Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-41

398 'Â nemzetgyűlés 41. ülése 1922. évi augusztus hó 22-én, kedden. az adónak egy kontingensét megállapítani, amelyet ezek azután önmaguk között vetnek ki. Ezt a magam részéről azért is helyesnek tartom, mert itt az adókivetők és a megadóztatottak azonosak és jobban ismerik egymás helyzetét, teherviselő képességét. A kontingenst a pénzügyminister állapítaná meg, mig ellenben azt, hogy ezt az összeget milyen kulcs szerint osszák meg egymás között, ők maguk határoznák meg. (Helyeslés.) Ebben a tárgyban tehát két határozati javaslatot vagyok bátor előterjeszteni. Első határozati javaslatom a következő (olvassa) : »Mondja ki a nemzetgyűlés, hogy méltányolva a szellemi foglalkozásúak súlyos anyagi helyzetét, az általános kereseti adóról szóló törvényjavaslat 16. §-ában meghatározott kulcs meghagyása mellett a hivatkozott törvényjavaslat 16. §-át akként módosítja, hogy az adóalap meghatározásánál az adótétel kirovása előtt az adóalapból 20% leütendő.« Második határozati javaslatom igy szól (olvassa) : »A nemzetgyűlés felhatalmazást ad a pénz ügy minister nek az önként jelentkező hasonló foglalkozásúak között'adócsoportok alakítására, ezek adóátalányának egyesség utján való megállapítására, valamint annak rendelettel való szabályozására, hogy az adócsoportok az átalányt minő módon osszák fel tagjaik között.« A szellemi foglalkozásúak helyzetének ismertetése után méltóztassanak megengedni, hogy áttérjek azon társadalmi osztály helyzetének ismertetésére, mely az emberek fantáziájában mint óriási kereső, mint egy mindent felszívó szivacs szerepel, a kereskedő- és az iparostársadalom helyzetének ismertetésére. A kereskedő és iparostársadalom legelsőrendű szükséglete az, hogy legyen üzlethelyisége. Ez az ő iparágának, foglalkozásának folytatásához feltétlenül szükséges. Nézzük meg, hogy a legelső alkalommal, amint megnyitja üzletét, miként adóztatják meg és hasonlítsuk ezt össze a földbirtok helyzetével. Mielőtt itt az összehasonlítást megkezdeném és mielőtt az ipar és a kereskedelem helyzetéről beszélnék, kénytelen vagyok hivatkozni arra, amit az Omge előterjesztésében láttam. Az Omge előterjesztése és általában az ez ügyben felszólalók mindenütt hivatkoznak arra, hogy a román megszállás, a kommün, a forradalmak elpusztították az állatállományt, tönkre tették a földet, elvitték a fundus instructust. Kérdem, a kommün nem vitte-e el a kereskedő egész árukészletét? A románok alatt nem vitték el a kereskedőnek megmaradt árukészleteit? A kereskedők még sokkal rosszabb helyzetben voltak e tekintetben is, mert a kereskedő vagyona az árukészlete, a földbirtokos vagyona pedig a fundus instructuson kívül a föld is, amely pedig nem zsugorodott össze, mig a kereskedő vagyona állandóan összezsugorodott annyira hogyha nem a számbeli adatokat méltóztatik venni, azt t. i. hogy akinek a békében volt 50.000 koronája, annak ma lehet akár ötmillió korona vagyona is, hanem ha azt méltóztatnak venni, hogy mekkora áruraktára volt a kereskedőnek békében és mennyi van most, akkor méltóztatnak megállapítani a különbséget. Az a sok autózás és kocsin szaladgálás, ami itt van, az csak egypár ember müve; nem tudom hány autó van összesen Budapesten, de mindez csak látszat, mert ha méltóztatnak hozzávenni, hogy a szokol, a lei ára folytonosan emelkedik és az egyik reggeltől a másikig az a kereskedő, aki külföldi tőkével dolgozik, a külföldnek tartozik, arra ébred, hogy nincs egy huncut vasa sem, hanem oly óriási adóssága, amit egyáltalán nem tud kifizetni ; akkor nekem az a véleményem, hogy ne méltóztassanak a jövőben a román megszállásra és a kommünre hivatkozni, mert mindezek senkinek nem ártottak annyit, mint a kereskedelemnek és az iparnak, a kereskedelemnek, amelynek üzleteit kirabolták, ós az iparnak, amelynek gépeit vitték el. Minden kereskedőnek és iparosnak, hogy munkáját végezhesse, szüksége van üzlethelyiségre, illetve műhelyre. Rögtön ki fog derülni, hogy ezen a téren egyedül Budapest mit fizet. Budapest házadóban és kincstári részesedésben fog fizetni 1 milliárd 116 millió koronát, tehát csupán Budapest egy adónemben, házadó és kincstári részesedós címén több, mint egy ötödét fogja fizetni annak az összegnek, amit a föld fog fizetni, földadó címén. Ez az első tétel. De menjünk tovább. Itt, ha méltóztatnak megengedni, mindjárt rá fogok térni egy témára, mely az utóbbi időben nagyon sokat foglalkoztatta Budapestnek és az egész országnak társadalmát. Foglalkozni kívánok az árak megállapításának kérdésével, a razziák kérdésével és a kereskedők úgynevezett konjunkturális jövedelmével. Az ország közönségének legnagyobb része tapsolt, amikor az Árvizsgáló Bizottság elrendelte a razziákat, mert, mint mondottam nagyon könnyű az emberek sötét ösztönére hatni ; nagyon könnyű az embereknek azt mondani, hogy : te most olcsón fogsz árut kapni. Nem is annyira Budapesten, mint inkább Miskolcon és egyes vidéki városokban voltak e tekintetben hatalmi túlhágások, de azt mondották a kereskedőknek : tessék megállapítani, hogy mennyiért vásárolták az árut, tessék hozzászámítani a rendes, becsületes hasznot, — ezt mondották eredetileg — és ebben az esetben majd nem fog elkövetni büntetendő cselekményt. Ehhez tapsolt az egész közönség és senki sem gondolt arra, hogy a kereskedelem és az ipar ily körülmények között három hónap alatt szépen becsukhat azért, mert a kereskedő a következő napon azért a pénzért, amit az árujáért kapott, már nem vehet uj árut. Nem akarták tekintetbe venni, különösen egyes helyeken, — majd leszek bátor miskolci esetekre rátérni — hogy az utánpótlási ár az egyedüli helyes elv, mert hiszen a kereskedő és az iparos önmagát rabolja ki, ha olyan áron adja el áruit, amely áron nem tud vásárolni.