Nemzetgyűlési napló, 1922. V. kötet • 1922. október 20. - 1926. november 28.
Ülésnapok - 1922-57
96 A nemzetgyűlés 57. ülése 1922. befolyásnak kell érdekében megmozdulnia. Egyébként mindig a fővárosból egészítik ki a magasabb állásokat, mintha bizony a vidék nem adhatna kiváló tehetségeket. Vájjon nem súlyos mulasztás-e az államhatalom részéről, hogy tisztviselőinek egy számottevő rétegét mesterségesen zárja el attól, hogy Istentől adott tehetsége révén érvényesülni tudjon ? Melyik gazdag, művelt, népes nemzet engedné meg magának azt az esztelen fényűzést, hogy lemondjon arról a nagy erőtartalékról, melyet a megyék történeti osztálya képvisel a maga tisztultabb felfogásával, szélesebb látókörével, nemes hagyományaival ? Az itélőbirákat legutóbb a törvényhozás bölcsesége külön fizetési rendszerbe sorozta. Azt mondották a napi sajtóban és a nemzetgyűlésben, hogy erre azért van szükség, mert a birák nem vállalhatnak mellékfoglalkozást. Hát vájjon melyek azok a mellékfoglalkozások, amelyek a megyénél kereseti lehetőséget nyújtanak ? Hiába van megengedve a mellékkereset. Maga a jog nem kenyér. A közigazgatás nem kisebb mértékben alapja az állami életnek, mint az igazságszolgáltatás ; sőt a társadalmi rend biztossága voltakép a közigazgatás vállán nyugszik. A biróság csupán a jogrendet védi meg, de e nagy feladatát csak ugy teljesítheti, ha előbb a közigazgatás, a társadalmi együttélés zavartalanságát biztosítja. Háború, forradalom, járvány, éhinség, sztrájk, tűzvész, vizáradás ellen a társadalom nem az igazságszolgáltatástól kér védelmet, hanem a közigazgatástól. Ennek kell előbb megteremtenie, sokszor az egyén heroikus önfeláldozásával, éjjelt is nappallá tevő munkával az élet mindennapi rendjét és csak azután teljesítheti magasztos hivatását a oiróság.« Es igy tovább. T. Nemzetgyűlés ! Szükségesnek tartottam, hogy a vármegyei tisztviselők állásfoglalását itt leszögezzem és hogy ennek az állásfoglalásnak a naplóban is nyoma legyen. Ezek után talán szinte különösnek tűnhetik fel, ha én általánosságban a részletes tárgyalás alapjául ezt a javaslatot mégis elfogadom. (Felkiáltások balfélől : Dehogy különös ! Előre tudtuk ! Biztosak voltunk benne ! Derültség.) De megmondom ennek okát. Meskó Zoltán : Senki sem kételkedett benne ! Karafiáth Jenő : Ennek oka kizárólag a jelenlegi belügyminister ur személyében rejlik, benne vélem feltalálni 35 esztendő után az első belügyministert, akiről biztosra vehetem, hogy nemcsak ígéri a közigazgatás megreformálását, hanem keresztül is viszi a reformot. Rupert Rezső : Szeretném látni azt a mínistert, akit te nem támogatsz. Minden belügyminister igérte. Erdélyi Aladár : Mi is tudunk ministerekről, akik Ígérték, de nem hajtották végre. Meskó Zoltán : Lezárnak mindenkit, aki ki meri tátani a száját. (Zaj jóbbfélöl.) Friedrich Istváfl : Az egész tempó kérdése. (Derültség balfélől.) évi november hó 21-én, kedden. Halász Móric : Hát ez miféle tempó ? Elnök : Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassanak most itt tempózni. (Derültség.) Karafiáth Jenő: T. Nemzetgyűlés ! En a közigazgatási reform és a közigazgatási tisztviselők megélhetése, anyagi javainak kérdése között junktimot látok. A közigazgatási reform nemcsak jó közigazgatást fog adni ennek az országnak, hanem egyszersmind ezt a kérdést is meg fogja oldani. (ügy van! Ugy van! jóbbfélöl.) Már pedig, ha ez igy van, akkor szükségesnek tartom . .. (Egy hang balfélől: Több fizetést és nem címeket!) F. Szabó Géza: Nem reflektálnak címekre a vármegyeiek ! Elnök : Csendet kérek ! Karafiáth Jenő : ... akkor szükségesnek tartom, hogy még a mai ülésből kifolyólag, a jelen törvényjavaslat tárgyalása alkalmával hangozzék el a nemzetgyűlésen biztatás a közigazgatási tisztviselők részére, hogy igenis ez a törvényjavaslat nem záróköve az ő jogos előhaladásuknak, ez a törvényjavaslat csak ideiglenes rendezést foglal magában (Ugy van! jóbbfélöl.) és hogy véglegesen a közigazgatási reform során fog róluk megnyugtató gondoskodás történni. Horváth Zoltán : Az soha sem fog bekövetkezni. (Ellenmondások jobb felől.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Karafiáth Jenő: Én a magam részéről, bár tagadásba veszem, hogy a tradícióknak nálam nagyobb tisztelője és hive volna, mégis határozottan állítom, hogy a vármegyék passzív rezisztenciája, amelyre évszázadok vontak nemes platinát, most, hogy az ország függetlenségét, önállóságát visszanyerte, az idők változásával illuzóriussá vált és igy — ez lehet az én szerény magában álló nézetem — az államosításra, amely ellen csak egy nyomós érv hozható fel, bizonyos kautélák mellett a közigazgatási reform során feltétlen szükség lesz. (Helyeslés jóbbfélöl.) Az én nézetem szerint ugyanis az a szerep, amelyet az 1504. évi I. te, és az 1545-iki országgyűlés felhatalmazásától kezdődően egészen az 1886. évi XXI. te. 20. §-áig és e törvények alapján a vármegyék töltöttek be, amikor is a nemzetnek saját királyai ellen folytatott küzdelmében a vármegye, annak a faj magyarságnak, amely nemzeti létét féltette, alkotmányvédő szerve lett, ma már idejét multa. Külföldi alkotmányok sem ismerik ezt az alkotmány védő szerepet. Nincs ez meg a francia alkotmányban, nincs meg a német alkotmányban sem. Franciaországban ezt a kérdést egyszerűen elintézik azzal, hogy minden pénzügyi törvényben expresis verbis Emondják, hogy aki pedig a törvény rendelkezése ellenére a törvény által meg nem szavazott akár egyenes, akár közvetett adót szed, zsarolást követ el. A német törvényhozásban pedig ugyancsak expressis verbis ki van mondva, hogy aki pedig a feljebbvalója parancsa ellen cselekszik, azt csakis a törvény parancsa menti fel a felelősség alól !