Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-38

A nemzetgyűlés 38. ülése 1922. évi aug. hó 17-én, csütörtökön. életének minden jelenségét, ennek folytonos evolúcióját ; evvel kell magának is élnie, azt kell nyomon követnie, hogy maga is tovább fejlődhessék és a fejlődés áldásaiban részesíthesse az egymást követő nemzedékeket ; az hiányzik, hogy a magyar irók, művészek és tudósok és a kultúra egyéb munkásai sohasem találták meg a kultuszkormányzat részéről a segitésnek olyan módját, hogy bizonyos mértékben feltárják a magyar lélek kincseit, maguk is még inkább magyarabbá váljanak és szorosabban kapcsolódjanak össze mindazokkal a gondolatokkal, amelyek a magyarság mentalitását és lelkét fejezik ki. Megtörtént például, hogy festőiskolák keletkeztek a maguk erejéből, amelyek azután elmentek tanulmányozni valamely vidéki városba és ott az alföldön vagy valamely hegyvidéken telepeket létesítettek és igy szolgálták a magyar kultúrát. Ezt a példát hozom fel arra, hogy ezt lehetne utánozni minden más téren is. A magyar tudást bele kellett volna vinni, hogy belenyúljon a mai kor lelkén keresztül más korok lelkületébe és meg tudta volna akkor magyarázni nemzetgazdasági, politikai, történelmi szempontból sok olyan jelenségnek bekövetkezését, mely előtt ma értelmetlenül állunk, mert hiszen ma valóban értelmetlenül állunk a mai korszak sok jelensége előtt. Csakugyan komoly tudós embereknek kell elmélyedniök abban, hogy ezt a lelki zavart megállapítsák és a maga valóságában desztillálják, hogy mi történik ma ebben az országban és a nemzet lelkében. Mert itt egy demoraiizáltság van a lelkek egyetemében és ebből kell kigyógyitani általában az emberiség lelkét is. A világháború nagy katasztrófája után a magyar nemzet vérzett legtöbbet, a magyar nemzet kapott legvérsőbb sebeket. A magyar nemzeti kultúráról nem lehet beszélni, ha nem támasztjuk azt alá intézményesen, amikor nem látom, hogy a kultuszkormány valami mélyebb érzékenységet tanusit ez iránt a kérdés iránt, amikor tisztán csak hangulathatást, hangulatkeltést látok, és amikor rögtön azt állítják oda, hogy nem kell nemzetközi kultúra. Hát mit jelent a nemzetközi kultúra ? Nézetem szerint : összetevődő kultúrát, a nemzetek egymást keresztező kultúráját. Ebben a nemzetköziségben nekünk is részt kell vennünk, nekünk is át kell vennünk idegen kultúrákból azt, ami érték a nemzetre nézve, át kell hasonitani, reinkarnálni kell azt a magunk szelleme szerint, át kell ömleszteni nemzeti életünkbe, magába a nemzet testébe. így méltóztassanak a nemzetköziséget érteni, és ekkor majd nem találkozunk ezzel a váddal unosuntalan. Ha csak valaki kimondja ezt a szót, hogy nemzetközi, rögtön felforrnak a kedélyek. Pikler Emil : Tendenciákat keresnek mögötte ! (felkiáltások a jobboldalon : Természetes !) Patacsi Dénes: Az is áll mögötte! Létay Ernő : Az orvosi tudomány nemzetköziség nélkül nem fejlődött volna. Pikler Emil : Munkácsy is kivitte képeit Newyorkba és Parisba ! Patacsi Dénes : Az egyiknek gyógyszer, a másiknak halálos méreg ugyanaz a szer. (Zaj.) Pakots József: Emiltette a minister ur azt is, hogy a magyarságnak hibája, hogy lekicsinyli saját kitűnő tulajdonságait. Teljesen aláírom a t. minister urnák ezt a megállapítását. Sajnos, kishitű nemzet vagyunk, sajnos, talán a kultúra mohó érzésénél és vágyánál fogva örök ellenőrként állunk önmagunkkal szemben és saját magunkat jobban lekritizáljuk, mintsem megérdemelnők. Valahogyan egy groteszk paradox érzés él bennünk, hogy az, amit csinálunk, nem igazi értékes munka, holott, ha az ember kimegy a nagy, kerek világba, és járja az idegen országokat, meg kell állapítania, dogy bár Magyarországon nagy az analfabéták száma, de mégis egy nagy szellemi fellendülés van főkép a középosztályban, mely középosztály szellemi nivója sokkal mélyebb és általánosabb ismereteken alapuló, mint az idegen nemzetek középosztályainak szellemi színvonala. Ez kétségtelen. Mit jelent ez ? Azt, hogy a magyarságban hatalmas kulturértékek vannak, hogy megvan a vágy a kultúrára, de nem volt még senki, aki ezeket a kulturvágyakat és érzéseket fejlesztette volna és az egész nemzet általános, közös tulajdonává tette volna. Van nálunk egy osztály, a középosztály, mely vezet minden irányban a szellemiek terén. De van egy fölötte levő réteg és egy alatta levő réteg. A fölötte levő réteg nem érzi a kulturközösségnek azt az izzó belsőségét, amely át kellene hogy hassa a nemzetet, az alatta levő réteg pedig nem jutott a műveltség forrásaihoz. Ez a két réteg még nem hangolódott össze abba az egészséges összefogó érzületben, hogy a kultúrát egyformán fejlessze önmagában és egyforma utón haladjon a kultúra felé. Patacsi Dénes : Mert még nem romlott meg teljesen a lelkük ! Létay Ernő: A kultúra nem romlaszt, hanem ja vit ! Elnök*. Csendet kérek. Pikler Emil : Le a kultúrával, Patacsi szerint ! Patacsi Dénes : Nem ugy van ! Pikler Emil : Maga ezt mondja ! Kiss Menyhért : Van dekadens kultúra is ! Patacsi Dénes : Van visszafejlesztő kultúra is. Pakots József: Méltóztassanak megengedni, hogy' ne reflektáljak ezekre a közbeszólásokra. Hiszen lehet vitatkozni többek között a dekadens kultúra kérdéséről is. Van dekadens kultúra is, de hiszen a kultúra fejlődésének vannak mindenféle eltorzulásai, aberációi, melyeket azonban a kultúra lassú és tisztuló folyamata úgyis kivet magából. De a dekadenciából is származhatnak olyan értékek, melyek továbbvihetik és fejleszthetik az egészséges kultúrát. Én láttam dekadens kultúrát, mely a maga türelmetlenségével arra kényszeritette a már tespedésnek induló egészséges kultúrát, hogy versenybe szálljon vele és bebizonyítsa a maga igazát. Erre is szükség van.