Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-31

3) A nemzetgyűlés 31. ülése 1922. munkabírást, mint amilyen hősiességgel végezték vasúti munkájukat a magyar államvasuti alkalmazottak és amilyen hősiességgel viselték sorsukat. (Felkiáltások a jobboldalon : Ez igaz !) Szabó István (sokorópátkai) : Követték volna a jó példát ! Esztergályos János: Kire méltóztatik ezt érteni! A háború alatt a hadvezetőség részéről több izben elismerő nyilatkozat érkezett a Máv. főnökségéhez és ezekben az Oberkommando elismerését fejezi ki a Máv. alkalmazottainak, a munkásságnak és a tisztviselőknek együttesen azért a pontos, lelkiismeretes és odaadó munkáért, amivel ennek az országnak háborús érdekeit szolgálták. (Helyeslés.) Azt gondolhatná joggal bárki is, hogy ennek a becsületes, szorgalmas, lelkiismeretes, éjjelt nappallá tevő munkának meg is volt az elismerése, a jutalma, és hogy ennek ellenében a munkásoknak talán olyan becsületes emberhez méltó megélhetésük volt, amit munkájuk, a teljesített szolgálat után joggal elvárhattak. Aki ezt hiszi, alaposan téved. A Máv. alkalmazottak 1917-ig lelkükben tele keserűséggel és az ajkukon panasszal végezték munkájukat. De ahogy a háború éveiben multak a napok, a hetek, ugyanolyan mértékben súlyosbodott ezeknek a szerencsétlen páriáknak sorsa, helyzete. Hónapokon keresztül jártak, kilincseltek és könyörögtek a Máv. alkalmazottak sorsuknak jobbra fordulása érdekében. Jártak főnökségtől főnökségig, jártak a ministereknél és csak egyet kértek, tegye lehetővé a kormány és az igazgatóság, hogy akkor, amikor a háborús érdekeket szolgálva, künn a pályákon és benn a műhelyekben éjjel és nappal idegromboló, idegfeszítő munkát végeznek, a munkásoknak legalább a mindennapi, a legszükségesebb betevő falatjuk meglegyen. Erdélyi Aladár : A katonáknak sem volt meg ! Esztergályos János: De a katonák sorsa a Máv.-tól függött. Erdélyi Aladár: És viszont! Esztergályos János: Hosszú hónapokon keresztül jártak mindenfelé és az eredmény mindenütt az volt, hogy az állam nem hirja, az államnak nincs módjában a munkások helyzetén javítani, várjanak türelemmel, majd ha mód lesz rá, segiteni fognak a helyzetükön. Egyébiránt is azt hangoztatták, hogy a Máv. alkalmazottai, a munkások és a tisztviselők nincsenek is oly rendkívüli súlyos és nehéz viszonyok között. Hivatkoztak velünk szemben a magánvállalatok, a magáncégek alkalmazottaira és összehasonlítva azoknak keresetét, ki akarták mutatni és be akarták bizonyítani, hogy a Máv. alkalmazottainak nincs okuk és joguk a panaszra, mert a magánvállalatoknál dolgozó alkalmazottak sokkal, de sokkal súlyosabb helyzetben és viszonyok között vannak. Erre a Máv. és a különböző gyárak és vállalatok összes alkalmazottai közös bizottságot küldtek el az akkor már nagyon is eredményes munkát kifejtett vegyesbizottsághoz, évi július hó 27-én, csütörtökön. amelynek Szvercsek tábornok volt az elnöke. Ehhez a vegyesbizottsághoz nem egykönnyen jutottak el a Máv. alkalmazottai a maguk panaszával. Miután a szolgálati szabályzat előírja, hogy minden panasszal, ami a felsőbbséghez irányul, be kell tartani a szolgálati előírásokat és a panaszokat szolgálati utón kell beadni, a Máv. alkalmazottai ezt a szolgálati utat mindig igyekeztek tiszteletben tartani. De épen ez volt az a gát, ami hosszú időn keresztül lehetetlenné tette, hogy a munkások az ő jogos sérelmeikkel, panaszaikkal Szvercsek tábornok elé kerüljenek. Végre ez mégis lehetővé vált és bejutottak hozzá. Megmondom egész őszintén, Szvercsek tábornok ur az első pillanatban nem fogadta valami különös szimpátiával, különö szeretettel a Máv. alkalmazottakat, mert hiszen voltak, akik hosszú heteken keresztül lehetetlenné tették a Máv. alkalmazottainak azt, hogy panaszaikkal elmehessenek ahhoz a pártatlan bizottsághoz, amely a magánvállalatok alkalmazottainak panaszait is orvosolta, és ugyanezek voltak azok, akik azt mondották, hogy a Máv. alkalmazottai jól vannak dotálva, nekik nincs okuk a panaszra, csak néhány izgató van itt, néhány szocialista, akik abból élnek, hogy a becsületes, derék, szorgalmas Máv. alkalmazottak fejét elbolondítsák és elégedetlenséget szítsanak közöttük. (Mozgás jobbfelol.) Amint mondtam, végre sikerült nekik ehhez a bizottsághoz eljutni és Szvercsek tábornok, " aki nem szívesen, és nem nagy szimpátiával fogadta a panaszkodó Máv. alkalmazottakat, végeredményben. mégis belátta, hogy az államvasuti munkásokon irtózatos sérelem esik, a Máv. munkásság sérelme jogos és kívánságaikat teljesiteni kell. Ezek után azt mondom, hogy ha csak egy parányit is igazuk lett volna azoknak az uraknak, akik talán felsőbb utasításra, de mindenesetre elkövették azt a hibát, hogy a munkásság panaszait elcsendesíteni iparkodtak a jogos igények kielégítése nélkül, ugy szent megGyőződésem és hitem, hogy Szvercsek osztrák tábornok az ő pártjukon lett volna, mert mondom, a magyar államvasút alkalmazottai sohasem voltak az államnak kedvenc gyermekei annak ellenére, hogy az államvasutaknak helyes, reális, becsületes jó karban- és üzembentartásától függ minden államnak, minden országnak, de különösen ennek az országnak egész gazdasági élete. Helytelennek, igazságtalannak, minden emberi joggal, minden emberi érzéssel ellentétesnek tartom tehát azt a felfogást, amelyet a mindenkori kormányok az államvasuti alkalmazottakkal szemben tanúsítanak. Mert lehet az államvasuti alkalmazottak elégedetlenségét fegyelemmel, szükség esetén szuronyokkal elnémítani, de ne méltóztassék a kormánynak elfelejteni, hogy az a gát, az a zsilip, amely a megduzzadt vizet vissza akarja szorítani, csak ideig-óráig alkalmas erre, mert végeredményben a felduzzadt, háborgó viz keresztül-