Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-44

8 A nemzetgyűlés 44. ülése 1922. é lehetőleg azoknak az adózó alanyoknak személyes meghallgatásával. Ezzel talán kissé hosszadaimasabbá tennők az eljárást, de mindenesetre gyorsabban végrehajthatóvá, mert sokkal szivesebben fizetné az az adóalany az adót, ha tudná, hogy az ő meghallgatásával, mindenesetre az ő bevonásával vetették ki azt az adót igazságosan és méltányosan. Itt az adózással kapcsolatban, amikor ujabb és ujabb terhekről van szó, én is azt mondom, hogy az adókat igenis igazságosan fokozni kell, azoknak megszavazása elől igazságosan kitérni nem is akarok, azonban vigyázni kell és törekedni kell arra, hogy a teherviselésnek, illetőleg az ország pénzügyi konszolidációjának másik feltételét, a takarékosságot is igazán minden vonalon érvényre juttassuk. Itt csak rámutatok egy dologra: a B-listás tisztviselők dolgára. A kormány nagyon helyesen rászánta magát arra, hogy a túlnagy tisztviselőlétszámot csökkenti, a tisztviselők egy részét B-listára helyezi, választást enged nekik a között, hogy nyugdíjat vagy végkielégítést kivannak-e. Természetesen a legtöbb a nyugdíjazást választja, mert a nyugdíjazással egybe van kapcsolva a természetbeni javadalmazás is, ami a mai helyzetben tulajdonképen derekát képezi a tisztviselői fizetésnek. Majdnem azt merem mondani, hogy csupán cseberből vederbe jutottunk akkor, amikor nem tudom hány ezer felesleges tisztviselőt nyugdíjba küldtünk, de a fizetésük nagy részét továbbra is folyósítjuk nekik anélkül, hogy munkájukat igénybe vennénk. Véleményem szerint ezt a kérdést másként kellett volna megoldani. Mint ahogy már az indemnitási vita során mondott beszédemmel rámutattam, elsősorban a vagyonos tisztviselőket kellett volna elbocsátani, feltétlenül nyugdíjjogosultság nélkül, mert rendkívüli idők rendkívüli rendszabályokat sürgetnek. Ha annak a testvéremnek vagy a másik ember fiának joga volt elesni a harctéren, akkor az államnak jogában van azt is mondani, hogy "ez a vagyonos tisztviselő nyugdíjjogosultság nélkül nyugdíjba mehet, mert az állam rendkívüli helyzete azt parancsolja. Azután a tisztviselőkérdés megoldásánál igénybe vettem volna a földbirtokreformot. Sok-sok tisztviselőcsalád boldogan vállalkozott volna arra, hogy különösen nagyvárosok közelében egy-két hold kertföldet kapjon, nem ingyen, de kedvezményes árban. (Egy hang a jobboldalon : Benne van a törvényben !) Benne van a törvényben, de nem hajtják végre. Ezek a tiszt viselőcsaládok % örömmel vállalkoznának arra, hogy bolgár-kertészet mintájára nagyvárosi kertészetet űzzenek, hogy ezáltal, nem is olyan túlságos terhes munka árán, maguknak és családjuknak tisztességes megélhetést biztosítsanak. Ilyenformán kellett volna megoldani a tisztviselőkérdést, nem pedig tömeges nyugdíjazással, amelyből az államnak vajmi kevés pénzügyi haszna van. Ismétlem, n augusztus hó 25-én, pénteken. tudatában vagyok annak a nehéz helyzetnek, amelyben az ország és az ország sorsát irányító kormány van; nem akarok arra a kényelmes álláspontra helyezkedni, amellyel sokan megvádolják az agrárius-képviselők egyikét-másikát, hogy nem adóznak. Nem, ez a magyar népnek sohasem volt igazi jelszava. Igenis, adózunk, adózni akarunk, adóznunk kell, de az adózás legyen igazságos, méltányos ós arányos. Attól a szemponttól vezettetve, hogy az ország mai nehéz helyzetében nem akarom ujabb rázkódtatásoknak kitenni ezt a szerencsétlen országot, s a kormány helyzetét nem akarom túlságosan megnehezíteni, abban a reményben, hogy a részletes vita során a javaslatokon megfelelő módosításokat lehet majd eszközölni, a benyújtott adó javaslatokat általánosságban a részletes vita alapjául tisztelettel elfogadom. (Helyeslés jobb felől.) Elnök : Szólásra következik ? Petrovits György jegyző : Cziráky Gryörgy ! (Felkiáltások: Nines itt!) Cserti József! Cserti József : T. Nemzetgyűlés ! Soha pénzügy ministernek, kormánynak és országnak nagyobb szüksége nem volt az adózó polgárok legmesszebbmenő áldozathozatalára, mint épen a mostani kormánynak az ország mai gazdasági helyzetében. Olyan az ország helyzete, mint azé a nagybetegé, akihez, ha nem érkezik meg idejében az orvos, bizonnyal bekövetkezik a katasztrófa. Az ország gazdasági helyzete egy lejtőn lefelé való zuhanást mutat és ha nem akad egy csodadoktor, aki ezt a zuhanást meg tudja akadályozni, itt is be fog következni a katasztrófa, Tudjuk nagyon jól, hogyan állott elő ez a válságos pénzügyi helyzet. 1914 óta, a háború megindulása óta többet költöttek a kormányok, mint amennyi bevételük volt és kiadásaik fedezésére egyszerűen igénybevették a bankóprést. Ennek a következménye azután az, hogy pénzünk ennek folytán kezd a teljes elértéktelenedés felé közeledni. Meg vagyok róla győződve, hogy a kormánynak ezekkel az adójavaslatokkal az a szándéka, hogy ezt a zuhanást, ezt a katasztrófát megállítsa. Nyilvánvaló, hogy ha el akarjuk kerülni Ausztria és más olyan államok sorsát, amelyek a lejtő szélén állanak, ennek nincs más módja, mint egyedül az, ha a saját magunk erejére támaszkodunk. Nézzük meg Ausztria példáját. Láthatjuk, hogy sem az entente, sem az őt környékező szomszédos államok nem sietnek a segítségére, sőt inkább, a feldarabolásáról beszélnek. Mi se számítsunk tehát más segítségére, hanem egyesegyedül a magunk erejében bízzunk. Meg vagyok róla győződve, hogy a kormánynak az a szándéka, hogy ezt a zuhanást megállítsa és én mintegy fordulópontot, mintegy javulást látók ezekben a javaslatokban, amelyek kilátást nyújtanak arra, hogy ezentúl már nem lefelé fogunk zuhanni a lejtőn, hanem felfelé fogunk menni. A magam részéről tehát nem akarok akadályt gördíteni