Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-50

A nemzetgyűlés 50. ülése 1922. én ilyen értelmű kijelentést nem tettem, hanem igenis azt mondtam . . . Propper Sándor: Én se mondtam! Épen elég, — azt mondta! Kállay Tibor pénzügyminister : . . . hogy ha levonjuk a keresetből az életfentartás költségét és megállapítunk ilyen szabályt, hogy ezt a költséget a keresetből le kell vonni, mielőtt még adóztatásra kerülhet a sor, ebben az esetben mindenesetre figyelembe kell venni az életstandard kérdését is. Ha pedig ezt figyelembe veszszük, akkor arra a megállapításra fogunk jutni, hogy Magyarországon senkinek sem elég a keresete, a jövedelme arra, hogy annak a standardnak megfelelően éljen, amely standardja a békeidőben volt. Legyőzött és elszegényedett ország vagyunk, amely legyőzetésünknek és elszegényedésünknek következménye az, hogy mindnyájunknak redukálnunk kell igényeinket és a megélhetésünkre fordítandó összegeket. Ennélfogva redukálni kell azt a standardot is, amely a békében volt. Ez alapon tehát nem indulhatunk el és nem mondhatjuk azt, hogy biztosítani kívánunk bizonyos standardot, ellenkezőleg, épen létünk fentarthatása érdekében meg kell kívánnunk mindenkitől, hogy meghozza azt az áldozatot, hogy lejjebb száll a maga standardjával, még pedig zúgolódás és elégedetlenség nélkül. Propper Sándor : De végig az egész vonalon ! Kállay Tibor pénzügyminister : E tekintetben nincs különbség az osztályok között, ós hangsúlyoznom kell, hogy épen a tisztviselői kar jár elől legelsősorban e tekintetben,, amikor a standard leszállításáról beszélünk. És amikor arról van szó, hogy kinek a nivója éri ma el legkevésbé azt a pozíciót, amelyen a békében volt, ugy elsősorban ezt az osztályt kell említeni és csak azután következik minden más. Ami azután a javasolt rendelkezéseket, s az ezekkel szemben felmerült észrevételeket illeti, tisztelettel megjegyzem, hogy én a magam részéről messzebb e tekintetben, mint az a javaslat, amelyet az előadó ur előterjesztett, sajnálatomra, nem mehetek. Én nem akartam egy u. n. létminimumot megállapítani olyan módon és értelemben, amilyenben azt különösen a szocialista részről felszólalt t. képviselő urak felállították. Különben is ezidő szerint létminimumot koronás összegben megállapítani igen nehéz, különösen a mai napon, amikor a korona árfolyama igen mélyre szállott alá, olyan mélyre, amely egyáltalában indokolatlan, ugy pénzügyi, mint gazdasági viszonyunkhoz, mint egyéb helyzetünkhöz mérten, és meg vagyok róla Győződve, hogy ez a mostan mutatkozó koronakurzus sem állandó nem lesz, sem nem jelzi azt a helyzetet, amelyben a magyar 'közgazdaság van és melyet a magyar korona helyes értékelése mutatna. Ennélfogva erre a kurzusra vagy egy másik, a közel napokban kialakuló valamely kurzusra ilyen fluktuáló valutaviszonyok mellett építeni egy standardot alig évi szept. hó lá-én, csütörtökön. 355 lehet, és igy a kulcsoknak folytonos változtatására lenne szükség, ha biztosítani akarnám, hogy mindenkor elérjük azt a bizonyos létminimumot, amelyről a t. képviselő urak beszélnek. Különben még egy állandó koronakurzus esetén is igen nehéz feladat ennek a létminimumnak megállapítása, annak helyes fixirozása, és ahány ember szól hozzá és ahány szempontból és ahány foglalkozási kör nézőpontjából vizsgáljuk a dolgokat, annyiféleképen alakulnak a tényleges számok. Avval, amit a t. előadó ur javasolt, azt kívántam elérni, hogy elimináltassanak azok a bizonyos adminisztratív nehézségek, amelyekről majd az összes felszólaló urak szintén említést tettek, azok nevezetesen, amelyek abból állanak, hogy önálló, tehát nem szolgálati viszonyban álló, hanem valamely járadékot élvező, valamiféle kegydíjat, nyugellátást vagy másféle ilyen természetű ellátást élvező alkalmazottakat, akiknek az adóját saját maguk kellene íizetniök, ne kelljen az adminisztrációnak felkeresnie és tőlük ilyen adótételeket kérnie. Ez különben sem következett volna be. A helyzet ezidőszerint és fennálló törvényeink szerint az, hogy nem ismerünk létminimumot és meg van állapítva az a bizonyos I. osztályú kereseti adó, amely igen mélyen nyúlik le. Az adminisztráció mégis tudott magán segíteni és figyelembe vette azt a szempontot, hogy a behajtás ne kerüljön többe, mint amennyit az az adó megér. Épen azokra a felszólalásokra és észrevételekre való tekintettel, amelyek a javaslat általános tárgyalása során elhangzottak, biztosítani kívántam azt, hogy ezek a kis járadékélvezők, kegydíjasok, nyugdíjasok és más ilyen exisztenciák, akiknek ez a jövedelme, ez a bevétele tulajdonképen még jórészben régi időben arany koronában volt megállapítva, de akiknek járadékösszege ennek dacára nem változott és nem változhatott, ezek már a törvény rendelkezésénél fogva kiessenek az adóból. Megjegyzem, ami az adminisztrációt illeti, e tekintetben az a mód és eljárás, ahogy be fogjuk szedni az adókat, bevált más államokban is, épen ez az, amire Farkas t. képviselő ur is rámutatott a munkáspénztár-járulékok levonásánál u. i. egy szisztémával találkozunk, amelynek alkalmazásával itt is el háríthatók lennének a nehézségek. Végül még a tisztviselői kérdést illetőleg megjegyzem, hogy itt nem arról van szó, hogy az állam par force okozzon magának munkát ilyen adólevonásokkal. Azt hiszem, senkinek sincs passziója közülünk és a tisztviselők közül sem a tekintetben, hogy szaporítsa magának az ugy is nagyon súlyos munkát, hanem igenis szükség van annak megállapítására és törvénybe való lefektetésére, hogy a tisztviselők sem képeznek valamely külön kasztot, akik ki vannak vonva az általános adózási kötelezettség alól. Méltóztassanak elhinni, hogy máskülönben azt mondanák, hogy a tisztviselők privilegizált, 45*