Nemzetgyűlési napló, 1922. V. kötet • 1922. október 20. - 1926. november 28.

Ülésnapok - 1922-61

â26 A nemzetgyűlés 61. ülése 1922. tekintetében. Sejtelmük sincs arról, bogy mi az a szocializmus, mi az a, szociális kérdés. Szomjas Gusztáv: Próbáltuk nagyon jól! Hébelt Ede : Nemcsak közigazgatási hatóságainknál, szolgabiráknál, polgármestereknél látjuk azonban ezt, hanem igen sokszor még a törvényhozó hatalom tagjainál is, akiknek sok esetben téves nézeteik vannak arról, hogy mi is az a szociális kérdés, mit is akar a szocializmus. Például mind azon nyargalnak egyesek, hogy a szocializmus a magántulajdon ellen van. Megdöbbenéssel láttam, hogy úgynevezett rendkívül intelligens emberek is, például vidéki közjegyzők és más hasonlók azon a felfogáson vannak, hogy a szocializmus alatt azt kell érteni, hogy elveszik az ember óráját, ingóságait stb. Szomjas Gusztáv: Tisztázni kellett volna a deklarációban. Miért nem tisztázták? Elnök : Kérem, képviselő ur, most a 16. § részletes tárgyalásáról van szó és most pártprogamm feletti vitákat nem lehet rendezni. Hébelt Ede : Ebből le akarom vonni . . . Elnök : Méltóztassék magát szigorúan ehhez a kérdéshez alkalmazni és annak keretén belül mozogni. A pártprogrammot nem lehet ennél a szakasznál tárgyalni. Hébelt Ede : Szigorúan ebben a keretben tartom magamat. Méltóztassék megengedni, azért vagyok tanárember, hogy tudjam azt . . . (Derültség a jobboldalon. Felkiáltások : Volt! Volt!) Kérem, egyelőre még vagyok. Hogy egy teljesen igazságtalan fegyelmi eljárás folyik ellenem, az még nem jelenti azt, hogy nem vagyok tanár. Propper Sándor : Tanári képesítése van. Hébelt Ede: Tanári képesítésem van. Propper Sándor: Döntsék ezt meg! Elnök: Csendet kérek. Klárik Ferenc : Azt nem lehet elvenni tőle! Propper Sándor: A tudását pláne nem! Hébelt Ede : Hogy valami konzekvenciát levonhassak, először meg kell alapoznom azt, amit levonni akarok és ha megfelelőleg megalapoztam, vonom le a megfelelő konzekvenciát. Bá kell mutatnom arra, hogy vidéki közigazgatási hatóságaink annyira tájékozatlanok, — ebből fogom levonni a konzekvenciát — hogy igen sok esetben fegyelmi .vétséget követnek el. Felhozok egy pár példát. Amikor egyik-másik főszolgabíró, vagy alispán az egyéni szabadságot sértő módon jár el egyes emberekkel szemben, akkor arra azért, mert teljesen tájékozatlan szociális kérdésekben, nem lehet azt mondanom, hogy az az ember rosszhiszeműen, dolozusan jár el, hogy szándékosan követi el azt a fegyelmi cselekményt, hanem csak azt lehet mondanom, hogy elköveti azt súlyos gondatlanságból, vagy ha nem is súlyos, de enyhe gondatlanságból, tudatlanságból. Ez azonban egészen egyre megy; fegyelmi vétséget követ el és ezen fegyelmi vétség miatt felelősségre vonandó. A mai idők olyanok, hogy évi november hó 28-án, kedden. rendkívül élesek a politikai ellentétek. A politikai ellentéteknek ez a kiélezettsége vonja azután maga után azt, hogy ezek a fegyelmi vétségek, melyek a szociális kérdés kiélezettsége miatt követtetnek el, a kormány által felelősségre nem vonatnak, jóllehet a kormány hivatva lenne a törvények szerint a fegyelmi eljárások megindítására. Kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy Rómában is volt ilyen helyzet. A t. képviselő urak bizonyára emlékeznek azokra a kétségbeesett harcokra, amelyek a patríciusok és a plebejusok közt folytak. Bizonyára visszaemlékeznek arra is, hogy ama harcok idejében épen azért, mert a patrícius tisztviselők ellen és a patríciusok és plebejusok közti érdekellentétek esetében a hivatalos körök nem intézkedtek megfelelően, külön tisztséget kreáltak, a tribunus plebisi állást, egy bizalmi tisztséget, quasi bizalmi embert, (Mozgás jobboldalon) a plebejusok bizalmi emberét, aki ezekben az ügyekben eljárjon. Majdnem most is érettnek látom a helyzetet arra, hogy az alsóbb osztályok szociális érdekeinek, a szociális harcok következtében kielégítésre nem találó közigazgatási és egyéb érdekeinek védelmére külön tisztviselőket kreáljanak és jogosítsanak fel arra, hogy mint azoknak bizalmi emberei, az ő érdekeikben eljárjanak. A legnagyobb elkeseredéssel látom az olyan dolgokat, amikor egy-egy főszolgabíró valakit minden ok nélkül letartóztat és amikor a belügyminister az alispán útján ráír, hogy terjessze fel hozzá a letartóztatás okát, akkor hónapokon keresztül ülnek ezek az emberek, és sem az alispántól, sem a főszolgabírótól válasz a belügyministeri rendeletekre nem érkezik. A legnagyobb tudatlanságtól vezetett határozatnak tartom, amikor az egyik főszolgabíró kimondja, hogy pártszervezet megalakítására nincs semmi ok és ennélfogva betiltja a pártszervezet rendszeres és hivatalos működését, »mert a pártszervezet valamely országos pártnak propaganda helyi szerve lévén, a választások alatt élénk tevékenységet fejthet ki, jelenleg azonban minden belátható időn belül semmiféle választás lezajlani nem fog, a pártszervezet intenzív működésének folytatása mivel sem indokolható, ennélfogva engedélyezhető nem volt«. Nem tehetek róla, de ugy látom és ugy érzem, hogy a diszkrecionális jognak is megvan a maga határa. Bátorkodom hivatkozni arra, hogy 11 esztendővel ezelőtt volt itt egy magyar jogászgyülés, és ezen a közigazgatás reformját is tárgyalták, országunk legkiválóbb, legillusztrisabb jogászai és ott a legillusztrisabb jogászok szájából hangzott el — tessék elolvasni, nyomtatásban is megjelent a gyűlés jegyzőkönyve — a legélesebb kritika a mi közigazgatásunkról. És ott hangzott el egyik legkiválóbb jogtudósunk szájából az, hogy közigazgatásunknak egyik fő hibája voltaképen az, hogy azt hiszi, olyankor is joga van diszkrecionálisán eljárni, amikor a jogszabály korlátozza a diszkrecioná-