Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-52

A nemzetgyűlés 52. ülése 1922. évi szeptember hó 16-án/szombaton. ^43 ben van a vidéki szinészet ügyeinek rendezésével, a kultuszministerium hatáskörébe utalni ? Interpelláció a kereskedelemügyi minister úrhoz : 1. Hajlandó-e a kereskedelemügyi minister ur a vidéki szinészek számára biztositott 50%-os vasúti, személy- és podgyászszállitási kedvezményt, minthogy a mai vasúti díjszabás mellett ezen kedvezmény is elviselhetetlen terhet jelent a színészeknek, tovább mérsékelni és 75%-os kedvezményben részesiteni a vidéki szinészetet ? 2. Hajlandó-e azonkívül a szinészek egyes rendkívüli utazásai esetére 200 darab féláru jegyet rendelkezésre bocsátani ?« Ez t. i. régi kérésük a színészeknek s ez speciális esetekre vonatkozik. Ezeket voltam bátor előterjeszteni a nemzetgyűlésnek és kérem főként a jelenlevő mélyen t. belügyminister urát, hogy méltóztassék az általam elmondottak értelmében intézkedni. Elnök: Az interpelláció kiadatik a kultuszminister a belügyminister és a kereskedelemügyi minister urnák. A belügyminister ur kivan szólni. Rakovszky Iván belügyminister: T. Nemzetgyűlés ! Méltóztassék megengedni, hogy a hozzám intézett interpellációra röviden válaszoljak. (Halljuk ! Halljuk !) Azzal kezdem, hogy bizonyos örömmel teszem ezt, mert valóban az utóbbi interpella ci ós napokon nem szoktunk hozzá ahhoz, hogy egy igazán ideális elvi kérdésről (Ugy van! ügy van ! a jobboldalon.) magas színvonalon tartott interpellációt hallhassunk. (Éljenzés a jobboldalon.) Nemcsak a magam, de az egész kormány nevében kijelenthetem azt, hogy a kormány, amely az ország mai keserves és nehéz helyzetében minden eszközzel törekszik arra, hogy azokat a kulturmértékeket, amelyeket a szerencsétlenül végződött háború és a kegyetlen békekötések ennek az országnak tuajdonában meghagytak, megvédelmezzük, a végpusztulástól megóvjuk és amennyire a mi sanyarú anyagi helyzetünkben lehet, megfogyatkozott erőnk mellett is szaporítsuk, emeljük és azokon segítsünk. (Helyeslés a jobboldalon.) Én belátom és tudom, hogy a magyar vidéki szinészet ma nehéz helyzetben van. Csodálatos ellentétet látok a budapesti színházi élet és a vidéki színházi élet között, mert amig Budapesten tömve és zsúfolva vannaka színházak és a publikumnak csodálatosképen mindig akad egy felesleges fillérje, vagy akadnak esetleg felesleges ezresei arra, hogy a színházat látogassa, addig vidéken ujabb időben a szinészet csodálatos és szomorú módon pang. Ezen a nehéz problémán sok mindenféle módon lehetne segíteni. Rassay Károly: Nincs péi:ze a vidéki középosztálynak ! Rakovszky Iván belügyminister: Ezeknek a módoknak keresése tulajdonképen nem az én feladatom, hanem a kultuszminister ur feladata, s amikor ezeket az eszközöket én is keresem, a tisztelt interpelláló képviselő ur beszédére térek vissza, amelyben a magyar szinészet nemes hagyományairól valóban megkapó és megható szavakat mondott el. (Ugy van! Ugy van!) Én attól félek, hogy épen ezekben a vidéki városokban, amelyekben a magyar nemzeti hagyományokhoz, a magyar néplélek tiszta hagyományaihoz való ragaszkodás sokkal nagyobb, mint a fővárosban, a vidéki színházi élet pangása némileg talán épen azzal függ össze, hogy a magyar színházi kultúra ezeket a nemes hagyományokat hagyja el s kezd azoktól eltérni. Rassay Károly : A vidéki középosztálynak nincs pénze, itt van a magyarázat ! Rakovszky Iván belügyminister: Bocsánatot kérek, én tisztában vagyok azzal, hogy a vidéki középosztálynak kevesebb pénze van, mint azelőtt ; tisztában vagyok azzal, hogy annak a vidéki földbirtokosnak, aki ira színházat akar hallgatni, talán épen olyan könnyű Budapestre eljönni, mint a vidéki színházi gócpontba, ellenben azt is tudom, hogy a lelkekre vezetőleg, felemelőleg, lelkesitőleg csakis az igazi és mély művészet hathat és én igenis meg tudom, állapítani azt, hogy addig, amig a magyar szinészet és különösen a vidéki szinészet a magyar múzsa hagyományaihoz ragaszkodott, mi g valóban Shakespearet, mi g valóban a magyar klasszikusokat játszotta és valóban magasabb nivón álló szinészetet tartott fenn, akker is annak a vidéki középosztálynak kevés volt a pénze, akkor is az a vidéki földbirtokos vagy más vagyonosabb ember választhatott a vidéki és a budapesti színpad között, ellenben igenis, ha Budapestre jött, akkor is a Nemzeti Színházba ment el, ha pedig a vidéki színházba ment, akkor is Shakespearet és a magyar klasszikusokat akarta hallgatni. Nem mondom., nem állítom,, mert hiszen a kultuszminister ur dclga, hogy ezek felett a dolgok felett végleges Ítéletet mondjom, de ugy érzem, és hiszem, hogy annak a vidéki színészetnek egyik alapvető hibája, hogy a könnyű operettekkel, a teljesen üres és léha színdarabokkal, (Igaz ! Ugy van ! jobbfelől.) ha nem is töltötte meg a műsorát, de mindenesetre minden színtársulat műsorán szerepelnek ezek a darabek. Ezek jók lehetnek arra, hogy pillanatnyilag megtöltsék a nézőteret, de nem. lehetnek jók arra, hogy igazi belső irodalmi lelkesedést, áldozatkészséget ébresszenek fel. (Igaz ! ügy van ! jobbfelől.) T. Nemzetgyűlés ! Ezek ideális kérdések, holott az, amire voltaképen válaszolni kellene, egészen egyszerű és közönséges realitás. Ezek a színházi rendőri díjak nem. az államot illetik meg, hanem ezek a rendőrtisztviselőknek, illetőleg az ott szolgálatot teljesítő rendőröknek privát jövedelmei. Az a rendőrtisztviselő, aki egész nap szolgálatban van, akkor, amikor végre a szabadideje megkezdődnék, nem mehet haza a családjához, nem pihenheti ki magát, hanem, inspekcióra megy színházba, orfeumba, lóversenyre vagy máshova. 56*