Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-31

A nemzetgyűlés 31. ülése 1922. Leginkább szembetűnő az államvasutak deficitje. 1914-ben és 1915-ben még csak 29,066.000 korona deifcitje volt a magyar államvasútnak, amely deficit 1917 és 1918-ban 11,093.000 koronára csökkent. Ezzel szemben azonban, mintha csak mesterségesen állitanák be a deficitek számát, azt látjuk, hogy az 1921—22-iki esztendőben a magyar államvasutak deficitje 2,509,349.460 korona volt. Lehetnek a nemzetgyűlés tagjai'között, akik talán azt mondják, hogy mit akar ezzel Esztergályos mondani, Esztergályos talán elfelejti azt a nagy pénzértékesést, amely 1914 óta az ország pénzegységében megvan. Erre azt mondom, hogy igen, ismerem, tudom. De ennek ellenében legyen szabad kijelentenem egész őszinte, nyugodt lelkiismerettel, hogy ennek a horribilis nagy deficitnek előállása, ennek oka az, hogy a magyar államvasutaknál 1919 óta minden szaktudás nélkül intézik az ügyeket, sőt rosszakaratú lelkiismeretlenséggel is, azzal a rosszakaratú lelkiismeretlenséggel, amelynek következménye volt az, hogy a magyar államvasutaknak sok száz, derék, tudással telitett alkalmazottját a kurzus politikája, a kurzus bosszúvágya elüldözte a magyar államvasutaktól. Hiszen nem kell egyebet tekintenünk, mint. a magyar államvasutak díjtételét és díjszabását. Kik intézték azt a múltban, kik intézik ma, és miként csinálják ? Abból az osztályból, ahol a magyar államvasút díjtételeit és díjszabásait rendezik, számítják, s a tervezeteket csinálják, elküldték azt, aki nagy tudással, szorgalommal és a magyar állam érdekének szem előtt tartásával évek hosszú során át becsülettel végezte munkáját. Beállítottak egy másik embert, e

gy egyébiránt nagyon derék, becsületes, jólelkű, őszbemenő bácsikát, aki még a régi osztrák államvasutak idejéből való, rábízták a díjtételeket és díjszámításokat. Ennek a bácsinak első dolga volt, hogy mindenkit a fiatalok közül maga körül iparkodik lehetetlenné tenni, iparkodott elűzni arról az osztályról a tehetségeket, egyszerűen azokat vette maga mellé, akik ennek a kimúlásban levő kurzusnak nagy, hangos oszlopai voltak, s akiket oda beállítottak érdemük jutalmául, de nem keresve a tudást, nem keresve a tehetséget, egyszerűen csak azért, mert a kurzusnak az emberei voltak, betettek ebbe az osztályba. Horváth Zoltán : Ki ez a bácsi ? Esztergályos János: Majd megmondom. Elnök; Tekintettel arra, hogy két óra van, kérem, a képviselő urat, hogy beszédét félbeszakítani szíveskedjék. Az ülést délután 4 óráig felfüggesztem. (Szünet után.) fAz elnöki széket Gaal Gaston foglalja el.) Elnök : Az ülést megnyitom. Folytatjuk a tárgyalást. Szólásra következik? Hébelt Ede jegyző: Esztergályos János. évi július hő 27-én, csütörtökön. 29 Esztergályos János : Tisztelettel kérem a tanácskozásképesség megállapítását. Elnök : Minthogy a tanácskozásképtelenség nyilvánvaló, az ülést 5 percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Esztergályos képviselő urat illeti a szó. Esztergályos János: T. Nemzetgyűlés! Mint délelőtti beszédemben említettem., a magyar államvasuti alkalmazottak a mindenkori kormányok részéről soha sem részesültek abban az elbánásban, am.ely elbánásban nekik, egyrészt mint embereknek, másrészt mint az állam egyik legfontosabb intézményéhez tartozó alkalmazottaknak föltétlenül részesülniük kellene. Ha a magyar államvasuti alkalmazottak történetére visszapillantást vetünk, örök hullámzását látjuk a magyar éllamvasuti alkalmazottak és munkások mozgalmának, melyek mindig az államvasutak alkalmazottjai gazdasági érdekeinek előmozdítását célozták. Amióta a magyar államvasút átvette a magyar állami vonalakat, amióta megszűnt létezni az osztrák-magyar államvasút, amióta csak magyar államvasút van, azóta az alkalmazottak élete szenvedés, kínlódás és nyomorúság, jogtalansággal vegyítve. Nagy küzdelmek voltak épen ott, ahol helyes, bölcs kormányintézkedésekkel el kellett volna hárítani a gazdasági összeütközéseket. Mintha a mindenkori kormányok szántszándékkal ugy irányították volna az államvasutak intézését, hogy sohase legyen az államvasuti alkalmazottak sorsa, élete panasztól, keserűségtől mentes, háborgás nélkül való és megelégedett. Erdélyi Aladár : Ezt csak nem akarja, hogy elhigyjük ? ! Esztergályos János: En ezt jobban tudom, mint volt magyar államvasuti alkalmazott. Ha az utóbbi évtizedek történetét nézzük, látunk bennük sima éveket is, de látunk olyan irtózatos megrázkódásokat, melyek az államhatalomnak szuronyokkal való beavatkozását vonták maguk után. Pedig a magyar államvasuti alkalmazottak nem voltak akkor sem bolsevisták, mint ahogy később sem. voltak azok, nem. voltak akkor sem forradalmárok, mint ahogy később sem voltak azok ; egyet akartak : emberhez méltó megélhetést, szabadságot és jogot. Ezzel szemben bérük mindig egyrészt a súlyos fegyelmi büntetések, másrészt az államhatalom, szuronyos beavatkcvolt. Pedig csak kenyeret és becsületes elbánást kérték. Következett az államvasuti alkalmazottak tűzkeresztsége, ha szabad így neveznem, amikor az államvasuti alkalmazottak a forgalmi-, pályafentartási- és műhelyalkalmazottak valóságos tűzkeresztségen mentek át. Ez a tűzkeresztség a háború 4 és fél esztendeje volt. A 4 és fél esztendő után a forradalmak ideje következett és nem hiszem, hogy Európa vasúti alkalmazottjainak mozgalmiban valahol is találnánk hasonló hősiességet, hasonló m.unkateljesítményt és hasonló