Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-47

188 A nemzetgyűlés 47. ülése 1922. évi szeptember hó 7-én, csütörtökön. adók emelése, vagy uj adók létesítése tekintetében megszavazott, köteles a költségvetésben számszerűen leszűrni, köteles azokat a feladatokat, azokat az állami célokat, amelyekre az adóbevételeket forditani akarja, a költségvetésbe beilleszteni. E nélkül a procedura nélkül hiába vannak adótörvények, a mi alkotmányunk szerint adót kivetni és adót beszedni nem lehet. Aki ezeket az alkotmányos elveket megtagadja, az összeütközésbe jön a nép érdekeivel, mert annak megvan a raisonszerüsége, hogy az adókivetése és az adók felhasználása a költségvetéshez köttessék. Sőt a mi alkotmányunk tovább megy, amint ez már más alkalommal az indemnitás tárgyalásánál kifejtettem, amennyiben a nép érdekeinek védelmére biztositja a vármegyék részére a jus resistendit, mert — ismétlem — hiába van adótörvény, ha azt nem szűri le költségvetés alapján a minister és a kormány, akkor adót kivetni és szedni nem szabad. Más tekintetben is bizonyos helyreigazitással kell élnem az előttem szólott Prónay t. képviselőtársammal szemben. 0 t. i. ab ovo elveti nálunk a jövedelmi adórendszert, mert szerinte a mi népünk értelmisége alacsony ehhez, mert a mi népünk erkölcsét kisebbiti, mert leszállítja népünk adófizetési készségét. Ez ellen tiltakoznom kell erről a helyről, mert csak az a képviselő beszélhet igy, aki nem akarja az igazi demokráciát, aki nem akarja, hogy a nép érdekei az egész vonalon védelemben részesüljenek egy uj adórendszer megállapítása által. Nem lehet itt többé a demokrácia ellen védekezni, nem lehet itt csak bizonyos flastromokat adni. Nekünk azzal tisztában kell lennünk, hogy ez az ország csak ugy állhat fenn, csak ugy erősödhetik meg, ha a széles demokratikus elveket belevisszük az egész államéletbe, ha átitatjuk azokkal minden közintézményünket. De nemcsak a közintézményeket kell azokkal átitatnunk, hanem elsősorban egész adórendszerünket kell a demokratikus elvek alapján felépítenünk. (Helyeslés balfelöl.) Ez pedig csak a jövedelmi adórendszernek, mint oly adórendszernek felépítése által lehetséges, amelyre egész állami életünk támaszkodik. Létminimum és progresszivitás igazi értelemben csak a jövedelmi adórendszernél vihető keresztül. Ezért fázik tőle a nagyvagyon. Az igen tisztelt pénzügyminister ur is, ugy látszik, ettől óvakodik és itt van az elvi ütközőpont az igen t. pénzügyminister ur között és köztem az adópolitika tekintetében. Élénken emlékszem arra, hogy amikor a pénzügyministeri széket elfoglalta, kijelentette, hogy ő a kormányzatban csak egyszerű tárnokmester akar lenni. Abban a feltevésben éltem akkor, hogy itt tulajdonképen az ő ismert szerénysége húzódik meg, mert öt készültsége és egyéb emberi tulajdonságai alapján már hivatali pályáján is mindannyian hivatott pénzügyministernek ítéltük. Bizalommal is fogadta őt ugy az előző, mint ez a nemzetgyűlés. És most, amikor az adójavaslatokkal a tüzpróbához érkezett el, azt látom, hogy ez a bizalom az egész országban mintha lohadna iránta. Giesswein Sándor : Rossz társaságba került ! (Derültség bal felöl.) Strausz István: Ugy van, egészen ugy van. De könnyű eltalálni azt is, hogy miért lohadt iránta a bizalom ; azért, mert ő valóságos tárnokmester akar lenni, nem politizál, vagyis Prónay igen tisztelt képviselőtársam álláspontjára helyezkedik a demokratikus elveket illetően. A pénzügyminister ur nem nézett körül, hogy milyen adórendszer van a szomszéd államokban, nem nézte, hogy milyen adórendszert építettek ki teljesen az összes európai államokban. Mindenütt a jövedelmi adórendszer alapjára helyezkedtek. Ezt várta az egész közvélemény és ennek a Háznak minden demokratikusan gondolkozó tagja a pénzügyminister úrtól. Igen sokan, talán azt lehet mondani, a túloldal többsége is ezt várta tőle. egy olyan jövedelmi adórendszert, ahol a hozadéki adók csak tartozékok, csak kiegészítő adónemek jmaradtak volna. És most mit tesz az igen t. pénzügyminister ur ? Egy egész hozadéki adórendszerrel jön ide és pedig olyan adórendszerrel, amelyet még kitágít, kiszélesít az egész vonalon. Igaz ugyan, hogy az indokolások maguk nagyon helyes megállapításokkal élnek és ha azokat födnék a rendelkezések, akkor szükségből talán még meg lehetne barátkozni ezzel az adórendszerrel. De nagy hibája az adó javaslatoknak épen az, hogy csak az indokolások őszinték, de a rendelkezések maguk nem azok. Ez adópolitikai éles határ, mely engem az igen t. pénzügyminister úrtól elválaszt. De ha már az a meggyőződése a pénzügyminister urnák — mert hiszem, hogy javaslatait erre alapította — hogy egyelőre csakis hozadéki adórendszer alapján lehet segíteni az állam súlyos helyzetén, akkor neki, ha ilyen adópolitikát követ, elő kellett volna erre a közvéleményt készítenie, a rendszerváltozásra és különösen arra, hogy a javaslatokban kontemplált adóemelések a momentán szükségletekre csakugyan elódázhatatlanok. Nem ugy van az, ahogy Prónay igen t. képviselőtársam mondta, hogy a mi népünkben nincs meg az adófizetési készség. Hogy nagyon is megvan, azt mutatják a forradalom utáni idők, amikor az akkori kormányok életbeléptették a forgalmi- és fényűzési adót, amelyeket bizonyos beletörődéssel ugyan, de mégis készséggel vállaltak, mert látták, hogy az állam milyen nehéz helyzetben van és hogy az ország ezeket az adókat nem nélkülözheti. Tudjuk mindannyian, hogy ugy a forgalmi, mint a fényűzési adó valóságos rabló adó, nemcsak a közönség érdekei, hanem magának a pénzügyi gazdaságnak a szempontjából is, és mégis megalkudott velük az ország népének adófizetési készsége, mert a nép — ismétlem — tudta, hogy ezekre az