Nemzetgyűlési napló, 1922. V. kötet • 1922. október 20. - 1926. november 28.

Ülésnapok - 1922-58

102 A nemzetgyűlés 58. ülése 1922. Rothenstein Mór : Olyan is van ? Nagy Ernő : . . . olyan is akad, a t. túloldalon is rá lehet mutatnom dabasi Halász Móric és Mokcsay Zoltán képviselő urakra és bizonyára többen lehetnek és vannak is még olyanok, akikben szociális érzék van, de ennek a szociális érzéknek nem szabad náluk megnyilvánulni. (Zaj.) Ma az a jó főszolgabíró, t Nemzetgyűlés, aki a legjobb kortes. Hiszen ismerek nagyon sok kollégát, aki vérző szívvel teszi ezt vagy azt, de muszáj neki megtennie, mert hiába, ez a kenyere. Hogy ez igy van, azt ugy hiszem, felesleges a t. Nemzetgyűlés előtt részletesebben bizonyítanom. A jegyzői és általában a közigazgatási, a vármegyei pálya az, amelyet a legjobban meg kellene becsülni és a legjobban körül kellene bástyázni a törvénynek azon erősségeivel, amelyek megvédik e pályán levőket minden alulról és felülről jövő támadással szemben. Mi a jegyzőnek is a helyzete, t. Nemzetgyűlés? Ugyebár az a jegyző, aki nem az alispán, főispán vagy főszolgabíró szájaize szerint jár el, az inkább hagyja ott a pályáját, mert legyen bármilyen kitűnő, népszerető — épen ugy, mint a főszolgabíró — annak ott jövője nincs. A t. kormányfői azt vártuk volt, hogy a közigazgatás reformjával áll ide és nem ilyen javaslatokkal, amelyek csak tángálják, kiegészítik jól-rosszul a közigazgatási tisztviselők fizetését. Azt vártuk volt, hogy egy olyan javaslattal jön, amely gyökeresen belenyúl a közigazgatás és igy az ország helyzetébe is. Azonban ezt hiába várjuk, ép ugy, mint a régi kormányoktól, az egy Tisza István kivételével, akinek volt bátorsága belenyúlnia és pedig erős kézzel, okosan és bölcsen a közigazgatás menetébe, akit azonban megakadályozott ebben — mint méltóztatnak tudni — a közbejött háború. (Egy hang jobbfelöl: október 31!) A tisztelt kormánytól azt vártuk volna, hogy egy helyes és okos közigazgatási javaslattal jön ide. — Amint látom és kiveszem — itt az államosítás szele kezd fújdogálni, amitől én, mint a vármegyének, a közigazgatásnak és az autonómiának erős hive, féltem ezt a szerencsétlen országot. (Ugy van! balfelöl,) Igy is teljesen a központi hatalom kezében van minden hatalom. Ha az alkotmánynak ezt az utolsó, de ezidőszerint meg nem felelő bástyáját leromboljuk, akkor lehet mondani •— és ne méltóztassanak nagy mondásnak venni — de én azt mondom, igazán vége ennek az országnak. Hogy az államosított főszolgabíró, pláne az államosított jegyző milyen tisztelője és milyen atyja lesz ennek a népnek, azt el lehet képzelni ? Ha ezt hozza az uj javaslat, akkor legjobb lesz bele sem kezdeni, méltóztassanak ugy hagyni, amint van. Rassay Károly : Újra kell választani a törvényhatósági bizottságot. évi november hó 22-én, szerdán. Nagy Ernő : Ha pedig méltóztatnak hozzáfogni, akkor méltóztassanak demokratikusan és az ország jövőjének megfelelően megalkotni ezt a reformot. Lelkem szent megGyőződésével mondom, hogyha a nép választja a maga tisztviselőit, — de nem ugy, mint a képviselőket, — akkor igenis erős lesz ez az ország és jó lesz a közigazgatás. Méltóztassék azt törvénnyel körülbástyázni! Az igaz, most is körül van bástyázva: a képviselői választásoknál a közigazgatási tisztviselőknek nem szabad beleavatkozni azokba. Rassay Károly: Ez a főfeladatuk! Nagy Ernő: En csak a magam vármegyéjéről szólok : a jegyző, főszolgabíró, alispán egyebet sem csinált az egész választás alatt, (Egy hang a baloldalon : Korteskedett !) mint korteskedett, a népet üldözte, lecsukatta. (Ugy van! balfelöl.) Kérdem az igen t. belügyminister urat, hivatása-e ez annak a főszolgabírónak és annak a jegyzőnek, és hivatása-e az, hogy meghamisítsa és kijátssza ezt a törvényt, amelytől tulajdonképen Magyarország jövője függ? Hivatása-e pláne most, amikor körül meg vagyunk szállva és idegen népek acsarkodnak ránk, hivatása, hogy példát adjunk mi annak a románnak, annak a csehnek: ime, igy kell választani, s a csendőrséget, ezt az igazán derék intézményt . . . Rassay Károly: Inficiálja. Nagy Ernő : ... ezt a múltban legjobb testületet felhasználja a legaljasabb korteseszközökre, és azt a szellemet, amely büszkesége volt a magyar rendészetnek, teljesen aláássa. Igy volt ez az egész országban, azt hiszem, nemcsak Bereg vármegyében. (Ugy van! balfelöl.) Jó közigazgatás, t. Nemzetgyűlés, csakis ugy lehetséges, ha a tisztviselők jól vannak fizetve. Ebből az alaptételből indulva ki, szólok hozzá az egyes szakaszokhoz. Először is a vármegyei alkalmazottak létszámviszonyainak szabályozásáról szóló törvényjavaslathoz leszek bátor szólni. Ha átnézem a fizetési osztályokba való sorozást, mindjárt szemembe tűnik, hogy az árvaszéki ülnöki állásoknál micsoda helytelen utón jár a kormány. Hiszen tudvalevőleg ezek az árvaszéki ülnökök a legfontosabb vagyoni érdekek felett rendelkeznek. Ha az az árvaszéki ülnök könnyelműen veszi a maga hivatását, óriási vagyoni bukásokat és romlásokat okozhat egyeseknek. Itt vannak a vármegyei aljegyzői és szolgabírói állások. Ezek szerintem megint a leghelytelenebbül vannak csak a VIII. fizetési osztályba besorozva. Az igaz, hogy ennek a paragrafusnak az utolsó része azt mondja, hogy a VII. fizetési osztályba is előléphetnek, de csak 18 év után és csak a saját személyükre nézve. Méltóztatnak tudni, hogy igen derék, érdemes szolgabirák, mivel nincs protekciójuk, nincs összeköttetésük, 18—20—30 esztendeig is ugyanabban az állásban vannak, akiknek — mondom — egyéb bűnük nincs, mint az, hogy nincs elő-