Nemzetgyűlési napló, 1922. V. kötet • 1922. október 20. - 1926. november 28.
Ülésnapok - 1922-55
A nemzetgyűlés 55. ülése 1922. egészen mást mutatnak. A kérdés érdemi része azonban az, hogy vájjon a drágasággal arányban áll-e a munkások munkabére? (Ugy van! ügy van! a szélsőhaloldalon.) Amikor a ministerelnök ur azt mondotta, hogy Csehországban mennyi a búza ára, nem mondotta meg a cseh munkások munkabérét is, nem mondotta meg, hogy Ausztriában indexrendszer alapján állapítják meg a munkabéreket, nem mondotta meg, hogy én kimutattam, hogy 5400 korona a differencia az indexrendszer szerinti bérek és a mai munkabérek között. Már pedig azt hiszem, hogy ha a drágaság kérdését mérlegeljük, akkor az árak magasságát és a munkabérek magasságát egymás mellé kell állitani és ezen az alapon kell megítélni a kérdést. A többi nem más, mint demagógia. (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Elnök : Minthogy az elnöknek van napirendi indítványa és Rassay Károly képviselő urnák is van egy napirendi indítványa, amelyek egymással ellentétben vannak, a kérdést akképen fogom feltenni, hogy elsősorban az elnök napirendi indítványára fogom feltenni a kérdést, és amennyiben ez elfogadtatnék, önként elesik Rassay Károly képviselő ur napirendi indítványa ; amennyiben pedig az elnök napirendi indítványa nem fogadtatnék el, fel fogom tenni a kérdést Rassay Károly képviselő ur napirendi indítványára. (Helyeslés.) Ha ehhez hozzó méltóztatnak járulni, felteszem a kérdést : méltóztatik-e az elnök napirendi indítványát elfogadni, igen vagy nem ? (Igen ! Nem f) Kérem azokat a képviselő urakat, akik az elnöki napirendi indítványt fogadják el, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség. Kimondom a határozatot : az elnök napirendi indítványa fogadtatván el, Rassay Károly képviselő ur napirendi indítványa elesik. Vanczák János : Lehet tovább drágítani ! (Zaj.) Elnök : Azt hiszem, kimondhatom egyúttal azt is, hogy a szünet alatt netán megüresedő választókerületekben szükségessé váló uj választások kiírására vonatkozólag az elnökségnek adott felhatalmazás, amelyet a Ház legutóbbi ülésén adott, továbbra is fennáll. (Helyeslés.) Most áttérünk a sürgős interpellációkra. A szó elsősorban Szakács Andor képviselő urat illeti meg. (Az elnöki széket Almásy László foglalja el.) Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak helyeiket elfoglalni, hogy a képviselő ur elmondhassa interpellációját. (Felkiáltások: Szünetet kérünk!) Szakács Andor: T. Nemzetgyűlés! Teljes jóhiszeműséggel hallgattam végig az itt most lefolyt vitát a drágaság kérdéséről és nagyon imponált nekem az, amikor különösen Berki Gyula t. képviselőtársam kifejtette, hogy mindazokért a bajokért, amelyek ma az országban vannak, a legkevésbé a kormány tehető felelőssé, NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1922—1926. — V. KÖTET. évi október hó 20-án, pénteken. 49 mert a kormány teljesiti hivatását, őrajta tehát nem múlik semmi, ha valamiféle késedelem vagy hiány van, vagy ha baj súlyosodik a közönségre. Én sürgős interpellációmban az ország borzasztó súlyos bajai közül egy témát ragadok ki, a hadirokkantak, özvegyek és árvák ellátása« nak ügyét. Méltóztatnak tudni, a nemzetgyűlés a múlt ciklusban nem volt abban a helyzetben, hogy a kormánynak erre vonatkozó törvényjavaslatát letárgyalhatta volna. Erre a kormány ezévi március 19-én rendeletileg léptette életbe a hadisegélyeknek azt a felemelését, amelyet a törvényjavaslat kontemplált. Eszerint körülbelül a duplájára emelkednék a rokkantak, özvegyek és árvák ellátási járuléka. A kormány már ennek az évnek februárjában szükségesnek tartotta a rokkantak és özvegyek járadékainak felemelését. Ezért történt az, hogy 1200, illetőleg 2400 koronára emelték fel ezeknek a járadékoknak minimumát. Most épen itt a drágaság kérdésével foglalkozott a nemzetgyűlés. Statisztikát hallottunk arról, hogy az utolsó hónapokban milyen súlyosan emelkedett a drágaság és a nép milyen megoldhatatlan megélhetési problémák elé került. Ha tavaly a kormány szükségesnek látta a hadisegélyek, a rokkant járulékok felemelését, akkor azt gondolnánk, hogy legfőbb igyekezete az volt a kormánynak, hogy saját rendeletének érvényt szerezve az életbe átvigye ezt a rendelkezést és ezekhez a felemelt segélyekhez a hadirokkantakat, hadi özvegyeket és árvákat hozzájuttassa. Itt igazán nem lehet azt mondani, hogy az ellenzék útját óhajtotta volna állni a kormány törekvésének, mert épen mi voltunk azok a nyár folyamán is, akik a kormánynak ezt a kötelességét ismét és ismét rekrimináltuk. ( Ugy van ! balfelöl.) Arról nem akarok beszélni, hogy az a 2400 korona, amelyet ma egy hadirokkant vagy hadiözvegy kap, — ez körülbelül az átlag amit kapnak — igazán milyen nyomorúságos segítség, hogy jóformán egy falat kenyérre is elégtelen. De legalább megapták volna. Itt voltunk július végén a nemzetgyűlésen, amikor az ellenzéki képviselők felszólalására a népjóléti minister ur kijelentette, hogy ő azért nem birja elrendezni ezt a kérdést, mert 87.000 restanciát vett át. Az elődje arról panaszkodott, hogy 30.000 restanciát vett át; ő már 87.000-ben állapította meg a restanciák számát. Akkor azt mondottuk : ha ez igy halad, akkor 187.000-re fog rövid idő alatt emelkedni. De tulajdonképen nem is erről van szó. Nem a restanciákról van szó, — arról is fogok beszélni — hanem arról van szó, hogy ezeket a felemelt illetményeket a kormány a rokkantaknak, hadiözvegyeknek ós árváknak mind a mai napig nem utalványozta ki. (Ugy van! balfelöl.) Itt van a kormány rendelete, amelyet március 19-én közzétett és amellyel ezt az igazán égető kérdést rendezni óhajtotta. Ebben óriási nagyhangú kijelentések vannak, paran7
