Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.
Ülésnapok - 1922-46
112 À nemzetgyűlés 46. ülése 1922. tudásukkal előhozni azt az értéket, amely az adójuk kifizetéséhez szükséges volna . . . Fábián Béla: Nem volna tőkéjük! Csik József: ... és igy lyukadunk ki arra a szocialista felfogásra, hogy szabadulni akarván az ilyen emberek birtokaiktól, ekként bizonyos szocialisztikus javak létesülhetnének a közösség rendelkezésére. Ez azonban nem lehet cél. Mi a magántulajdon alapján állunk és a földértékadónak ilyen formáját egyszersmindenkorra elitéljük. A harmadik szempont, amelyet felvetettek az adó javaslat tárgyalásánál, a létminimum kérdése volt. Nekünk keresztényszocialistáknak az a felfogásunk, hogy azt a vagyont, amely a család tisztességes eltartásához szükséges, megadóztatni nem lehet. Nem lehet pedig azért, mert azzal az adóval azt a falatot vesszük ki a tulajdonos szájából, amely az ő tisztességes megélhetéséhez szükséges. Azt pedig nem akarhatja egy kormányzati rendszer sem, hogy azt vegye el valakitől, amire neki az élet fentartásához szüksége van. Ebben a meggondolásban rejlik a létminimum eszméje. Akár tárgyi adókat veszünk fel, akár nem tárgyi adókat, nem ettől az adófajtától függ, hogy a létminimumot behozzák. Sokan hangoztatják, hogy azt a tárgyi adónál nem lehet behozni. Szerintem ezt ettől függetlenül egyedül abból a meggondolásból kell megvalósítani, hogy nekünk nem szabad elvennünk senki szájából azt a falatot, amelyre neki és családjádak szüksége van. A létminimum kérdése tehát olyan fontos kérdés, amelyet előbb-utóbb meg kell valósítani, s amelyet nemcsak a jövedelmi adónál, de itt is meg lehet valósítani. Erre vonatkozólag nem ujkeletü törvények vannak, mert a legtöbb nyugateurópai államban a létminimum kérdését már megoldották. Nánássy Andor : A jövedelemadónál ! Csik József : Athénben már az ókorban behozták azt. Solon törvényei szerint a negyedik klasszisba besorozott vagyon után nem fizettek adat. A létminimumot mi szociális szempontból szükségesnek tartjuk. A negyedik szempont volt a progresszív adózás kérdése. Én abban a felfogásban vagyok, hogy a tárgyi adónál, nevezetesen a földadónál a progresszivitás teljes mértékben való keresztülvitelét nem tartom célszerűnek. Meg vagyok arról győződve, hogy az egyetlen adózás a leghelyesebb adózási rendszer, de — amint azt Czettler t. képviselőtársam is Emiltette — ez a mai viszonyok között nem valósitható meg s igy számot kell vetnünk a többfajta adózás kérdésével. Ennek dacára a jövedelem lehet egyedül a progresszivitás alapja. Ha itt a földadónál a progresszivitást életbeléptetnék, akkos, ha kis kulcs szerint léptetem életbe, semmi különösebb jelentősége nem volna ; ha pedig magas kulcs szerint léptetem életbe, akkor könnyen oda lyukadhatnánk ki, hogy bizonyos összegnél évi szeptember hó 6-án, szerdán. előállana az a lehetőség, hogy több adót kellene fizetni, mint amennyi az összbevétele volna annak a gazdának. Tehát ugyebár két utón nem lehet a progresszivitást keresztülvinni, más szóval : egy rókáról két bőrt nem lehet lehúzni. A progresszivitást tehát a mi szerény nézetünk szerint a földadónál nem lehet érvényesíteni, hanem azt a jövedelemadóra kell korlátozni, ott azután a maga teljességében keresztül kell vinni. Ami a progresszivitást illeti, nem ragaszkodunk ahhoz, hogy ezt a földadó] avaslatnál végrehajtsák, mert ezt nem tartjuk célszerűnek. Bizo.nyos degressziót azonban a földadó javaslatnál is érvényesítenünk kell, és pedig a kisbirtok életbenmaradása, exisztenciája szempontjából. Valamennyien tudjuk, hogy a kisbirtok a háború előtt nagyon szomorú viszonyok között tengődött, olyan szomorú viszonyok között, hogy a statisztikai adatok szerint a kisbirtoknak nagy hányada kölcsönnel volt megterhelve s évente mintegy 15,000 kisbirtokot ütöttek dobra. Most, amikor arról van szó, hogy a földbirtokra azt a terhet rakjuk rá, amelyet a háború előtt viselt, nem akarhatjuk azt, hogy a kisbirtokot most is azok közé az anyagi viszonyok közé állítsuk, amelyek között a háború előtt volt, mert akkor oda jutunk, ahol a háború előtt voltunk, hogy évenkint sok ezer kisbirtok kerül dobra, és hogy a kisbirtok el fog adósodni. Statisztikai adatokkal is szolgálhatnék, azonban ez a megállapítás annyira evidens, annyira tisztában van a nemzetgyűlésnek minden tagja ezzel a ténnyel, hogy feleslegesnek tartom állításomat statisztikai adatokkal igazolni, (ügy van ! jobbfelől.) A kisbirtok tehát a békebeli viszonyokkal szemben bizonyos segítésre, támogatásra szorul, amelyet ha elmulasztunk, akkor a kisbirtok exisztenciáját tesszük kétségessé. Ezért van szükség véleményünk szerint bizonyos degresszív adókulcs behozatalára. Erre a degresszív adókulcsra vonatkozólag a következő határozati javaslatot vagyok bátor előterjeszteni (olvassa) : »Mondja ki a nemzetgyűlés, hogy a kisbirtok véd'elme szempontjából degresszív alapon az 1—5 katasztrális hold birtokot 100 százalék, az 5—10 katasztrális hold birtokot 75 százalék, a 10—20 katasztrális hold birtokot 50 százalék, a 20—30 katasztrális hold birtokot 30 százalék, a 30—50 katasztrális hold birtokot 10 százalék adókedvezményben részesiti.« B. Podmaniezky Endre: Akkor mi marad „ meg ? Csik József: Azt hiszem., hegy az ötven holdon aluli birtoktestek nem alkotnak olyan jelentős tényezőt ebben az országban, hogy a pénzügyi kormányzat valahogy eliminálni ne tudná azt a nehézséget, amelyet ez okozna. Ott \annak a jövedelmi adók. Ne méltóztassék azoknál 44 százalékig keresztülvinni a progresszivitást, hanem 50—60 százalékig, s akkor azt a kedvezményt, amelyet a kisbirtoknál ad a pénzügyminister ur,
