Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-40

«H72 À nemzetgyűlés 40. ülése 1922. évi augusztus hó 21-én, hétfőn. Ha ezt az alapelvet következetesen keresztül akarjuk vinni, akkor eljutunk a titkos tartalékok megadóztatásának kényes kérdéséhez is. Az 1.875: XXIV. te. rendelkezései szerint egyáltalában nem volt semmi akadálya annak, hogy a titkos tartalékokat megadóztassuk. Azonban csodálatos, a gyakorlatban ezek a titkos tartalékok mégis mindig, vagy legalább legtöbbször adózatlanul maradtak. Az 1909:

VIII. te. ezt agyakorlatot már igy találta, közgazdasági szempontból nem tartotta szükségesnek ezt megváltoztatni és ennek megváltoztatását mellőzte. Az 1909: VIII. te, meghozatala alkalmával az volt ugyanis a felfogás, hogy ez a titkos tartalék ugy sem fog egyszer majd menekülni az adóztatás alól, mert hiszen a részvénytársaság azt a titkos tartalékot valamikor ugy is ki akarja önteni és akkor módjában fog állni a pénzügyi hatóságnak azt adózás alá vonni. Ez az álláspont azonban nézetem szerint téves, mert én el tudok képzelni számos olyan helyzetet, és el tudom képzelni számos olyan módját az eltitkolásnak, hogy ezek a titkos tartalékok egyáltalában sohasem kerülnek a pénzügyi hatóság elé és az azokat nem fogja tudni soha megadóztatni. De ha a kincstár szempontjából mérlegeljük ezt a kérdést, a kincstárra nézve sem lehet közömbös az, hogy mikor adóztassa meg ezen titkos tartalékokat, mert hiszen az adóból akarja fizetni folyó kiadásait és nem várhat addig, amig a vállalatnak eszébe jut titkos tartalékát a pénzügyi hatóságnak bemutatni, hogy azt adóztassa meg. De az egyenlő elbánás elvét is sérti, mert mikor a természeti személynek minden egyes jövedelmét keletkezése idejében kötelessége adó alá bocsátani, akkor miért van a társulatoknak az a jogosultságuk, hogy ők csak akkor bocsátják ezen titkos tartalékokat adózás alá, mikor nekik tetszik, vagy kérdés, hogy akarják-e egyáltalán ezt valaha is adózás alá bocsátani. A törvényjavaslat azonban iparkodik megszabni itt is a kellő határt és csak a vállalatok akaratától feltételezetten keletkezett titkos tartalékokat kívánja megadóztatni, mig a vállalatok akaratától távol eső okokból létező titkos tartalékokat — mint pl. a leltári készlet értékemelkedéséből származó titkos tartalékokat — adózatlanul kívánja a jövőben is hagyni. Az adóalap kimunkálásánál figyelemmel volt a törvényjavaslat a vállalatok jogos érdekeire, és igy az 1909: VIII. te. egyes rendelkezéseivel szemben levonható tételeknek nyilvánította a vállalatok által fizetett adót, szintúgy a vállalatok alkalmazottai helyett fizetett adót, az illetékeseket, a betegsegély zési járulékot és a remunerációkat. További lényeges könnyítést jelent különösen a pénzintézetek szempontjából, hogy minden vállalat adómentesen létesíthet értékcsökkenési alapot, sőt megengedi a törvényjavaslat, hogy az üzem kiterjesztésének szándéka nélkül felújítási alapot is létesíthessen a vállalat és ezt is adózás nélkül hagyja. Lényeges újítást jelent ezen törvényjavaslatban szociális szempontból az, hogy a munkásjóléti intézményeknek juttatott vagy ilyeneknek juttatni szándékolt összegeket szintén adózatlanul hagyja. Mindezek a hönnyitések azt célozzák, hogy közelebb jussunk a társulat valóságos üzleti eredményéhez. Ugyanezen cél elérése érdekében a ma érvényben levő törvényekkel szemben bizonyos súlyosabb rendelkezéseket is kénytelen volt a törvényjavaslat felölelni, mert hiszen ez a törvényjavaslat nem állhatott meg félúton és azért nemcsak a vállalat érdekeire volt figyelemmel, hanem arra törekedett, hogy a valóságos jövedelmek megadóztatását tudja elérni. Ezért bennhagyta a javaslat az adóalapban az ingatlan jövedelmét, az értékpapírkamatokat és a pénzintézeti kamatokat is. Ez az alapszerkezete ezen uj törvényjavaslatnak. Ezen uj törvényjavaslat szerint azonban az adózó alanyok száma lényegesen megszaporodik. Ugyanis a társulati adó alanyaivá kívánja tenni a javaslat mindazon vállalkozásokat, amelyekben többeknek tőkéje és többeknek munkája koncentrálódik, mert hiszen az állam nem hagyhatja kihasználatlanul a többek munkájában és többek tőkéjében rejlő nagyobb adózóképességet. Igy most már társulati adó alá kívánja vonni a közkereseti, valamint a betéti t arsaságokat, amelyek eddig harmad osztályú kereseti adót fizetek Teljesen uj adóalany képében jelenik itt meg továbbá az u. n. alkalmi egyesülés, a szindikátus, amelyek száma az utóbbi időben rendkívül elszaporodott, és azt is jól tudjuk, hogy ezek az alkalmi egyesülések és szindikátusok igen nagy jövedelmekre tettek szert. A közkereseti és betéti társaságokat ezen javaslat a részvénytársaságokkal szemben sokkal enyhébben kívánja megadóztatni, mert hiszen világos az, hogy a közkereseti társaságoknak és a betéti társaságoknak sokkal kisebb tőke van kezükben, mint a nyilvános számadásra kötelezett egyéb vállalatoknak. Itt az adókulcs 6%-nál kezdődik és csak 2 millió koronánál éri el a 20%-ot. Jelenlegi súlyos pénzügyi helyzetünk természetes folyománya, hogy az adómentességet a jövőben a lehető legszűkebb körre kell korlátozni. A mai körülmények között adómentességet kizárólag azon vállalatoknak adhat a törvény, amelyek kimondottan az állam vagy a köz érdekében állnak fenn. Ha valamely vállalat életképes, akkor teljesen felesleges, hogy az mások rovására állami kedvezményben részesüljön ; ha pedig valamely vállalat nem tud saját erejéből megélni, akkor a mai viszonyok mellett teljesen indokolatlan, hogy a köz rovására az állam támogassa. Az adóalap fokozottabb kimunkálása megköveteli, hogy szükség esetén súlyosabb büntető-