Nemzetgyűlési napló, 1922. V. kötet • 1922. október 20. - 1926. november 28.

Ülésnapok - 1922-58

A nemzetgyűlés '58., ülése 1922. kelő összeköttetésük. Tizennyolc év után is csak a VII. fizetési osztályba léphet elő az illető, és csak a saját személyére, tehát családjára nézve nem, azaz, ha nyugdíjba megy vagy meg talál halni, akkor ő, illetve özvegye nem élvezi a VII. fizetési osztálynak megfelelő nyugdíjat. Ez igazságtalan dolog. Itt van a járásorvosi állás is. A járási orvosok nem léphetnek elő, csak a VIII. fizetési osztályba. Horváth Zoltán : Egy segédhivatali főigazgatónak is van annyi fizetése. Nagy Ernő : Akik közigazgatással foglalkoztak és főszolgabirák voltak kint, az eldugott helyeken, nagyon jói tudják, milyen fontos a járásorvosi állás. Ott volt pl. az én járásom, Verecke, amel> távol, legalább is 60 kilométernyire volt a várostól. Már most odavetődik az a járási orvos, ott kell leélnie egész életét és a VIII. fizetési osztályig viheti fel, szemben az irodaigazgatóval, akinek csak négy osztálya kell hogy legyen. Helyeslem, hogy az irodaigazgató bemehet a VII. fizetési osztályba is, de akkor ugyebár a járási orvosra nézve, aki az egészségügynek őre ott . . . Horváth Zoltán: Egyetemi végzettségű! Nagy Ernő : . . . és egyetemi végzettségű, mégis csak méltánytalan, hogy meghagyjuk a VIII. fizetési osztályban. Halász Móric : Magánprakszisa is van ! Rakovszky Iván belügyminister: Egy-két órát van bent naponként. Nagy Ernő : Az igaz, hogy magánprakszisa is van, de méltóztassanak nekem meghinni — nem a mostani Magyarországot véve, hanem a régi Magyarországot — az a magánprakszis ott fenn a hegyekben — különben az egységes pártban van olyan főszolgabiró, aki ezt nagyon jól tudja — nagyon keveset szokott hozni. Horváth Zoltán : De rangban megelőzi a segédszemélyzet. Halász Móric : A jegyző is megelőzi a szolgabírót eszerint. Nézd meg a javaslatot! (Zaj.) Nagy Ernő : Most leszek bátor szólni ennek a törvényjavaslatnak a fegyelmi rendelkezések módosítására vonatkozó szakaszáról. A közigazgatási tisztviselők, — értem ugy a városi és községi, mint a megyei tisztviselőket — azt várták, hogy azt a lehetetlen fegyelmi törvényt, amely beleülhetett a középkorba, de nem a mai korba, a belügyminister ur egyszerűen elsöpri és helyette a mai viszonyoknak megfelelő fegyelmi törvények szerint annak a főszolgabírónak vagy jegyzőnek — ugyanazon ember a vádlója, vizsgálóbirája, birája. Ha az a főszolgabiró megharagszik arra a jegyzőre, felfüggeszti, elcsapja, elcsapatja és orvoslás nincs. így van a főszolgabíró is. Az a főszolgabiró, ha összeütközésbe kerül az alispánjával, az az alispán vizsgálja, vádolja, bünteti. En magam,, aki főjegyző és aljegyző évi november hó 22-én, szerdán. 103 koromban évek hosszú során referens voltam fegyelmi ügyekben, szinte aggódó lélekkel nyúltam az illető tisztviselőnek fegyelmi ügyéhez, mert tudtam, hogy bármilyen ártatlan tisztviselő, de mert haraguszuak rá, vagy egyikmásik befolyásos bizottsági tagnak útjában áll, azt a jegyzőt vagy főszolgabírót el kell csapni. Méltóztossanak megengedni, hogy itt konkrét esetekre is hivatkozzam. Volt Bereg vármegyének egy igen derék tisztességes, szorgalmas, népszerető főszolgabirája. Bercsényi Miklós, akinek az volt a vétke, hogy az alispánnal ellentétbe került. T. i. Dercsényi Miklós függetlenségi érzelmű volt, az alispán ur pedig tudvalevőleg munkapárti, illetőleg olyan párti, ahogyan a mindenkori kormány alakult. Dercsényi ellen emiatt az alispán hajszát indított, felfüggesztette. Az én szerény személyem volt az ügyében a vizsgálóbiztos. Vizsgáltam az ügyét legalább hat hónapon keresztül és igazán mondhatom a t. Nemzetgyűlésnek, hogy bár a legszigorúbban utasított az alispán, hogy kutassam ki még a nagyapjának bűneit is, a legparányibb bűnös dolgot nem tudtam kisütni ellene ós ezt az embert mégis hivatalvesztésre Ítélték. Mikor pedig egy befolyásos képviselő közbenjárására az akkori belügyminister r visszahelyezte állásába, nyugdíjba küldték. És a főszolgabiró ur annak ellenére, hogy a belügyminister ur visszahelyezte, három évig csak ugy lógott, hivatalába nem engedték be. Ez az érdemes, derék ember, aki már legalább huszonötesztendei fényes közigazgatási múltra tekinthetett vissza, beleőrült az ellene folytatott hajszába és elhalt. Volt egy másik eset is, egy jegyzőnek, Komáry Istvánnak esete, aki még ma is él. Ez a jegyző elkövette azt a merészséget, hogy mivel nem volt községében főkönyv — az előző jegyző t. i. vagy tiz éven keresztül nem szerkesztett főkönyvet — ismervén a községbelieket, tiz esztendőre visszamenőleg főkönyvet csinált, amiért a pénzügyigazgatóság vele szemben elismerését is nyilvánította. Igen ám, de ez a jegyző Barta Ödönnek és nem Gulácsy Dezsőnek volt az embere Barta Ödön érdekében — nem korteskedett, hanem megtette azt, amit hatáskörében megtehetett. Ezért az alispán állásától felfüggesztette és elcsapta. Igaz, hogy a belügyminister ezt a jegyzőt is visszahelyezte, de ha történetesen nem Barta Ödön az ő pártfogója, akkor ez az érdemes, derék ember is elmehetett volna koldulni. Ezek az esetek indokolják azt, — és még többet tudnék felhozni ilyet a magam praxisából — hogy ez a törvény nem állhat meg, hanem amint Hegymegi-Kiss Pál t. barátom tegnapi beszéde során kifejtette^ módosításokra szorul. T. képviselőtársam be is adott erre vonatkozólag egy határozati javaslatot, amelynek lényege az, hogy a belügyminister ur egy a mai kor kívánalmainak megfelelő fegyelmi törvénnyel