Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.
Ülésnapok - 1922-35
284 A nenizeigyülés 35. ülése 1922, vetkezik az a bukás, mielőtt végleg megbukunk, előbb a burzsujokat leöldössük!« Ez a fenyegetés elhangzott, tehát nem volt oknélküli az aggodalom. így minden erőnket arra kellett koncentrálni, hogy az átmenet a lehetőségig vértelen legyen. Miután a munkástanács hét órakor, félnyolckor vagy nyolc órakor — nem tudom — befejeződött, összeült az uj ministerium, és pedig nem a ministeriumban, hanem abban a volt pártklubban. Ott tartottuk első ülésünket. Állítom, hogy ezen az első formális ministertanácson nem volt egyébről szó, mint arról, hogy este kilenc órakor népbiztosok hozzátartozói utaznak el a kelenföldi pályaudvarról, amire ón azt mondtam, hogy rendben van, a hozzátartozóik elutazását készséggel fedezem, azoknak semmi köze a történtekhez. Az erről szóló jegyzőkönyvnek ott kell lenni a ministerelnökségen, feltételezem, hogy ott is van. Zsitvay Tibor : Ki nevezte ki a ministeriumot? Hisz azt mondta, hogy nem fogadja el a hatalmat ettől a munkástanácstól ! Peidl Gyula : Kérem, ne kivánják szavaimnak az értelmét kicsavarni. Zsitvay Tibor ". Nem csavarom el, csak egy kérdésre kérek választ : kitől kapta a hatalmat ? Peidl Gyula : Nem mondtam, hogy nem ismertem el, azt mondtam, hogy semmi közöm hozzá. (Derültség és zaj a jobboldalon.) Karafiáth Jenő ; Nagyon finom disztinkció ! Patacsi Dénes : Mikor szint kell vallani, akkor közel van hozzá! B. Podmaniczky Endre : Őszintén mindent megmondani. Peidl Gyula : Az első formális ministertanácson tehát szó volt a népbiztosok hozzátartozóinak elutazásáról és ennek kell, hogy nyoma legyen az első ministertanácsról szóló jegyzőkönyvben. Hogy aztán az a távirat, amelyet itt Friedrich István képviselő ur felolvasott, falszifikátum a ministertanács határozatával szemben, az minden kétségen felül áll. (Felkiáltások a jobboldalon: Nono!) Hogy a falszifikálás hol történt, azt ón nem tudom. Hogy a ministertanács mit határozott, azt tudom. De ismétlem, ne idegeskedjenek, (Derültség jobb fel öl.) mert nekem nincs okom arra, hogy védekezzem s hogy ne legyek őszinte, hiszen előrebocsátottam, hogy ha az lett volna előttem a kérdés, hogy Kun Béláék szökését fedezzem annak ellenében, hogy ők lemondanak, én ezt vállaltam volna. Ezek után nincs semmi okom arra, hogy ne mondjam el őszintén a történteket. Patacsi Dénes : Eogta volna le ! Én lefogtam volna! (Derültség a baloldalon. Felkiáltások : Hol volt a hős ?) Sándor Pál : Milyen hős Patacsi ! Mikor a románok bejöttek, akkor lett hős! Rupert Rezső : A lelkesítő osztagban ! Peidl Gyula : Egy további állítás, amely megfelel a valóságnak, de csak félig mondatott évi augusztus hó 2-án, szerdán. el, az, hogy a Peidl-kormány a nemzetiszinü lobogók kitűzését eltiltotta. Megfelel a valóságnak. De csak félig mondatott el. A valóság ugyanis az, hogy miután jelentések érkeztek, hogy az egyik helyen a nemzetiszinü zászló ellen folynak tüntetések, a másik helyen pedig a vörös zászló ellen, (Felkiáltások a jobboldalon : Hol volt az ?) miután hozzánk ilyen jelentések érkeztek, igenis, szükségét éreztem tehát annak, hogy mindenféle zászló kitűzését egyelőre eltiltsuk a béke fentartása érdekében. Zeóke Antal: Ez volt a cím! Patacsi Dénes : Amilyen kicsi maga, olyan nagy csavaró! Peidl Gyula : Az volt egy további állítás, hogy az a bizonyos román zászlóalj tulajdonképen ami védelmünkre jött fel a Yárba, minket védett meg. Ezzel szemben fel kell vetnem a kérdést, hogy ha az a román zászlóalj a ministerelnökségi téren a mi védelmünkre állott fel, hogyan volt lehetséges, hogy a ministerelnökséget mégis megszállhatta egy elég erős, ha nem is századból vagy ezredből, de 50—60 emberből, rendőrből, katonatisztből álló fegyveres csapat ? Ha a románok minket védtek, akkor ez lehetetlen. Csilléry András : Csak Kalmár Jenő állítja! Tessék Beck Lajost megkérdezni, majd válaszol ! Sándor Pál : Addig maguké az igazság, ameddig maguk beszélnek ! Elnök : Csendet kérek ! Peidl Gyula : Ha ebbe szervesen nem kapcsolódik is bele, mégsem hagyhatom szó nélkül, — a jegyzeteimből most látom — bogy ismételten elhangzott a t. Házban az a fenyegetés, hogy kidobnak bennünket. (Ellenmondások jobbfelöl.) Ma délelőtt is megtörtént — és sajnos, nekem az elnök úrral emiatt kellemetlenségem is volt — anélkül, hogy ezzel szemben védelmet nyertünk volna. En nem vagyok hive az erőszakosságoknak, a fenyegetésnek, . . . Urbanics Kálmán: Most már! Vázsonyi Vilmos: Sohasem volt hive! Tisztességes, becsületes, mérsékelt ember ! Peidl Gyula : ... de ki kell jelentenem, hogy ahhoz, hogy bennünket kidobjanak, végső fokon túlságosan nagy megerőltetésre nincs szükség. Kabók Lajos : Ehhez másnak is lesz szava ! (Zaj és félkiáltások a jobboldalon : Fenyegetés ?) Peidl Gyula : Méltóztassanak elhinni, hogy egyénileg valami kiváló szerencsének, vagy valami nagy örömnek nem tekintjük az ittartózkodást. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azt hisszük azonban egyelőre, hogy nem is azért küldtek bennünket a választók ide, bogy örvendjünk az ittlétünknek, hanem azért, hogy próbáljuk meg ebben az országban a munkásság érdekeit is felkarolni, próbáljuk meg itt a dolgozó nép érdekeinek képviselését, mert az a véleményünk nekünk is — bizonyára választóinknak is — hogy csak ezen a módon lehetséges az ország ujjáépitóse.
