Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-31

28 A nemzetgyűlés 31. ülése 1922. az akarat bennünk a vállalt munka elvégzésére, ebben a hangban, amelyet az igen t. előttem szólott képviselő ur használt, találkozni is fogunk. Mióta a nemzetgyűlés padjain megjelentünk mi szociáldemokraták, egy nagyon érdekes és nagyon megfigyelendő tüneményben van részünk. Mi szociáldemokraták, akik az ország dolgozó embereinek vagyunk a képviselői és akik a dolgozó emberek nagy tömegei képviselőinek érezzük magunkat, (Mozgás.) mi ugy érezzük, azt látjuk, bogy az utóbbi időben, különösen az utóbbi hetekben, az ország minden részéből, a dolgozók társadalmának minden osztályából tömegesen keresnek fel bennünket és mi akkor, amikor bajban levő, nyomorúságban levő, a szenvedések kálváriáját járó emberekkel állunk szemben, akkor nem keressük azt, hogy melyik politikai párthoz tartozol, nem keressük azt, a választásokon kire szavaztál, kit küldtél be a nemzetgyűlésbe, csak azt nézzük, hogy bizalommal viseltetnek irántunk, azt nézzük, hogy tőlünk várják a segitséget. Százával, ezrével jönnek hozzánk levelek ; százával jönnek az ország különböző részeiből személyesen ... Zeőke Antal : Ez nekünk nem újság Esztergályos János: Xzt elhiszem! (Felkiáltások a balközépen : Mi régen benne vagyunk !) Százával jönnek fel hozzánk személyesen emberek, akik azt mondják, hogy eljöttünk hozzátok, szociáldemokraták, fájdalmunkat, panaszunkat elmondani nektek, mert mi ugy látjuk, ugy érezzük, hogy végtelenül nagy, súlyos hibát követtek el a választásokon azok a választók, akiknek meg lett Volna talán az alkalom és a mód arra, hogy ennek az országnak jövő megalapozásának az útját megtalálják, de nem tették és nem sikerült az elmúlt választásokon ennek az országnak, ennek a nemzetnek egy olyan nemzetgyűlési többséget adni, amely nemzetgyűlési többség ennek az országnak jövő boldogulásának alapköve lett volna. Eljönnek hozzánk állami magas tisztviselők, eljönnek hozzánk köztisztviselők, akik lelkük melegével, lelkük szeretetével, lelkük minden őszinteségével tárják fel az ő súlyos helyzetülcet. A ministeriumokban dolgozó tisztviselők közül számosan jöttek el : alacsonyabb fizetési osztályban lévők, magasabb fizetési osztályban levők,... Batitz Gyula : A neveket ne áruld el ! Esztergályos János : ... akik megmutatják lelkük minden őszinteségét, megmutatják testük minden rongyosságát is. Állami tisztviselők, állami hivatalnokok kerestek fel engem és keresték fel képviselőtársaimat, akik előttünk mint őszinte egyenes emberek előtt nyiltan kitárták a mellényüket és megmutatták, hogy ing helyett egy darab rongy van a kabátjuk, mellényük alatt ; elpanaszolták családjuk, gyermekeik irtózatos tragédiáját, és mondhatom, könnyes szemmel könyörögve kértek berniünket, a szociáldemokrata pártot, hogy ne feledkezzünk meg róluk, emeljük fel szavunkat ebben a nemzetgyűlésben, ahol a szegény, évi július hó 27-én, csütörtökön. jajgató, siró, szenvedő emberi lelkek olyan nagyon ritkán találtak eddig meghallgató szÓTa. Eljönnek hozzánk a posta, az állami üzemek alkalmazottai ; eljönnek a tisztviselők épugy, mint a műhelyekben dolgozó munkások, és mindezek arra kérnek, iparkodjunk a nemzetgyűlés lelkével megértetni azt, hogy ne vagdaljon egyik párt sem a másik fejéhez elmúlt bűnöket, ne töltsük az időt ezzel akkor, amikor száz és százezernyi család a családi fészekben, a családi otthonban nyomorog, szenved és pusztul. Kikerestük ez alkalomra az állami alkalmazottak azon részének sérelmeit, amely rész az államnak sohasem volt valamely dédelgetett, kedvenc gyermeke. Az államvasuti alkalmazottak azok, akiket ebben az országban évtizedeken keresztül katonai drillben, katonai fegyelemben tartották azokat az államvasuti alkalmazottakat, akiknek évtizedeken keresztül azt mondották : neked szótlanul, hangtalanul tűrni, dolgozni és szenvedni van jogod, de emberi jogodat érvényesíteni nem szabad. Mindazok a jogok, amelyek részedre, mint ember részére és mint az állam és társadalom hasznos polgára részére meg vannak adva, abban a pillanatban, midőn az államvasutaknak kapuját átléped, megszűntek, abban a pillanatban megszűntél ember lenni, nincs jogod emberi, polgári jogaiddal élni. Az államvasuti alkalmazottak sorsát, szabadságát, jogait, kötelességeit annak idején szabályzatba foglalták, amelynek szolgálati és illetményszabályzat a neve. A későbbiek során meg méltóztatnak engedni, hogy egy részt felolvassak ebből. Dacára ezen szolgalat és illetményszabályzatnak , dacára az abban foglalt nagyon csekély egyéni és polgári jogok tiszteletének, a reális életben az a helyzet, hogy még abban a konzervativ és bürokratikus szolgálati szabályzatban biztosított kevés joghoz sem szabad annak az államvasuti alkalmazottnak szive és lelke szerint nyúlni. A cél, amelyért az államvasuti alkalmazottak ügyében az indemnités során felszólalok, elcször az, hogy ha felszólalásommal egy parányi részben javitok az államvasuti alkalmazottak sorsán, ez megnyugvással fog engem eltölteni. Mert irtózatos, emberi szavakkal ki nem mondható az államvasuti alkalmazottak helyzete. Annál aktuálisabb, hogy e helyen erről beszéljünk, minthogy az 1921. és 1922. évi költségvetés, amelyről majd beszélgetünk a részletes vita során, nagyon érdekes képet tár elénk. Azt látjuk ugyanis, hogy bár az állam maga sohasem volt valami jó munkáltató, sohasem volt valami helyes érzékkel megáldott vállalkozó, mert az állami üzemekre nagyon kevés kivétellel mindenütt és mindenkor ráfizetnek ugyanakkor, amikor magánvállalatok kezdve a legrégibb időtől, talán 1913-at véve csak első számnak, mindenütt hatalmas, nagy tőkét gyűjtöttek, mindenütt milliónyi és milliárdnyi koronákat szereztek maguknak: az állam mint munkáltató kevés kivétellel legtöbb vállalkozására ráfizet.