttségben vagyunk, mennyire ki vagyunk szolgáltatva auf Gnade und Ungnade az entente-hatalmaknak ! Túlkevéssé értékeljük a most idéztem határozmányckat, és talán ez a javaslat időszerű arra, hogy rámutassak, mit válaszolt odakünn a békeküldöttség, amely a nagynevű gróf Apponyi Albert vezetése alatt érdemileg azt felelte ennek a határozmánynak elfogadhatása tekintetében érzett szorongattatása közben, hogy Magyarország a nemzetközi gazdasági etika szempontjából égbekiáltó méltánytalansággal lesz kiszolgáltatva a fejletlenebb jogrendü szomszédainak. Felhoztuk ugyanis, hogy Magyarorszá gon régóta sokkal fejlettebb jogélet van e té?en, mint a környező országokban. Itt van pl. az 1884 : XVII. te, az ipaitörvény 51., 52. s 58. §-a, azután a magyar állam cin: eiének használatai ól szóló 1883. évi XVEII. te, a csomagokban árult cikkek mennyiségtart almának helyes megjelöléséről szóló 1893. évi XXXIV. te. és mindenféle speciá lis törvény. Azután fel: oiolhattuk, hogy épen a háború kezdő évének elő szem észt ei ében itt született meg a déiig]

enent elleni, határozmányckat is tartalmazó 1914 : XIV. te a sajtói ól, az 1914 : XLI. te a becsület fokozottabb védelmeiől. Sok ilyen érvet tudtunk felsorolni, pióbáltuk is, hogy enyhítsük az entente szivét. Most lép be épen a földmiveléíügyi minister ur a teiembe, ez emlékeztet, hogy kérdjem, nincs-e Magyarorszá gon ma gyönyörűen kiépített les speciálisunk egyes mezőgazdasági termékek hamisításának tilalmazásaiiól. Nincs-e a mesterséges borok készítésének forgalombahozatalának tilalm ázáséra szántén külön törvényünk ? Ugy-e meg vannak az 1895 : XLVt. te és az 1908. évi XLVII. te ! ? Ezek tündöklő bizonyságai annak, hogy nálunk az egész igazgatás és judikatura mily ónási ír éltékben haladt a tisztességtelen ténykedés letörés irányában. Az igen t. kép vi; elő ur ezt nem méltányolja és általánosságba fiancia régi helyzetekie is hivatkozik. Franciaországhoz képest mi talián eliőtbüe és meszszebb vagyunk, mert mi az életet követtük. Egészen más szempontok vannak kivált Angliában, ahol a bíróság független megítélését régi idők óta jobban engedik érvényesülni. Mi Neuillyben azt mondottuk az entente-nak, hogy mi ime fejlettebb jogéleti szinten vagyunk, nemhogy a reciprocitás nélkül a minket környező országok is egyoldalúan élvezzék nálunk a tisz-