Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-48

A nemzetgyűlés 48. ülése 1922. évi szeptember hó 12-én, kedden. 245 vege, szembeállítva Gaal Gaston, Szeder Ferenc és Farkas Tibor képviselő urak módosító indítvá­nyával. Kérdeni a Nemzetgyűlést : méltóztatik-e elfogadni a második bekezdést eredeti szövege­zésében, szemben Gaal Gaston, Szeder Ferenc és Farkas Tibor képviselő urak módositó indítvá­nyával, igen vagy nem ? (Igen ! Nem !) Kérem azokat, akik a második bekezdést eredeti szöve­gezésében fogadják el, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség. A nemzetgyűlés a második bekezdést eredeti szövegében fogadta el, és ezzel elesik Gaal Gaston, Szeder Ferenc és Farkas Tibor képviselő urak módosító javaslata. Végül felteszem a kérdést, méltóztatnak-e elfogadni a Gaal Gaston képviselő ur által javasolt uj harmadik bekezdést. Kérem azokat a képviselő urakat, akik ezt elfo­gadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. A második szakasz tehát a pénzügyi bizottság által javasolt eredeti szövegben fogad­tatott el és az összes benyújtott módosítások el­estek. Következik a 3. §. Forgács Miklós jegyző (olvassa a 3. §-t). Elnök: Az előadó kíván szólani. Temesváry Imre előadó : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk! Halljuk!) A 3. § ugy intézkedik, hogy a búza ára a mindenkori budapesti búzaárnak megfelelően minden hónapban a következő hó­napra kiterjesztően előre meg fog állapíttatni. Erre vonatkozólag tisztelettel egy módosító javas­latot bátorkodom előterjeszteni. (Az elnöki széket Almásy László foglalja el.) Kérem ugyanis, hogy a szakasz negyedik sorá­ban a »minden« ázó után a következő szöveg vétes­sék be : »negyed évben a következő negyed évre szóló érvénnyel a Pénzügyi Tanács állapit meg, mely búzáért éket a Budapesti Közlönyben minden énvegyed utolsó hónapjának 20. napján közzé kell tenni.« Azonkívül ehhez a szakaszhoz egy uj második bekezdést is vagyok bátor javasolni, ez a 2. bekez­dés így hangzanék : »A Pénzügyi Tanács a fentiek szerinti búza értéket, amennyiben azt találná, hogy egyes tőzsdei jegyzések a valódi búza árat nem juttatják kifejezésre, az országosan kialakult át­lagos búzaárak alapján; — az esetben pedig,"ha az ország közellátásának biztosítása céljából kül­földről nagy mérvben kell gabonát behozni — az ennek következtében a búza árában beálló rend­kívüli áremelkedés figyelmen kivül hagyásával állapítja meg.« Szükségesnek tartanám mindakét módosí­tást azért, hogy ezáltal a búzának minden hónap­ban előálló árfluktuálásával szemben bizonyos vé­delmet nyerjenek az adófizető polgárok. Azonkívül pedig tapasztaltak, hogy a tőzsdén jegyzett árak nem mindenkor fedték az egész országban kialakult búzaárakat, s ezért szükséges, hogy a pénzügyi Tanács némely esetben eltekintsen a tőzsdei jegy­zéstől, és az általánosságban kialakult búzaárat vegye figyelembe, De szükséges továbbá az esetben, ha az ország közellátásának biztosítása céljából külföldről kény­telen az állam búzát behozni, hogy ez esetben is eltekintsen attól az ártól, amelyen ezt a búzát kül­földről volt kénytelen beszerezni, nehogy ezek a magas árak képezzék az adófizető polgárokra nézve a búza értékben történő kifizetés alapját. Kérem ezen módosítások elfogadását. Elnök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző: Gaal Gaston. Gaaí Gaston : T. Nemzetgyűlés ! Anélkül, hogy bővebben indokolnám a 3. §-hoz benyújtott, mó­dosít ó j avaslatomat, mindazoknak folyományaként, amiket az 1. §-val és a 2. §-nál előadtam, vagyok bátor tiszteletteljesen a következő indítványt be­terjeszteni (olvassa) : »Az eredeti szöveg helyett az alábbi szöveg fogadtassék el : Az adó mindenkor készpénzben fizetendő. Amennyiben azonban pén­zünk értéke akár lefelé, akár felfelé olyan lényeges tartós változást szenvedne, amely annak értékét legalább 100%-kal, vagy ennek többszörösévei csökkenti vagy emeli, a 2. §. első bekezdésében meg­állapít ott adókulcs a pénzérték változásának ará­nyában ugyanannyi százalékkal csökken, vagy emelkedik. E változások megállapítása az 1920. évi XXIII. törvénycikk 113. §-ának rendelkezései szerint történik.« Einök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző". Farkas Tibor: Farkas Tibor : T. Nemzetgyűlés ! A következő módositó indítványt vagyok bátor benyújtani (olvassa) : »Mondja ki a nemzetgyűlés, hogy a min­denkori budapesti búzaárnak megállapításánál a szokványbuza veendő számításba és hogy az át­lagos fuvarköltség levonandó.« Nem látom ugyanis sem a benyújtott módosí­tásban, sem pedig az eredeti szövegben, hogy milyen búzának az ára veendő számításba. Végtére kívá­natos, hogy a Pénzügyi Tanácsnak kvázi adjunk direktívát és irányítást. A búzaár olyan tág foga­lom, hogy azt applikálni nagyon nehéz. A szokvány­buza mindenesetre precízebb meghatározás. Másodszor nem látom át, hogy ha a föld meg­adóztatásáról van szó, miért adóztassuk azt meg ugy, hogy még a vasúti költséggel is megterheljük, mert a vasúti fuvardíját a gazda sohasem kapja meg. Ez szintén egy változó tétel, amelyet azonban a Pénzügyi Tanács levonhat. Természetes, hogy a valóságnak akkor sem feleljae meg telj esen a helyzet, de mindenesetre igazságosabb volna, ha némileg enyhítenénk a javaslaton azáltal, hogy a fuvardíj ­tételeket, vagy legalább azoknak egy középértékét levonnák. Elnök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző : Haller István ! H all er István : A 4. §-hoz vagyok feliratkozva. Elnök: Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző: Senki sincs felírva. Einök : Kivan még valaki a szakaszhoz hozzá­szólni ? (Nem !) Miután senkisem kíván szólni, a vitát bezárom. A minister ur kivan szólni.

Next

/
Thumbnails
Contents