Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-46

A nemzetgyűlés 46. ülése 1922. kellett adnia. Leadtuk, de az intézkedés fél intézkedés volt, a másik felét bankópréssel pótoltuk és pénzünk tovább romlott. Jött azután a vagyonváltság, amelyet szintén megszavaztunk, nagyrészt be is hajtottunk, jó részt el is költöttünk és ime az eredmény az, hogy koronánk már majdnem a föld porával van egy szinten. Aztán, ha az ország pénzügyeinek az a legnagyobb baja, hogy pénzünk értéke egyre siiïyedj akkor szerény nézetem szerint nagyon meg kell gondolnunk azt az igazságot, hogy a lejtőn lefelé sülyedő golyót nem lehet akrobatamutatványokkal a lejtőn feltartóztatni, nem lehet félrendszabályokkal, afféle adóinjekciókkal feltornászni a lejtőn és ott megtartani, mert ha megszűnt az injekció hatása, ha megszűnt a lökőerő, csak annál nagyobbat fog megint zuhanni a lejtőn lefelé az elindult súly, minél nagyobbat löktünk rajta felfelé. Ezért az a nézetem, hogy pénzünket akár stabilizálni a lejtőn valahol egy ponton, akár lassanként felfelé szorítani csak olyan akrobatának lehet, aki lábait sziklaszilárd alapon, az államélet egészére kiterjedő és minden irányban^ például a jóvátétel irányában is tisztázott, kielégítő rendszabályokkal fedezett állami költségvetés alapján veti meg és az ebből a költségvetésből származó pluszból pótolja ki mindig, sőt nagyobbítja karjának a tartóerejét. Vagyis akkor lehet csak remény árra, hogy pénzünket akár stabilizáljuk egy kisebb értéken az eredetinél, akár felvigyük az eredeti értékre, ha rendszeres költségvetésben ki tudjuk mutatni, hogy ennyivel tartozunk, ennyi áldozatot hoztunk ennek az adósságnak a törlesztésére, kiegyenlítésére, most a mérleg pozitív, — mert ekkor vissza fog térni a bizalom pénzünk iránt; amig azonban ez meg nem történik, addig akármit is csinálunk, bizalmatlanság fogja megülni a lelkeket pénzünk iránt, és amig ez a bizalmatlanság fennáll, addig minden áldozat a Dunába hordott viz, amely le fog folyni, el fog úszni és kárba fog veszni, mint ahogy kárba vesztek azok az áldozatok, amelyeket a kényszerkölcsön és vagyonváltság címén hoztunk és amelyeket hozunk ma is százféle adó formájában, fogyasztási és forgalmi adók címén, rongyoskodásban, didergésben és koplalásban. És ez a követelés olyan egyszerű, világos és magától értetődő! Nem jelent egyebet, csak azt, hogy lássunk tisztán: mennyi a vagyona az államnak és mennyi a tartozása, — mennyi a bevétele és mennyi kiadást kell fedeznie! Dénes István : És kiknek a kezében van a vagyon ? ! Haller József: A kettő között a különbséget elő kell teremteni és ha előteremtem akár azon az áron is, hogy utolsó garasomig odaadok mindent, legalább tudni fogom, hogy az utolsó garas, amely megmarad, megint olyan garas lesz, mint amilyen a békében volt, megint érték NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1922—1926. — IV. KÖTET. évi szeptember hó 6-án, szerdám. 121 lesz, -és a munkával, amelyet azután kifogok fejteni, megint oly vagyont fogok gyűjteni, mely valóban vagyon, valóban az enyém, valóban a szorgalom megtámadhatatlan gyümölcse lesz. De nemcsak az adók megszavazásának feltétele a pénzügyi helyzet kimerítő ismerete, hanem a leghatékonyabb argumentum és motívum is az adóterhek vállalására. Mert ha igaz az, hogy költségvetés és zárszámadás nélkül az állami gazdálkodás sötétben való tapogatózás és céltalan kapkodás, akkor viszont az is igaz, hogy ha az ország népe rideg számsorokból, a kiadásoknak és bevételeknek csalhatatlan egyenlegéből látná azt, hogy itt a kiadások és bevételek közötti űr egyre nagyobb lesz és a deficit egyre mélyrehatóbbá válik, akkor ez a nép már régen kijózanodott volna a színleges anyagi jólétben való tetszelgésből és már régen letett volna arról, hogy a duzzadt pénztárcának, a kitisztult telekkönyvnek, a kicsinosodott lakásnak, a polgári jólét egyre szaporodó jeleinek örvendjen, mert tudomására ébredt volna annak, hogy amig ő ezt a kis örömöt élvezte, addig a feje felett oly adósságok sűrűsödtek össze, amelyeknek se szeri, se száma, amelyeket nem is ő csinált, amelyekről tudomás sem volt, és amelyek mégis az állam koldusbotra jutása révén' az ő vesztét fogják okozni. Ha látná, hogy ez a szakadék n'őttön-nő s már-már elnyeléssel fenyegeti az állam egész létét, akkor meg volna benne az a készség, hogy azért, hogy ezt a veszedelmet elkerülje, a csőd elől kitérhessen, és az örvény szélén osztályostársaival összekapaszkodva, egymást segítve még megtorpanhasson, megállhasson, hogy azután idővel uj erőre kapjon, — hogy ezért minden áldozatot, meghozzon, a helyzetet szanálja és igy kezdjen uj életet. Tessék tehát, igen t. pénzügyminister ur, eléje tartani azt a nagy tükröt, amelyből kíméletlenül meg-fogja látni ez a nép egész nyomorúságát, egész koldusságát. Tessék módot adni arra, hogy az állami gazdálkodás egész rendjét áttekinthesse a nemzetgyűlés és tudomást szerezhessen arról az ország népe is, hogy számításba véve a maga egész nyomorúságát, felismerve és számításba véve összes adósságait és terheit, elkészíthesse uj számvetését, gazdálkodásának uj kiindulási alapját. Második indokom a konkrét javaslatokra vonatkozik és az első indokból következik, hogy t. i. a tárgyalás alatt levő javaslatokat nem fogadom el azért, mert nem várhatom tőlük az általam kivánt eredményt, és éppen azért azt az áldozatot, amit ez adójavaslatok révén törvényerőre emelkedésük után hozni fogunk, hiábavalóknak kell látnom. Ezek az áldozatok nem fognak azzal az eredménnyel járni, hogy az állami mérleg helyrebillenjen, hanem ellenkezőleg, azt a másik eredményt fogják előidézni, amit nem is céloztak, t. i. a drágaságot fogják növelni. Az adóterhek felemelésével azok áthári16