Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-35

A nemzetgyűlés 35. ülése 1922. nak territoriális körülhatárolását. A válasz mindannyiszor ugy hangzott, hogy a csonka országnak egyetlen biztos területrésze a Duna-Tisza köze, mert a Tisza-vonalat a vörös hadsereg minden körülmények között tartani tudja és fogja, jugoszláv és cseh kooperációra pedig ez a területrész nem alkalmas. Hogy mennyire beleélte magát a tanácskormány ebbe az illúzióba, mutatja az azt követő szocialista kormány proklamációj a is, melyben annak ministerelnöke a proletárdiktatúra bukása után még augusztus 2-án is hangoztatja, hogy »kishitűségre nincs okunk, erősen tartjuk a Tisza-frontot«. Proklamálta pedig ezt akkor, amikor Szolnok július 30-án már elesett és a románok augusztus 2-án már Cegléd körül állottak.« Patacsi Dénes : Tudva valótlant ! Peidl Gyula : Ezt nem a kormány csinálta ! A Höfert a maguk kormánya csinálta ! (Zaj a jobboldalon. Felkiáltások : Aláirta !) Hegyeshal

my Lajos : Hiszen a kormany-proklamációban benne van ! Hát ki csinálta ? (Zaj. Folytatólag olvassa :) Egyébiránt az üzemi helyzet közben egyre rosszabbodott. A hazai széntermelés a kommunisztikus rendszer folytán a minimumra sülyedt a salgótarjáni bányaüzemet a vörös hadműveletek egyre jobban megbénították s a viszonyok odáig fajultak, hogy szénhiány miatt a katonai forgalom és az ország vérkeringéséhez elkerülhetetlen szükséges minimális személy- és élelmezési forgalmon kivül naponta midössze hét mentési vonatot lehetett volna forgalomba helyezni, ha egyáltalán a mentést a tanácskormány megengedte, illetve lehetővé tette volna. A krízis előjelei június vége felé már világosan mutatkoztak. Landler is látta Őket, de érezte azt is, különösen a nagy vasúti sztrájk után, hogy a megmaradt vasúti vezetők eltávolítását halasztani immár nem lehet. Elsőnek Vázsonyi távozott július 10-én, s miután helyét Landler foglalta el, nyomban távozott a másik két igazgató is, Gerlóczy július 11-én és Horánszky július 12-én. Landler most már maga vette át a vezetést, s egy személyben volt a Máv. elnöke, vasúti és hajózási népbiztos, belügyi népbiztos és hadseregfőparaiicsnok. Ezzel az igazgatás teljesen a rendszer béklyóiba és a szélső-elemek terrorja alá került, céltudatos ellensúlyozó tevékenységről már nem lehetett szó. Landler ezen egjreduralma alatt történt a románok elleni felvonulás és július 31-én az u. n. vörös hadseregnek a tiszai vereségét követő teljes szétzüllése, illetve a proletárdiktatúra bukása. Julius 31-én keltek át a románok a Tiszán és augusztus 3-án Budapestet már cerxiirozták. A mentésre tehát a tiszai átkelés után mindössze két nap állott volna rendelkezésre, a Duna-Tisza közt állott 22,000 kocsinak megmozditásához pedig minimálisan 450—500 vonatra lett volna szükség.« Itt újból felhivom a t. Nemzetgyűlés figyelmét arra, amit erre vonatkozólag Sándor Pál képviselő ur mondott. Azt mondta, hogy elég időnk lett volna a szolnoki csata után is ezeket a lokoévi augusztus hó 2-án, szerdán. 279 motivokat s ezeket a vagonokat Dunántúlra szállítani. Sándor Pál : A Budapesten lévőket ! Hegyeshalmy Lajos : Hát 3l-én volt a szolnoki csata, 3-án pedig már Budapestre vonultak be az oláhok, még ha rendelkezésre állott volna is a kormánynak elég lokomotív, fizikailag nem lehetett volna a vasúti anyagot elszállítani. De nem volt sem szén, sem lokomotív. Én ministerségem idejéből tudom, hogy Sándor Pál mint elsőrangú szénszakértő és vasutigazgató talán meg tudta volna ezt csinálni, azok azonban, akik ott voltak eztnem tudták volna megcsinálni. Sándor Pál : Meg is ! (Ellenmondások a jobboldalon ; felkiáltások : Ki lehet számítani I) Azt hiszem, értek hozzá. Hegyeshalmy Lajos (folytatólag olvassa) : »Fizikai mód tehát ezen kocsik megmentésére nem volt, annál kevésbé, mert a rendelkezésre álló mozdonyokkal az államvasutak a visszaözönlő katonaságot voltak kénytelenek hazaszállítani. De még ha az egész mozdonypark is ennek a mentési akciónak szolgálatába állíttatik, a szénhiány miatt napi 25 vonatnál többet nem mozdíthattak, s igy a 22.000 kocsi elszállításához minimálisan 20 napra lett volna szükség, amivel szemben 2—3 nap állott rendelkezésre. A termes kocsik nagy részét, valamint az udvari szerelvényt is a románok a legelső napokban elhurcolták. Ezeket a kocsikat a tanácsköztársaság katonai funkcionáriusai tartották a menekülésük időpontjáig a »front« mellett Gödöllőn, Füzesabonyban, Cegléden stb., továbbá itt Budapesten a (Samuelly-féle terror csapat ok) lefoglalva.« Ezek is szalonkocsin utaztak. Patacsi Dénes : Nagy demokraták ! Hegyeshalmy Lajos (tovább olvassa) : »Mentésükre idő nem volt. Úgyszintén nem lehetett megmentem azokat a személykocsikat sem, melyek az itteni pályaudvarokon megrekedt személyvonatokban maradtak vissza. A tiszai vereség után Landler augusztus 1-érŐl 2-ára hajló éjjel Kun Béla társaságával megszökött. A Peidl-kormány a külföldön tartózkodott Vázsonyi Jenő elnököt hivta vissza, mire azonban nevezett Budapestre érkezett, az államhatalom már augusztus 7-e óta a Friedrich-kormány birtokában volt. Ez a kormány a Peidl-kormánynak Vászonyira vonatkozó előbb Emiltett intézkedését hatálytalanította, és az államvasutak uj ideiglenes vezetőségét dr. Gerlóczy Gyulával az élén augusztus 16-án nevezte ki. Gerlóczy azonban már augusztus első napjaiban vette át a vezetést, mint legidősebb igazgató és Vázsonyi alatt annak idején általa kinevezett elnökhelyettese. Nevezettet Horánszky igazgató, aki a proletárdiktatúra bukása után nyomban elfoglaltaigazgatói állását, augusztus 3-án táviratilag hivta haza külföldről. Természetes azonban, hogy Budapestnek román részről történt megszállása óta mentési akcióról mir szó sem lehetett, mivel maga az igazgatás a rom.án katonai hatóságok terrorisztikus ellenőrzése alá került, amelyek rendelkezéseiket a pályaudvarokat megszállva tartott