Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.
Ülésnapok - 1922-35
224 A nemzetgyűlés 35. illése 1922. Kabók Lajos : Bocsánatot kérek, én előre megmondottam, hogy egy-két szóval akarok csak kitérni . . . Elnök : Kérem, képviselő ur, a házszabályok 251. §-a világosan előirja, hogy gyorsított tárgyalásnáj még azt a kérést sem szabad a képviselőknek a Házhoz intézni, hogy a tárgytól eltérhessenek. Ha a Ház meg akarná is engedni, sincsen ez módjában, mert a házszabályok 251. §-a ezt a leghatározottabban megtiltja. En csak kötelességemet teljesítem, amikor a tanácskozás rendjére ügyelek, és a képviselő urat, aki ugy látszik nincs, tájékozva a házszabályokról, kötelességem figvelmeztetni. Sándor Pál : Nincs házszabály, nincs kinyomatva ! Honnan tudja ? Kabók Lajos : Törekedni fogok arra, hogy a házszabályok keretén belül ezt a második pótlást megindokoljam. Még egyszer kijelentem, olyan kérdés ez, amelyről sokkal többet, sokkal hosszasabban kellett volna beszélni, sajnálom, hogy erre nem volt mód. Ugy látom ugyanis, hegy az államvasutak mozdonyai fűtésére szükséges egy bizonyos szénmennyiség és ép ezért javaslom ezt a pótlást, hogy ilyen központi energia-telepeknek felállításával ezt a szénszükségletet egyharmadára lehessen lecsökkenteni, amivel az ország olyan értékhez jut, amely kifizeti azokat a befektetéseket, amelyeket az elektromos energia-telepek felállítására kell fordítani. Végtelenül fontos ez a kérdés, mert itt kell megemlítenem, hogy a kereskedelemügyi ministerium még a háború alatt egy emlékiratot készített erről a kérdésről, amelyben már megemlítette ennek a kérdésnek fontosságát, szükségességét, és a háború győzelmének reményébentörténtek meg annak idej én azelőkészületek. Az egész kérdés azonban elaludt, mégpedig azért, mert a háborút elvesztettük, az ország megcsonkult és így mindazok a számadatok, amelyek ott fel voltak tüntetve, megdőltek, ugy hogy uj alapon kell az egész kérdést kezelni. Amennyire lehet, a házszabályok keretén belül akarom felhívni a kormány figyelmét erre a kérdésre. Tudom, hogy ez horribilis összeget j elent, milliárdokról van itt szó, azonban vegye figyelembe a kormány azt, hogy akkor, amidőn sok milliárdra rugó befektetéseket eszközöl, ugyanakkor sek milliárdra rugó megtakarításhoz jut hozíá ; vegye figyelembe azt, hogy nekünk a jövőre is kell gondolnunk. Magyarország szénkészlete ugyanis 70—80 esztendőre tehető, ha tehát nem gondoskodunk már mcst arról, hogy kíméljük szénkészletünket, igen hamar eljutunk oda, hogy energia-telepeink ki fognak apadni és az ország igen súlyos helyzetbe jut. Igaz, hogy mi ezt nem fogjuk megérni, hanem egy jövő generáció, azonban a jelenlegi generációnak kell arról gondoskodni, hogy mi történik majd az elkövetkező generáció idejében, mert fiaink min* ket apákat fognak okolni azért, ha az ország katasztrofális helyzetbe jut. Figyelmébe kívánom ajánlani a kormánynak ennél a szakaszná] azt, hogy a szénár szabályozásaév« augusztus hő 2-án, szerdán. hoz is hozzájárul ez a kérdés, mert addig, amíg annyi szenet termelnek ebben az országban, amennyi az ország szükséglete, — sőt télen kevesebbet — addig senki sem reméli azt, hogy itt à szénbárók ne ugy szabják meg a szén árát, ahogy nekik tetszik, ha pedig egyszer nem lesz olyan szükségletünk, . . . Elnök : A képviselő urat kénytelen vagyok másodszor is félbeszakítani. Méltóztassék kizárólag a szakaszhoz szólni. A szénár szabályozása egyáltalában nem függ össze a szakasszal. Itt ebben a szakaszban azokról az összegekről van szó, amelyeket az állam mozdonyok és vasúti kocsik beszerzésére fordíthat. A képviselő urnák ezt joga van keveselni vagy sokalni, konkrét indítványt tenni, indítványt megokolni, de ennek kapcsán mindenféle egyéb kérdésekre, szénárszabályozásra vagy szénkérdésre kitérni a képviselő urnák joga nincs. Nekem mint elnöknek, kötelességem ettől a képviselő urat visszatartani. Amennyiben ez a figyelmeztetésem nem használ és a képviselő ur tovább folytatja a tárgytól való eltérést, végtelen sajnálatomra kénytelen leszek a képviselő úrtól a szót megvonni. (Helyeslés a jobboldalon.) Kabók Lajos : Köszönettel tudomásul veszem a figyelmeztetést. Miután ugy látom, hogy a házszabályok értelmében ezt a kérdést megfelelő módon megindokolni nem tudom, elállók attól, hogy ezt különösebb módon megindokoljam. Ugy érzem, hogy fogok találni módot és lehetőséget arra, hogy ezt a kérdést a Ház szine elé hozzam, amikor erről bővebben és részletesebben beszélhetek, mert ezt olyan fontos kérdésnek tartom, hogy feltétlenül szükséges, hogy a nemzetgyűlés foglalkozzék vele. Most csak arra kérem az igen t. Nemzetgyűlést, méltóztassék ezen pótlás szerint a felhatalmazást a kormánynak megadni, mert ennek a munkának megindítása igen nagy előmunkálatokat igényel ; terveket, mérnöki számításokat stb. ugy, hogy ha ezt a kérdést húzogatjuk, halogatjuk, akkor megint elmúlik az idő, évek telnek el, amíg ebben valami eredményhez tudunk jutni. A 26. §-ra vonatkozó változtatásaimat és pótlásaimat az előbb Emiltettekben voltam bátor megemliteni ; tisztelettel kérem a Nemzetgyűlést, különösen pedig az illetékes minister urakat, méltóztasear ak ezeket a kérdéseket megszívlelni s méltóztassál ak olyan értelemben intézkedni, hogy ezek megvalósulás alá jussanak. Elnök ". Szólásra következik ? Bartos János jegyző : S?nki sincs felírva. Elnök : Feliratkozva senki sincs. Kérdem a t. Házat, kiván-e még valaki a szakaszhoz hozzászólni ? (Nem !) Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A minister ur kivan nyilatkozni. Kállay Tibor pénzügyminister : T. Nemzetgyűlés ! Tisztelettel kérem a szakasznak azzal a módosítással illetőleg azzal a pótlással való elfogadását, amelyet a t. előaeló ur terjsztett elő ehhez a szakaszhoz, kérem ellenben a többi kiegészítéseknek illetőleg módosításoknak elutasítását.