Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-31

A nemzetgyűlés 31. ülése 1922. nek magam is szemtanuja voltam. Komáromban volt egy nagyon derék, becsületes vasúti tiszt, aki a mindenkori főnökségnek legnagyobb elismerésével rendelkezett, mindenki megdicsérte, hogy hűséggel, odaadással szolgál. Ezt az embert Komáromból a választások előtt kihelyezték Kelebiára, Szabadka mellett, csak azért, mert tudták, hogy szociáldemokrata érzelmű s ennek nyíltan, kifejezést is adott, sőt — uram, bocsásd meg a bűnömet — még azt is kijelentette a vasúti alkalmazottak között, hogy a közelgő választások alkalmával, mint szociáldemokrata képviselőjelölt fel fog lépni. Karafiáth Jenő: Miért nem méltóztatik a szocialista terrorról megemlékezni? Felgyújtották a házát annak, aki nem szavazott szociáldemokratára ! Patay Tibor : Sirokat ástak ! (Zaj. Einöle csenget.) Esztergályos János : Minthogy megígértem, hogy nem beszélek hosszú ideig, csak megemlíteni, hogy egész garmadája van nálam azoknak a panaszoknak és sérelmeknek . . . Patay Tibor: Mi is tudunk ilyeneket, de nem akarjuk velük az időt tölteni ! Esztergályos János : .. . amelyek nyomják, . marcangolják a magyar államvasuti alkalmazottak lelkét. (Zaj a jobboldalon.) Egész tömege van ezeknek. Például a szolgálati szabályzat ötödik függeléke, amely az évi fizetésre és nyugdíjigényre jogosult alkalmazottak helyzetét szabályozza, 3. §-ában kimondja, hogy azoknak az alkalmazottaknak, akik hadjáratban vettek részt, a hadiévek beszámítására van igényük szabályszerű utánfizetés kötelezettsége mellett, még pedig olyképen, hogy azok a háborús évek, amelyekben valamiképen az alkalmazott legalább három hónapon át teljesített tényleges harctéri szolgálatot, 12 héten át arcvonalbeli szolgálatot teljesített, vagy harcban vett részt, végeredményben sebesülés esetén, tekintet nélkül a harctéri szolgálat tartamára, a nyugdíjevek megállapításánál a megfelelő évek kétszeresen számittatnak. Ez azt jelenti, hogy azoknak, akik a harctéren voltak, nyugdíjjogosultságuk megfelelő ideje kétszeresen számíttatik be. Ezzel szemben a harmadik függelékben, amely a nyugbérpénztári tagok, a munkások helyzetét szabályozza, a 3. § kimondja, hogy a nyugbérpénztári tagoknak hadiévek beszámítására nincs igényük. Tisztelettel legyen szabad megkérdeznem, hogy miért disztingvál, miért osztályoz a magyar állam az alkalmazottai között. Miért mondotta ki már ennél a szabályzatnál az A) és B) osztályzatot, miért számítja be az egyiknek nagyon helyesen, nagyon bölcsen és nagyon dicsóretreméltóan a háborúban szolgált éveket kétszeresen és miért nem számítja be a másiknak? Hiszen csak általános kérdést kellene feltennem akkor, amikor azt kérdezném, hogy azok az emberek, akik ez alá a. paragrafus alá tartoznak, nem végezték olyan becsületesen évi július hő 27-én, csütörtökön. 37 a munkájukat a harctéren vagy a Hinterlandban, mint azok, akik a lövészárokban voltak? De nem kérdezem. Ennek ellenében legyen szabad a következő határozati javaslatot beterjesztenem (olvassa) : »Utasítsa a Ház a kereskedelemügyi minister urat, hogy záros határidőn belül javaslatot terjesszen a Ház elé az államvasutaknál érvényben levő nyugbérpénztári alapszabályok 3. §-ában foglalt ama rendelkezés módosításáról, hogy a nyugbérpénztári tagoknak a hadiévek beszámítására nincs igényük, hatályon kivül helyeztessék és a tagoknak ugyanolyan beszámítás alá essenek a hadiévek, mint a kinevezett alkalmazottaknak.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nemcsak emberi, nemcsak hazafias szempontból, hanem államérdekből is végtelen fontos, hogy azok között az emberek között, akik kint a lövészárokban, a fronton becsülettel védték az ország érdekeit, maga az állam, mikor alkalmazottairól van szó, ne disztingváljon. Ugyanilyen sérelme a magyar állami vasutasoknak a baleseti biztosítás. Ugyanis a magyar államvasutnál még nem volt ember, — bár nagyon sokan jártak szerencsétlenül — aki azt mondhatta volna, hogy azok után a szolgálati évek után, amelyeket a magyar állam érdekében eltöltött, mikor baleset érte őt, mikor már nem birt többet dolgozni, mikor nem tudott többet termelni, az ért szerencsétlenség révén az állam róla, mint alkalmazottjáról anyagilag becsülettel gondoskodik. A legtöbb esetben egyenesen a koldusbot, a koldus tarisznya jut az államvasuti alkalmazott részére, mikor a munka teljesítése közben őt szerencsétlenség éri. Ha azután kap is az államvasuti alkalmazott valamilyen baleseti járulékot, ez mindenre elég lehet, csak arra nem, hogy a balesetet szenvedett munkás abból meg is tudjon élni. Két esetet fogok dekórum gyanánt a nemzetgyűlés tagjai elé terjeszteni. Sas József debreceni pályamunkás 1907-től 1914-ig, tehát hét esztendőn túl szolgálta ezt az országot, 1914-ben baleset folytán lett szerencsétlenné, Hosszú ideig tartó kezelés után nyugbérezték és kártalanítás címén — és most szegyeid magad magyar állam ! (Mozgás.) — havi 20 korona kegy dijat folyósítottak részére. Ezt az összeget 1922 júniusáig utalták ki, mikor aztán azt az értesítést kapta, hogy az eddig kiutalt 20 korona kegydíj folyósítását beszüntetik. Baleseti kártalanításról ellenben szó sincs. Szomjas Gusztáv: Egyebet,nem kap? Esztergályos János: Szintén egyike azoknak az eseteknek, amelyek tömegével vannak a magyar államvasuti alkalmazottak sérelmei közt. De nehogy azt méltóztassék mondani, hogy én mondok valami súlyosat a nélkül, hogy bizonyítanék is. Hogy mindaz, amit előbb mondtam, igaz, hogy a koldusbot és a koldustarisznya vár arra a magyar államvasuti alkalmazottra, akit munkája közben valamilyen szerencsétlenség ér, ennek illusztrálására bemutatok egy államvasuti