Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.
Ülésnapok - 1922-31
38 A nemzetgyűlés 31, ülése 1922. alkalmazottat, (fényképet vesz elő) aki éveken keresztül becsülettel, odaadással, szorgalommal végezte munkáját s akit egy szerencsétlen tragikus napon Kelenföldön a mozdony elütött. Ez az államvasuti alkalmazott ma igy néz ki : Csoszog a város utcáján, koldul, könyörög, várja a jólelkű adakozókat, a láthatatlan lelkeket, "hogy valamit a tarisznyájába, a kalapjába adjanak. Ez az eset egy a sok közül, szintén egy a vér- és fekete rózsák közül, amelyek áztatják a magyar államvasút sinjeit, azok véréből, akik a magyar állam érdekében odaadással, hűséggel, szeretettel, becsülettel dolgoznak. Zsitvay Tibor : Birói Ítélet volt ebben az ügyben ? Esztergályos János : Oly mellékes. A lényeg az, hogy a nemzetgyűlésen, a képviselőházon, a kormányon múlik, hogy ez az állapot megszüntettessék, hogy még birósági Ítélettel sem Ítéljenek havonta 20 koronát egy ilyen embernek. Szomjas Gusztáv : Az a 20 korona a kegydij, azonkívül más járulékot is kap. Kabók Lajos ". Kegydijnak is szégyen 20 korona. Esztergályos János : Nem beszélek a betegségekről. Kuna P. András : Szóljon a forradalomról, a kommunizmusról! Esztergályos János : Megint forradalmat akar, Kuna András bátyám ? Nem beszélek azokról az esetekről, mikor az államvasuti alkalmazott, aki itt lakik Budapesten vagy —* nem tudom — Szombathelyen, Kaposváron, a többi városokban, hanem aki nem lakik bent a városban, hanem a városon kívül, ahova vonaton kell egy-két órát utaznia. A községekben az államvasutaknak nincs orvosa. Beteg lesz a családban a nő, beteg lesz a gyermek, orvosra van szükség. Elmennek a legközelebbi, községbe az orvoshoz s azt elhozatják. A gyermek súlyos beteg, a gyermekhez sokszor kell az orvosnak eljönnie, az orvost pedig fizetni kell, mert szerelemből nem jár el. Az a szerencsétlen ember, akit a magyar állam éhbéren tart az állam szolgálatában, kénytelen az orvost fizetni. Méltóztassék elképzelni: egy ilyen betegség számtalan esetben az ilyen becsületes, dolgos munkáscsaládot tönkre teszi, el kell adni az utolsó darab párnát, az utolsó darab ruhát csak azért, hogy megmentse gyermekének életét, vagy az anyát a gyermekek részére, hogy az orvost fizetni tudja. Éhn Kálmán : Minden alkalmazott el van látva orvossal! Esztergályos János : Ennek ellenében azt lehetne mondani : hiszen a magyar állam az ilyen költségeket megtéríti, megfizeti. A helyzet a valóságban az, hogy mikor az ilyen munkásnak beterjeszti az orvosi számlát, elmúlnak hosszu-hosszu hónapok, ha jól megy a dolog, elmúlik némelykor egy esztendő is, évi július hó 27-én, csütörtökön. mig az állam a betegpénztárból valamit visszautal annak a munkásnak. Éhn Kálmán : Nincs is erre szükség. Van orvosa minden pályamunkásnak! Esztergályos János : De nincs a faluban ! Éhn Kálmán : Hát minden faluban nincs ! (Felkiáltások a szélsőbalon: Hová menjen, ha beteg!) Minden bakterháznál még sem lehet orvos. Esztergályos János: Az is sérelme a magyar államvasuti munkásoknak, hogy a betegsegélyezés nem a modern igényeknek megfelelően hajtatik végre. Ha már olyan a vállalati pénztár, mint amilyen a magyar államnál is van, akkor vállalati pénztár a pénztári szabályzatnak megfelelően a munkás érdekeit, létét szolgálja, a beteg munkást és családját is ápolja. Éhn Kálmán: Meg is van! Esztergályos János: Dehogy van! Éhn Kálmán : Nekem ne mondja, én tudom. Harminc éves tapasztalatom van, vasutas vagyok, hát tudom. Esztergályos János: Én is! Éhn Kálmán : Hát jól kezelték, máskép nem élne ! (Derültség.) Esztergályos János: Beszédem vége felé közeledem. Méltóztassanak megengedni, hogy valami olyan dologgal hozakodjam elő, amely miatt, azt hiszem, egy képviselőtársam sem jön ki nyugodt lelkivilágából. Ez a magyar államvasuti alkalmazottak fizetése, ami az utóbbi időben lázban tartja a magyar államvasuti munkásokat és alkalmazottakat. Hangsúlyozva kérnem kell a nemzetgyűlés minden egyes tagját és elsősorban magát a kormányt, hogy gondoskodjék arról, hogy az államvasuti alkalmazottak kereseti viszonyai alkalmazkodjanak a magánvállalatok alkalmazottjainak kereseti viszonyaihoz. A helyzet ma a valóságban az, hogy a magyar államvasuti alkalmazott számokban sokat kitevő, kiló kenyerekben még nagyobbat kitevő távolságban van a magánvállalatok alkalmazottjainak anyagi helyzetétől. A keserűségnek, az éhségnek fájdalmát, a nyomorúságnak kinját még fokozza az a tudat, az az érzés, hogy mig a magánvállalatok alkalmazottjainak szabad nyíltan panaszkodniuk, egész nyíltan kimondhatják, hogy gyermekük, családjuk éhezik, le van rongyolódva, hogy keresetükből nem tudnak megélni, hogy lassú éhhalálban telnek napjai, addig a magyar államvasutaknak nincs megadva ez a szabadságjog, a magyar államvasuti alkalmazottaknak fogadalmukat, esküjöket, pragmatikájukat kell szem előtt tartaniok s csak lelkükben gyötrődhetnek, keseredhetnek, s biztathatják a családot és gyermekeiket, hogy csak türelem, talán megesik a kormány szive rajtunk. A magyar államvasutak alkalmazottjainak nem szabad elmondaniuk panaszaikat, nem szabad megbeszélést folytatniuk, a nagyobb darab kenyér elérésére. Temesváry Imre: Szeretnék beszervezni őket !