Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-32

74 A nemzetgyűlés 32. ülése 1922. évi július hó 28-án, pénteken. radikális intézkedést nem tesz, — hiszen azt nem tartjuk radikális intézkedésnek, hogy a népjóléti minister ur itt kijelenti, hogy ó" meg­parancsolta a hivatalnak, hogy ha csontjai ropognak is, de feltétlenül el kell intézni a restanciákat, . . . Haller István : Meg kell szüntetni a nép­jóléti ministeriumot. Szakács Andor : ,.. hiszen hallottunk ugyan­ezekről az ajkakról olyan kijelentést is, hogy ha a fene fenét eszik is, akkor is megvalósul az, amit akar — meg vagyok Győződve, hogy itt sem fog megvalósulni az akarata és a csontok is nagyon jól fogják magukat érezni — akkor a káosz továbbra is megmarad. Egyszer a múlt országgyűlések naplóját lapozgatva, megdöbbenéssel olvastam az 1832 36-i országgyűlésen az akkori .egyik nagy magyar vezéregyéniségnek, Beöthy Ödönnek egy felszó­lalását. Beöthy 1835-ben azt lobbantotta az akkori országgyűlésnek és az akkori kormány­zatnak szemére, hogy a napóleoni háború káro­sultjairól az állam még mindig nem gondosko­dott. Félek, hogy nálunk is ez lesz az eset. Évről-évre elhúzódik az ügyek rendezése — és mi ezeket a segélyeket sem tartjuk az azóta bekövetkezett óriási drágasággal arányban lévő­nek — mondom, félek, hogy ez a rokkant ügy nálunk is olyan tengeri kígyóvá lesz, amely soha elintézéshez nem fog jutni, amely az ország szo­ciális bajait és veszélyeit szaporítani fogja és amely — ezt fontos dolognak tartom — mint elrettentő példa arra fogja emlékeztetni a né­pet, hogy, ha felhívják uj nagy áldozatra, akkor semmiféle hivatalos állami Ígéretben ne bizzék, mert senki semmit az Ígéretből teljesíteni nem fog. ígértek hadbaszállt katonáinknak földet, rokkantsági ellátást, a nyomorékok eltartását, de sem az egyiket, sem a másikat nem kapták meg. Félek, hogy .ilyen példák után a magyar nép — ha még egyszer sor kerül rá — lelki­leg nem lesz telítve azzal a nagy felbuzdulás­sal, amelyet pedig ébrentartani és fokozni el­kerülhetetlenül szükséges nekünk. (Ugy van ! halfelol.) Amellett a földreform végrehajtásánál — hogy erre vonatkozólag még egy adalékot fel­hozzak — megtörténik, hogy valamely község határából, ahol az igénylők kielégítésére sem jelölnek ki elég megfelelő, alkalmas területet, amikor azok a földek az ottani igények kielé­gítésére volnának szükségesek, teljesen indoko­latlanul egy bizonyos területrészt egész egy­szerűen kihasítanak és odaadják egy másik köz­ség, lakosainak. Ez történt nálunk, Békésen. A békési határon az u. n. kamuti földek a leg­értékesebbek. Ez körülbelül 270 hold terület és igazán olyan jó a föld, hogy egy hold földből is — már ugy ahogy — egy kiscsaládu ember eltengetheti életét. Hát mi történik? Valami megfoghatatlan bölcsesség folytán azok az urak, akik ezekét az ügyeket elintézték, a békési ha­tárnak ezt a részét odaítélték a békéscsabai földigénylőknek, ezen aztán annyira felháboro-^ dott és megbotránkozott a község, vagyonos gazdatársadalma is, hogy a békési határt át­kapcsolták Békéscsabához, hogy ott most erős forrongás és mozgalom van és deputációban akarnak feljönni a kormányhoz, a földbirtok­rendező bírósághoz, hogy ezt a lapszust, amely oktalanul ingerültséget szül a népben, mert a békéscsabaiak kielégítésére vannak azon a vidé­ken is igen szép és terjedelmes uradalmak, a kormány igazítsa majd helyre. A magyar nép gazdasági helyzetét oktalanul felbolygatják az ilyen földbirtokreform-igéretek, az ilyen törvény és az ilyen végrehajtás, amikor ahelyett, hogy segítenének a népen, jelenlegi kenyérkeresetét is kiveszik a kezéből és mást nem adnak kezébe. Ez felbolygatja egész gaz­dasági alapjait a magyar népnek, ez semmikép nem vezethet a jogrendhez, hanem csak- arra alkalmas, hogy ujabb nagy gazdasági anarchiát teremtsen Magyarországon. Nagyobb anarchia és nagyobb felfordulás támad a földreformnak ilyetén végrehajtása által, mintha egy uj forra­dalom rázná meg az ország gazdasági alapjait. Csodálatos dolog, hogy nagybirtokosaink ennyire irtóznak a nép kielégítésétől. Hiszen ezeknek a mi nagybirtokos urainknak elődei, a Wenkcheimok elődje, gróf Wenkcheim József 1848-ban, mielttt törvényt hoztak volna róla, már felszabadi otta a jobbágyokat, igyekezett a népet felemelni jobbágyi helyzetéből, igyeke­zett a néppel egyetértésben és barátságban élni a zivataros időkben. Ma mágnásaink, nagybir­tokosaink a föld kerekségén semmit sem törődnek a néppel, még ott is, ahol a törvény biztosit jogot a népnek, hogy saját érdekeit kielégítse, ellenszegülnek, a leglehetetlenebb módon meg­akadályozzák az egészséges reform végrehajtását, ugy hogy azt kell gondolnunk, hogy a lefolyt forradalmak tanulságait az alatt a két vagy három év alatt, amióta biztonságban érzik ma­gukat, már teljesen elfelejtették. Pár hónappal ezelőtt abban a szerencsében részesültem, hogy együtt utaztam a vonaton gróf Andrássy Gézával, az egyik legkiválóbb magyar arisztokratával. Gróf Andrássy Géza elbeszélte nekem, hogy ő földbirtokreform és törvény nélkül a saját uradalmából kielégítette a munkásnépet földdel, még pedig ugy, hogy három hold földet adott minden napszámos em­bernek, aki az ő uradalmában azelőtt mint napszámos dolgozott. Amellett, amikor látta, hogy folyik az építkezés, mivel hiány volt épitő­faanyagban és különben is nehéz lett volna azt megfizetni, saját fájából szállíttatott oda az építkezőknek, hogy az épületfát" is megkaphassák, és ingyen, ajándékba adta azt nekik. Akkor lehivatott magához egy mérnököt és azt kér­dezte tőle, hogy mibe kerül egy ily munkás­háznak a felépítése, amilyent ezek a szegény emberek terveznek. A mérnök leült, elkezdett

Next

/
Thumbnails
Contents