Nemzetgyűlési napló, 1922. V. kötet • 1922. október 20. - 1926. november 28.

Ülésnapok - 1922-57

A nemzetgyűlés 57. ülése 1922. Ezekről a tisztviselőkről annyival inkább méltányos most a gondoskodás, mert hiszen ezek a tisztviselők veszik épen az adójavaslatok folytán j-órészben a nyakukra azokat a nagy terheket, amelyek az adók kivetésével járnak. T. Ház ! Ezek azok a kifogások, amelyeket általánosságban a javaslatokkal szemben előadni kivántam. Nekünk elsősorban kötelességünk, hogy a közigazgatás demokratikus reformját mennél előbb megalkossuk. Ebben a tekintetben a belügyminister úrtól komoly akarást kivánunk és várunk. A békességről, különösen a mai időkben, nagyon különböző fogalmuk van az embereknek. Békesség az is, amikor a nép egy része el van nyomva . . . tehát hallgat. . . szenved, elégedetlenkedni nem mer, . . . Pikler Emil : Mint például most ! Hegymegi-Kiss Pál : . . .békesség az is, amikor az emberek megértéssel fordulnak egymáshoz, együtt dolgoznak s amikor a sebeket gyógyítani törekszenek. A magyar nemzeti államban a békesség megvalósítása elsősorban a végrehajtó hatalomnak, a közigazgatásnak feladata. Mi olyan békességet akarunk, amely alkot, amely nem sebeket ejt, hanem sebeket gyógyít. Csinálja a belügyminister ur is ezt. A javaslatokat nem fogadom el. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Perlaki György jegyző' : Karafiáth Jenő ! Karafiáth Jenő : T. Nemzetgyűlés ! Az előttem fekvő törvényjavaslathoz részben az idő előrehaladottságára való tekintettel, csak igen röviden kívánok hozzászólni, de mégis szólásra késztet az a körülmény, hogy már az előző nemzetgyűlésen én voltam szerencsés indítvány, később pedig határozati javaslat alakjában a kérdéssel elsőkként foglalkozni. Le kell tehát szögeznem, t. Nemzetgyülés, hogy már az előző nemzetgyűlés helyezkedett arra az álláspontra, hogy a közigazgatási— ugy a vármegyei, mint a községi — tisztviselőknek nehéz anyagi helyzetén feltétlenül enyhíteni, javítani kell. A legteljesebb nyíltsággal őszinte sajnálatomnak kell azonban kifejezést adnom, hogy ez a javaslat nem fedi az én határozati javaslat, illetőleg törvényjavaslat alakjában benyújtott indítványomat, amely pedig tulaj donképen a Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesülete vezetőségének bölcs önmérsékléssel a minimumra redukált jogos követeléseit tartalmazta és azt nem haladta túl, Én azonban mindezekért mégsem tudom a belügyminister ur^,t okolni és felelőssé tenni, hiszen a belügyminister úrról köztudomású, hogy ő a közigazgatási tisztviselők sorsát szivén viseli. A magam részéről kizárólag a mi lehetetlen, nehéz, sivár anyagi helyzetünkben látom azt az okot, amely a pénzügyminister urat magánéletében különben igen gavallér természetéből annyira kivetkőzteti és tartózkodásra inti, hogy még akkor is elzárkózik minden kérelem teljesítése elől, amiévi november hó 21-én, kedden. 95 kor tulajdonképen csak minimális anyagi áldozatokról volna szó. Megbizás folytán tehát kötelességszerüleg ki kell jelentenem, hogy a Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesületének ez év augusztus hó 16-án impozáns keretekben megtartott közgyűlésén megállapítást is nyert az, hogy az ő — szerintük jogos —igényüket az előttünk fekvő javaslat nem fedi és hogy eimek a nemzetgyűlés színe előtt is kifejezést adjak, legyen szabad tisztelettel hivatkoznom arra, hogy a vármegyei tisztviselők vonatkozó határozatát épen az én ellenjegyzésemmel voltam bátor a t. Nemzetgyűlés elé juttatni. T. Nemzetgyűlés ! Nem akarok azokkal az indítványokkal és kívánságokkal foglalkozni, amelyeket a bizottság előtt már ismertetni voltam bátor, amelyek elfogadását kértem, hisz a bizottság letárgyalta már azokat, de mégis szükségesnek tartom a vármegyei és a községi tisztviselők szempontjából, hogy legalább a Sopron vármegyei tisztviselők memorandumának főbb vonásait itt a nemzetgyűlés előtt ismertessem, hogy ezáltal a Napló számára leszögezzem az ő követelésüket és állásfoglalásukat. (Halljuk/ Halljuk/ jobbfelől.) Ebben a memorandumban t. Nemzetgyűlés az van elmondva, hogy a vármegyei tisztviselők eddig minden illetményrendezésnél tulaj donképen rövidséget szenvedtek. (Ugy van/ jobbfelől.) Jóval később kerültek az egyes fizetési osztályokba, mint a többi állami tisztviselők, igy előmenetelükben elmaradtak s rendszerint csak később került rájuk a sor. Azóta a többiek természetesen előbbre mentek fizetésben, mivel három-három év a várakozási idő, és ez az uj javaslat mégis a fizetési osztályok alsó fokozatába sorolja őket. Az ő érvelésük, t. Nemzetgyűlés, körülbelül a következő : Azt mondják, hogy (olvassa) : »Az állami hivatalokban nyitva áll a tisztviselőnek az egész ország és ha tehetsége, rátermettsége, munkaereje van, a legnagyobb pályát futhatja meg. A megyénél csak egyetlen állás, az alispáni került be az V. fizetési osztályba. A középiskolai képesítéssel biró tanfelügyelő, állampénztári tisztviselő, fegyintézeti igazgató belekerülhet az V. fizető osztályba, ellenben az egyetemi képzettségű főszolgabíró, főjegyző, árvaszéki elnök vagy ülnök, egy emberöltőt kitevő szolgálat után sem érheti el ezt a fizetést.« Majd azt veti fel a memorandum (olvassa): »Nem kellene-e olyan tisztviselők számára, kik most kényszerűen be végzik pályájukat a VI. fizető osztályban, mert hiszen alispánok mindannyian nem lehetnek, kivételes nagy érdemek jutalmazására megnyitni az V. fizető osztályt ? Nincsenek-e országos hirü, gyakorlati téren az átlagos színvonalon messze túlemelkedő vagy a közigazgatási szakirodalom terén hírnevessé vált tisztviselők ? Hát ezek okvetlen a VI. vagy a VII. osztályban fejezzék be érdemes pályafutásukat ? Egy évtized alatt talán egyszer történik meg, hogy vidékről behívnak valakit a ministeriumba vagy a közigazgatási bírósághoz ; akkor is hatalmas