Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-35

A nemzetgyűlés 35. ülése 1922. Ha mi bosszúra gondoltunk volna, amikor a hatalomnak teljes birtokában voltunk, . . . Propper Sándor : Az egész országot kiirthatták volna ! Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Pekár Gyula : . . . akkor mint Trockijék Oroszországban, egészen másként járhattunk volna el. (ügy van I Ugy van ! jobb felől.) De tőlünk a lehető legtávolabb volt minden bosszuérzés ; minket eltöltött a mélységes honfifájdalom, mi magyar kötelességérzettel, magyar lelkesedéssel mentünk neki annak a munkának, hogy a véres sárból az ország szekerét kihúzzuk. Az volt a célunk, hogy a bolsevizmusból fenmaradt romokat továbbra is megmentsük az uj moloch, a románok kezei közül. Nagyon magunk voltunk ; a szegediek, akikkel különben természetesen összeköttetésben voltunk, még távol voltak Szegeden, még át sem jöhettek a Dunántúlra. Budapest itt egymaga volt és Budapestnek egymagának kellett a harcot felvenni. Horváth Zoltán (közbeszól. Zaj.). Elnök : Horváth képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni ! Pekár Gyula : A világért sem akarok párhuzamokat vonni a későbbi kormányok nehéz helyzete és a mi nehéz helyzetünk között ; én csak anynyit jegyzek meg, hogy akkor valóban életveszélyes volt ministernek lenni. Erre rá fogok térni. Egyelőre csak Sándor Pál t. képviselő urnák és főként az ő interpellációját interpretáló sajtónak, annak a bizonyos közvéleménynek, akarom a következőket feleletül adni : Drozdy Győző : Csak Danton nyelvén ! Elnök : Drozdy képviselő urat kérem ne méltóztassék állandóan közbeszólni. Pekár Gyula : Én, mint a Fehér Ház elnöke, semmiféle 9-es vagy 12-es bizottságról nem tudok. Mi, a Fehér Ház, nem mentünk ki semmi bizottságban, sem egyénenként a románok elé, sem Nagykát ára — soha életemben nem voltam ott — sem máshova. Mi sem közvetve, sem közvetlenül, sem személyesen, sem irásbelileg, sem telefonon, sem telegráfon a románokkal mindaddig nem érintkeztünk, amig a románok ide be nem jöttek. Amikor egyszer itt voltak, hivatalból, felelős állásban, igenis tárgyaltunk velük, tárgyalni voltunk kénytelenek velük, de mindig mint ellenségekkel tárgyaltunk velük. Hogy ellenségeink voltak-e igazán, arra vonatkozólag kénytelen vagyok egyes momentumokat kiemelni és kénytelen vagyok ezeket bizonyos tényekkel illusztrálni. Ki kell emelnem azt, hogy Friedrich István barátom, akkori • ministerelnök ellen az én tudtommal három merényletet terveztek az oláhok. A két első merénylet nem jutott a kifejlődésnek abba a stádiumába, hogy valósággal veszedelmessé válhatott volna, mert a négyes tábornoki tanács segítségével sikerült azt eliminálnunk, de a harmadik merénylet legvégén, mint aktor én is szerepeltem, erről tehát kötelességem itt jelenévi augusztus hő 2-án, szerdán. 245 test tenni, kötelességem elmondani mind azt, Sándor Pál képviselő ur intenciói szerint, amit tudok. Hát elmondom. Ez akkor történt, amikor a román trónörökös itt a Hungáriában mulatott és ez rendkivül felkorbácsolta az akkori román rendőrség és katonaság munkakedvét. Ekkor történt az, hogy egy oláh patrulya Várszinház felől szuronyokkal be akart törni Friedrich István ministerelnök hálószobájába, hogy őt vagy elfogja vagy sokkal rövidebb utón eltegye láb alól. Sándor Pál ; Valószínűleg azt hitték, hogy zsidó ! Pekár Gyula : Én voltam az, aki az odasiető és a dolognak hinni nem akaró Gorton tábornokot a helyszinére vezettem. Gorton felháborodva ült az autóba sir George Clerk-kel, aki pedig csak nem vádolható meg magyar barátsággal. Elrohantak Mardarescu tábornokhoz és ha önöknek ez meseszerűen tűnik fel, a négyes tábornoki tanácsnak következő napi cselekvése azonnal fel fogja önöket rázni ebből az illúzióból. A következő napon a négyes tábornoki bizottság a magyar ministerelnökséget már angol-amerikai vegyes különitménnyel őriztette a románok ellen. Barla-Szabó József : És kik mulattak a trónörökössel ? Pekár Gyula : De menjünk tovább. A magyar ministerek nem utazhattak szabadon az országban, Baloghy ministert és másokat is lefogtak. Itt van előttem Bandholtz tábornoknak egy hivatalos irata, amelyet hozzám, mint összekötő ministerhez intézett s amelyben ő tudatja velem, hogy miután az adminisztrációs ügyek lebonyolításában hiány, fennakadás nem állhat fenn Magyarországon, felhívja a román hatóságokat, hogy engedjék a magyar tisztviselőket Magyarországon szabadon utazni. Egy reggel öt órakor hívtak át a ministerelnökségre — hiszen az urak emlékezni fognak rá — és nekem ott kellett hamarjában franciául és angolul beadni a tiltakozást a négyes tábornoki tanácshoz. Miért ? Mert két államtitkárunkat lefogták az oláhok. Az egyik Kutkafalvy Miklós volt, a másik pedig Szakács Andor, aki akkor ugyan még csak ministeri tanácsos volt és később avanszirozott. Nem mondom el, hogy hirtelenében micsoda költséges utakon kellett nekem áthatolnom a Hungária-szálló oláh rendőrségi osztagán, hogy végre eljussak a mostani Horthy Miklós-ut első házába, ahol egy Paprika nevű oláh alezredes, auditor, karmai közül végre ki tudtam menteni Kutkafalvy Miklóst. De egyébként itt van Térfy jelenlegi minister ur, akkori államtitkár, ő emlékezhetik rá, — hiszen egvütt dolgoztunk ebben — hogy mikor az oláhok Budapest tervszerű kiéheztetésével foglalkoztak, az oláhok — Mardarescu tábornok — minden emberi civilizációt arculpiritó brutalitással távolították el. Nem, tisztelt Sándor Pál képviselő ur, nem volt az első keresztény nemzeti kormány sem gyáva, sem pipogya, sem bűnösen hanyag, ellen-