Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-45

48 A nemzetgyűlés 45. ülése 1922., a magasabb régiókban kell kezdeni, (ügy van I a szélsőbalolddon.) Vagy van a 80.000 koronás havi fizetésnél és jövedelemnél több, vagy nincsen ; ha van ennél a 80.000 koronánál több, amely a középigényeket is kielégíti gazdasági szempontokból, ugy az ennél több jövedelem vagy fizetés kezd már a jólét jele lenni. A 80.000 koronánál kell tehát megkezdeni a tulaj do nképeni ugrásszerű progressziót és minél nagyobb a jövedelem, a kereset, annál magasabbra kell a progressziót srófolni, mert minél több keresete van valakinek egy bizonyos ininimumon felül, annál inkább adózóképes, annál nagyobb percentet tud nélkülözni a maga jövedelméből, fizetéséből. E javaslatnál pedig azt látjuk, hogy figyelmen kivül hagyták ezeket a szempontokat, hogy nem voltak ezekre tekintettel, vagy valami nagyjövedelmű érdekeltség befolyása látszik meg rajta, — nem kutatom ; a dolog lényege szempontjából mindegy ; a dolog lényege az, hogy a progresszió, amely megkezdődik az alsó régióknál és igen lassan emelkedik és mutat valami fokozatosságot, — noha nem igazságos fokozatosságot — a heti 20.000 és a havi 80.000 koronás jövedelemnél, ahol kezdődnie kellene, megszűnik. Ő

rffy Imre előadó: A 17. § csak a fixfizetésekre vonatkozik ! Propper Sándor : Igen, természetes ! Énebben a tekintetben javaslatot nem nyújtok be, mert hiszen az a tapasztalatom, hogy azt a javaslatot, —ha jó is, ha elfogadható is — amelyet innen nyújtanak be, csak azért, mert erről az oldalról jött, nem íogadják el. Erdélyi Aladár : Ez téves ! Mi is ajánlottunk már sokat ! Propper Sándor: Sajnálom, de nekem ez a tapasztalatom, nem tehetek róla. En magam is benynjtottam már több, szerintem életrevaló javaslatot ; társaim is benyújtottak egy csomó javaslatot és valamennyit ugyanazzal a nyakazógeppel nyakazták le. En ezt nem akarom, főképen nem akarom azt, hogy hatalmi kérdéssé nője ki magát a dolog és csak azért ne fogadják el a javaslatot, mert innen jött, ezért nem nyújtok be javaslatot, csak nyomatékosan hivom fel a minister ur figyelmét erre a pontra és kérem őt, hogy saját maga dolgozza át ezt a paragrafust és ha a progresszió elvét be akarja vinni ebbe a törvényjavaslatba, akkor ugy vigye be, hogy annak értelme legyen és a 80.000 koronás havi jövedelemnél ne szüntesse meg a progressziót, hanem tulajdonképen ott csinálja a fokozatosságban a magas ugrásokat. Ezzel, t. Nemzetgyűlés, a kereseti adóra vonatkozó kifogások még nem merültek ki. Hiányzik az általános kereseti adójavaslatból a létminimum. Talán egyetlen állam sincs ma a világon, igen t. Nemzetgyűlés, amely a maga adótörvényeinél a létminimumot ne vette volna figyelembe (Ugy van! a szesőhaloldahn), sőt a régi magyar jövedelmi adótörvénynek is van ilyen létminimuma, hajói emlékszem, évi 10.000korona, alkalmazottaknál évi 30,000 korona, tehát a létminimum elvét, amely a szociális adózásnak évi szeptember hó 5-én, kedden. egyik legelső kelléke, már a magyar törvényhozás is elismerte és magáévá tette. Annál sajnálatosabb az. hogy ez itt, ebben a törvényjavaslatban, nem érvényesül, még pedig azért nem, mert az elméleti adótudósok megint azzal állanak elő és azt mondják, hogy hozadéki adónál a létminimum époly nehezen hajtható keresztül, mint a progreszszivitás. Én nem tudom behatni, hogy alkalmazottaknál és általában a személyes szolgáltatásokból élőknél, munkásoknál, hivatalnokoknál stb. miért ne lehetne létminimumot megállapítani és miért ne lehetne ezt megállapítani a mai kor követelményeinek megfelelően. Mert ma már külföldön sem ugy alkalmazzák a létminimumot, hogy egyszerűen és egyenesen azt mondják, hogy egy bizonyos rész adómentes, hanem figyelembe veszik a családi körülményeket, figyelembe veszik és ezt azoknak a képviselő uraknak ajánlom a figyelmükbe, akik különösen igen sokan hangoztatják a fajfentartást — hogy a fajerősités és a fajfentartás egyik igen-igen hathatós elomozditóeszköze volna, ha kimondatnék egy becsületes létminimum és hozzátenné ehhez a törvény azt, hogy az eltartásra szoruló családtagok számának növekedésével növekedik az adómentes létminimum is, vagyis, hogy a gyermekes családoknak lehetővé tétetik a gyermektartás, a gyermeknevelés s ezen az utón az, hogy ennek az országnak uj, egészséges generációt neveljünk. Történt erről gondoskodás, de* nagyon furcsán. A választójogi rendeletben, amelynek tárgyalása kapcsán mi nem csináltunk titket abból, hogy azt törvénytelennek tartjuk, amint annak tartjuk ma is, — mondom -— a választójogi rendeletben van egy szakasz, amely azt mondja, hogy szavazati joga van annak a nőnek, akinek legalább három élő gyermeke van. Ennek célzatát én nem tudom egészen pontosan. Valószínűleg vegyült bele valamilyen hatalmi szempont is, de talán figyelemmel voltak arra is, hogy a nőnemű népesség igyekezzék mennél több gyermeket nevelni, hogy ezáltal politikai jogokhoz jusson. En azonban bátor vagyok kételkedni abban, hogy csak ezzel az eszközzel rá tudják szorítani a lakosságot a gyermeknevelésre. Én azt hiszem, hogy azért, hogy valaki szavazhasson, nem fogja vállalni kéthárom vagy akár csak egy^ gyermeknek tartásterhét, költségét, ha egyébként nincsen rá megfelelő gazdasági fedezete. De ha látni fogja azt, -— és ez az egyke-rendszer ellen küzdőknek szól, amely egyke-rendszert szintén országos veszedelemnek tartom és valóban az is—halátni fogja valaki, hogy gyermekének telik cipőre, ruhára, kenyérkére, tejecskére, és ha látni fogja, hogy a gyermeket megtudja óvni a betegségtől, az éhezéstől, a nélkülözéstől, a hideg lakástól ; ha a gyermek nem fordul fel éhen és nem kékül meg a hidegtől, akkor ez sokkal inkább fog serkentőleg hatni ; ez erősíteni fogja a fajfentartás és a gyermeknevelés gondolatát, más ilyen mellékvágányu, ilyen keskenyszegélyü intézkedéssel azonban ezt a célt nem érhetjük el. A javaslatnak az a rendel-