Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-45

Ä nemzetgyűlés 45. ülése 1922. évi szeptember hó 5-én, kedden. 47 a napszámosokkal egyenlőek, tékát ilyen egyenesadókkal őket nem, terhelik. S ezt nem. humanizmusból, nem, belátásból, hanem azért tették, mert rájöttek arra, hogy ezeket az igazságtalan és alap nélkül kirótt adókat behajtani am.ugy sem lehet. Megpróbálták s a kivetett adóknak csak 9—10%-a folyt be, tehát az akkori adókulcs szerint sokkal kisebb összeg, mint amennyibe maga a behajtás, az adminisztráció, az elkönyvelés stb. került. Erre a pénz ügy minister igen okosan azt mondta, hogy ezzel az adóval nincs mit bibelődni, eltöröljük, annál is inkább, mert a munkás amúgy is meg van adóztatva és közvetett adók címén fizeti a maga adóját. Már most a javaslat ezen segiteni akar és azt mondja : Ha megfoghatatlan az adóalap, majd én megfogom, és előveszi a 30. §-t, amely kimondja, hogy a munkás a munkaadó utján tartozik az adókat leróni, vagyis hogy az adókat a munkaadó a munkásnak a béréből levonja és beszolgáltatja. Adótechnikai szempontból ez meglehetősen ügyes fogás, mert hiszen valóban megfogja az adóalapot, sőt sokkal jobban megfogja, mint bármely más adóalapot, úgyhogy ha ebből a javaslatból törvény válik, akkor ez lesz az egyetlen adónem, amelynél az első fillér készpénzfizetéstől a főzelékből álló vacsoráig mindent meg lehet fogni, amely alól egyetlen fillér sem, fog kibújni, ellentétben más adókkal, amelyek bevallásokon, könyveléseken stbbin alapulnak. Mondom, a javaslat ezen segit és egy görbe paragrafus-kampó segitségével — ez a 30. §. — elcsipi a keresetet. Ezzel azonban a kérdés maga még nincs eldöntve. Én szerintem a kérdést nem az dönti el, hogy Van egy ravasz paragrafus, amely igyekszik megfogni az adóalapot ; szerintem a kérdést az dönti el, van-e a munkásságnak a munkabérében annyi felesleg, amely ezt az adót ki fogja adni. Mert ha a munkás keresetének lényegében, a tartalmában, az összegében nem lelhető fel az itt kontemplált adóalap, akkor kijelentem, igen t. Nemzetgyűlés, hogy minden körmönfontság és minden ügyeskedés itt hiábavaló, mert ezek az adók nem fognak befolyni, mert nem folyhatnak be, egyszerűen azért, mert nincs honnan táplálkozniok, nincs forrásuk. Egy nem lévő adóalapot akarnak megfogni, amely, ha meg is fogják, ki fog a kezükből csúszni. Miért ? Azért, mert a munkás a maga kis háztartásával, a maga kis heti költségvetésével nem azt nézi, hogy abból mennyi Vagyon marad, mennyit tesz félre és a többi, hanem azt nézi, hogy a heti, a mindennapi közszükségleti cikkek árának levonása után marad-e még valamije, hogy egy újságot vegyen, hogy megborotválkozhassék, hogy egyéb életszükségleti igényeket' kielégíthessen. Ha ilyen fedezetet talál a munkás, dolgozik tovább ; ha ilyen fedezetet a munkás nem talál, vagy pláne, ha azt sem találja, mi a mindennapi megélhetésére szükséges, akkor a munkás segit magán és otthagyja a helyét. Ha azt látja, hogy a kevés keresetéből még levonnak adó fejében ; ha azt látja, hogy nemcsak adózásra nincs elegendő pénze, de még kenyérre sincs elejbe, akkor kénytelen otthagyni a munkáját és egy másik munkaadóhoz átmenni, gondolván, hogy ott többet kap, vagy nem fogják levonni, illetve az első héten nem vonják le az adót, vagy valami történik, ami a mérleget az ő javára billenti, vagy pedig más országban keres, kutat munka után, mert senkinek setn lehet az ahhoz való jogát elvenni, hogy a maga életszínvonalát egyensúlyban igyekezzék tartani. Az fog tehát bekövetkezni, hogy a munkás-fluktuáció, amely ezidő szerint sem csekély, igen-igen erősen meg fog növekedni és ez az ipari termelést nagyon meg fogja neheziteni. Szabó Sándor : Mit csinál és hova megy a földmivelő ilyenkor ? (Egy hang a szélsőbaloldalon : Az is kimegy Amerikába !) Propper Sándor: A munkás-fluktuáció külön szociális probléma, amellyel különállóan kell foglalkozni és ha eddig nem foglalkoztak vele, a jövőben ez feltétlenül szükséges. Nem értem ez alatt kizárólag az egyik üzemből a másikba való átmenetelt, hanem általában ez is a munkás-kérdéssel kapcsolatban megoldandó szociális probléma, amellyel eddig nem foglalkoztak. Ha a fluktuációt el akarjuk kerülni ; ha a magyar mezőgazdaság és a magyar merkantilizmus részére meg akarjuk tartani azt a munkaerő-standardot, amely ma megvan és ma még kielégitő, akkor a kérdést nem szabad ravasz paragrafusokra rábizni, hanem le kell ülni és ki kell számitani, meg kell keresni és meg kell találni, mennyi az az alap, mennyi az a felesleg, amely a munkásnál megadóztatható és ha ezt fogjuk meg adóalapnak, ha ezt fogják megadóztatni, akkor ez ellen senkinek nem lesz kifogása. Amig azonban a kenyérre valót adóztatják meg ; amig minden levont adófillér azt jelenti, hogy otthon a kis gyermekek számára kevesebb kenyeret, még kevesebb kenyeret lehet vásárolni, addig ez az adójavaslat, vagy ez az adótörvény — ha azzá válik — az ország gazdasági helyzetén segiteni ugyan nem fog, hanem az ipar és a kereskedelem és ugy gondolom, a mezőgazdaság helyzetét is a munkás-tartás, a munkás-állandóság, helyesebben a munkás-fluktuáció szempontjából nagyon, de nagyon meg fogja neheziteni. T. Nemzetgyűlés ! Van ennek az adónak még egy igen1

"gen nagy hiánya. Ez a Irány pedig az, hogy nincs meg benne az igazi progresszivitás. Megvan ugyan benne, bizonyos mértékben, egy igen szerény kezdés ; de igen jellemző és igen érdekes, hogy ahol a progressziónak tulaj donképen kezdődnie kellene, ahol már egy ugrásszerű progreszsziót lehetne alkalmazni,-—a havi 80.000 és a heti 20.000 koronánál — ott a progresszió megtorpan és megáll. Kezdődik a progresszió a nullánál, az ezer koronánál, megy tovább a heti 1500—2500— 3000 koronán át, fel egészen a heti 20.000 és a havi 80.000 koronáig : ott megáll és tovább nincs. Ha progresszióról beszélünk és ezt mint szociális adózási elvet elfogadjuk és kodifikáljuk, akkor ennek az elvnek, ugyebár, az összes következményeit szépen le kell vonni és a progressziót tulajdonkénen