Nemzetgyűlési napló, 1922. V. kötet • 1922. október 20. - 1926. november 28.

Ülésnapok - 1922-55

A nemzetgyűlés 55. ülése 1922. a legnagyobb nyomor, ugy, hogy százezrével vannak olyan emberek, akik ma képtelenek arra, hogy saját erejükből önmagukat vagy családjukat eltartsák, azon egyszerű oknál fogva, mert elaggottak, vagy mert oly súlyos betegek, hogy évek óta nem képesek az ágyból kimozdulni, akik egészségtelen, összezsúfolt, ablak nélküli fűtetlen szobákban fekszenek és nélkülözik mindazokat a legszükségesebbeket, amelyek a legprimitívebb életfentartásnak feltételei. Ezekről a kategóriákról gondoskodni ugy a kormánynak mint a társadalomnak és az államnak legszentebb kötelessége (Ugy van! johhfélŐl.) T. Nemzetgyűlés ! Nem akarom a türelmüket sokáig igénybe venni. Néhány perc alatt, távirati stílusban elmondok egy-két dolgot és nagyon kérem, méltóztassanak megtisztelni azzal, hogy kérésemre álljunk össze egynéhányan a képviselők közül pártkülönbség nélkül és az éjnek óráiban, amikor a nyomortanyákon a népet együtt találjuk, menjünk oda, Győződjünk meg a helyzetről. Minden képzeletet felülmúl az, amit ott látni fognak. Es ha megméltóztatnak Győződni a képviselő uraknak pártkülönbség nélkül erről, — szeretném, ha ebben a kormány tagjai közül is többen részt vennének ; én, mint ministerelnök magam is elmentem oda, és kérem a kormánynak és az ellenzéknek tagjait is, hogy vegyenek részt ezeken az éjjeli razziákon — nem hiszem, hogy a mai parlamenti jelenetekhez, vagy a régebbi parlamenti szcénákhoz hasonlók előfordulnának. Minden egyes képviselő tudatára ébredne annak, hogy micsoda vulkán felett állunk itt, amikor apró személyes dolgokkal, párttaktikai trükökkel és mindenféle apró cseprő, csiri-csári dolgokkal foglalkozunk, ezekről vitatkozunk, pedig úgyszólván már a föld is megmozdult a talpuk alatt. (Ugy van ! balfelöl) Meg vagyok Győződve arról, hogy ezeknek a dolgoknak meglátása, ha ennek a pokolnak képébe bele fognak »nézni a magyar törvényhozók, megrettenti a lelküket és azt hiszem, hogy nagyon sokan magukba szállva, félre fognak tenni mindent, ami szétválaszt, mindent ami nehézségeket csinál a dolgoknak kibontakozásánál és csak azt fogják keresni, hogy azt a rettenetes borzalmat hogyan lehetne megszüntetni. Elmentem a külföldiekkel, hollandusokkal egy magyar iskolába és bementünk mind a hat osztályba. Váratlanul mentünk, senki sem taníthatta ki a gyermekeket, mert hiszen mjm is tudták előre, hogy mi következik. Mind a hat osztályban feltettem a kérdést : gyermekek, ki kapott tejet ma reggel? Egy-egy osztályban nem volt több egy-két gyermeknél s az egész iskolában nem volt 6—12 gyereknél, akik reggel tejet kaptak. Azután kérdeztem, hogy ki az, aki egyáltalában szokott tejet kapni. Nem volt 10%-a sem az iskolásgyerekeknek, akik azt mondták, hogy tejet szoktak kapni. Az is megtörtént a mostani razziák alkalmával, hogy amikor megkérdeztem, hogy kik kaptak tejet, a évi október hő 20-án, pénteken. 55 gyermekek közül sokan egész naivan azt mondták: kérem: mi az? Kérdeztem, hogy ki szokott meleg reggelit kapni. Az összes gyermekeknek alig 20°/o-a eszik reggel meleget. Azután feltettem a kérdést, hogy ki mit ebédel. Egyenkint megkérdeztem a gyermekeket. Az egyik azt mondta, hogy : kapok egy darab dinnyét és egy karéj kenyeret ; a másik azt mondta, hogy : kapok négy-öt szem szilvát és egy karéj kenyeret, az az ebédem. A gyermekeknek legfeljebb 20°/o-a eszik meleg ételt ebédre. A gyermekek legnagyobb része csenevész, a szemük beesett, mellük horpadt, tagjaik olyanok, hogy az angolkórnak képét mutatják. Mi lesz az ilyen nemzedékből ? Amikor tovább mentem és arról akartam bizonyítékot szerezni, hogy mi az oka ennek, megkérdeztem őket, és meg is kaptam a választ. Feltettem a kérdést a gyermekeknek, hogy kinek vannak szülei. Erre tömegesen — percentet nem tudok mondani, mert eltolódtak az esyes osztályokban — felálltak és azt mondták: nekem nincs apám, nekem nincs anyám. Csaknem kivétel nélkül azt mondották : elment a háborúba, eltűnt, nem jött haza, meghalt. De ami a legszomorúbb, — és ezt borzalommal mondom el, mert ez ennek a kornak züllését és a mai nemzedéknek lelkében élő erkölcsi betegségét mutatja — legalább 15°/o-a olyan volt minden osztályban a gyermekeknek, akik azt mondták : megszökött az apám, itthagyott bennünket, nem tudjuk, merre van ; megszökött az anyám, csak az öreganyám maradt otthon, nem tudjuk, hogy az anyám merre van. Az ínség és a nyomor akkora, hogy a családi kötelékeket is felbontja és a nyomor, mint a legnagyobb bűnre vivő alkalom, — szétrombolva ezt a legtermészetesebb sejtjét az államnak és a nemzetnek — elrontja az egész magyar generációnak jövőjét. Ha fajvédelemről van szó, én abban látnám a faj védelmet, hogy itt kellene munkához látni és arra gondolni, hogy ezeket mentsük meg. (Ugy van! taps balfelöl.) A nyomor nem ismer osztálykülömbséget, mert én láttam, hogy a hivatalnoknőnek vagy a tisztviselőnek gyermeke épen olyan sápadt, mint a munkásé, sőt sokszor még csenevészebb is. Itt tehát semmi olyan szempont nincs, amely szétválaszthatna bennünket. Nekünk közösen hozzá kell látnunk ehhez a munkához. (Ugy van! Ugy van!) Horváth Zoltán: Es most nekünk fascismus kell ! Pikler Emil : Maradjunk tehát együtt ! Huszár Károly : Ha bennünket nem vezetne a faj és a jövő nemzedék iránti kötelesség, és nem parancsolna a lelkiismeretünknek cselekedeteket, amelyek nagyobbak mindannál, amit eddig tettünk, akkor ez a puszta tény is elegendő volna annak a tudatnak a felébresztésére, hogy ezeknek az állapotoknak fenmaradása veszélyezteti a társadalomnak rendjét és békéjét. Egy boldog országban és egy megelégedett népnél -