Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-34

A nemzetgyűlés 34. ülése 1922, évi augusztus hó 1-én, kedden. 181 tette ennélfogva szükségessé, hogy ugyanekkor a részesedési összegek is felemeltessenek. Két delgot összekapcsoltam abban az értelemben, hogy azt mondottam,, hogy ez a természetszerűleg kialakuló magasabb ár nem engedtetett át a gyárosoknak, tehát a gyárosoknak, nem volt semmi külön nyeresége abból az áremelkedésből, hanem ez az áremelkedés részben felvétetett a kincstár javára, részben pedig külön cél szolgálatára, nevezetesen a répatermelők részére fizetendő magasabb árak céljaira. Hangsúlyoztam, hogy az idei szezonban a termelés nagyobb volt, mint a múlt esztendőben, ennélfogva kétségtelennek látszott, hogy a szükségletet ez a termelés ki fogja elégiteni. Kétségtelenül ki is elégitette volna a belföldi szükségletet akkor, ha a korona nem ment volna le, hanem emelkedett volna s ennélfogva a publikum nem vásárolta volna a cukrot ugy, amint tette, nem gyűjtött volna cukrot s nem. lett volna az a félelem, hogy a cukorárak m.ég magasabbra fognak emelkedni. Ha lemenő tendenciával találkoztunk volna, ha a közönség ugy látta volna, hogy olcsóbb cukrot lehet majd behozni, akkor nemcsak elegendő lett volna a cukor, hanem,rnint a szakértőktől hallottam, még kivitelre is maradt volna. Ez a helyzet. Minthogy koronánk leesett, ellenben a cseh korona emelkedett s igy az import csak magasabb áron történhetett volna, minthogy a közönség elvesztette a fejét és vásárolta a cukrot : ennek következménye volt az árak emelkedése. Áz igy már félemelt árakból a kincstár részére biztosítottuk azt a többletet amelyet a két összeg közti különbözet jelentett, illetve biztosítottuk részben a répatermelési szerződések céljaira. A cukor gyárosoknak az árát először 42 koronáról 53 koronában állapitottuk meg. Ez olyan többlet volt, amelyet az ő gyártási költségeik indokoltak. Másrészt azonban indokolta ezt az a magasabb ár, amelyet ők tartoztak az uj répaszerződések értelmében a termelőknek fizetni és amely — mint mondtam — 210 koronás maximummal volt akkor kontemplálva, tekintettel arra, hogy 2300 koronás legmagasabb buzarárak vétettek számításba. Azontúl természetszerűleg bekövet kezett emelés a gyárosokra nézve csak annyiban jelentett előnyt, hogy az a bizonyos összeg, mely a normális piaci viszonyok közt kialakuló árakhoz képest képződik a jövő esztendei répaáraknak ellensúlyozására fog szolgálni. Megjegyezni kivánom még, hogy cukormonopólium behozatalával ezidőszerint nem foglalkozom és nagyon kérem a t. képviselő urat és általában a Ház tagjait, hogyne méltóztassanak ezeket ' a kérdéseket hangulatkeltés formájában tárgyalni a cukorgyárosok vagy más hatalmas és tőkeerős jó vállalkozások ellen, hiszen örülnünk kell, hogy olyan vállalataink s intézményeink vannak, mint a cukorgyárak, a malmok és egyéb ilyen erős ipari vállalkozások. A természetes és normális helyzet az, hogy az árak alakulásába egyáltalán nem folyunk be. Amint nem folyunk bele a ruha és cipő árának megállapításába sem, ugy nem kellene normális viszonyok között befolynunk a cukorár megállapításába sem. Ha ezt mégis megtesszük, ez összefüggésben van azzal az eddigi rendszerrel, mely ármaximálásokkal s egyáltalán kötött gazdálkodással kivánta szabályozni a belső gazdasági rendet, ami azonban fokozatosan leépítendő minden vonalon, tehát a cukornál is. Ha maximálás nem lett volna, akkor ez a kérdés fel sem merült volna, mivel azonban maximálások voltak, foglalkoznunk kellett a kérdéssel, be kell folynunk az áralakulásba, amit mégis tettünk az általam előbb Emiltett módon, tehát épen ellenkező értelemben, amint Haller István képviselő ur mondta, t. i. nem a gyárak, hanem a kincstár érdekében. Ez nem történhetett volna meg akkor, ha a cukor ép ugy, mint más cikkek, teljesen szabad áralakulás tárgyát képezte volna. A jövőben ez igy lesz, ennélfogva ez a kérdés többé fel nem merül. Ami a B-listások kérdését illeti, tisztelettel megjegyzem, hogy arról, hogy uj tanfolyamokat létesítsünk s ezt a kérdést újra kézbe vegyük — mint múltkori beszédemben Emiltettem — lehet szó. A tanfolyamok létesitése és a jelentkezők felhívása érdekében érintkezésbe fogok lépni a népjóléti minister úrral. Remélem, hogy e tekintetben fogunk tudni valami eredményt produkálni, ha a hangulat valóban az, amiről ugyan nem tudok, de amit a t. képviselő ur mondott. Megjegyzem, hogy kiadás alatt áll egy kormányrendelet, melynek értelmében a B-listások előjogokkal bírnak arra, hogy megüresedett állások betöltése esetén elsősorban nyerjenek alkálin ázást. Igy épen a tanítóság körében, ahol nagy a fluktuáció, azt hiszem, meg lehet szüntetni rövidesen minden olyan indokolt- panaszt, amely a tanitók részéről elhangzott. Tudom, hogy a kultuszminister ur külön is foglalkozik e kérdéssel s azt hiszem, meg fogja találni a módját, hogy amennyiben történtek volna sérelmek nagyobbszámban — egyes eseteket könnyű speciális intézkedésekkel is orvosolni — intézményesen is gondoskodjék a sérelmek megszüntetéséről. Azt, hogy most mindenki, aki a B-listára helyezés alapján végelbánás alá vonatott, még egy esztendeig megtarthassa illetményét, nem akceptálhatom, hiszen az az • egész akció visszacsinálását jelentené. Ami végül azt a kérdést illeti, hogy az indemnitasi törvényt melyik költségvetésre kivánjuk alapítani, tisztelettel megjegyzem, hogy — amint kifejtettem — a bevételeket illetőleg többé-ke\ésbé közömbös az, hogy egy előirányzat mely költségvetési törvényre alapittatik. Hiszen az indemnitasi törvényjavaslatnak 1 §-ában a "kormány mindig arra nyer felhatalmazást, hogy a hatályban lévő, megszavazott bevételekre vonatkozó törvényeket érvényben tarthassa és az azok alapján befolyó adókat beszedhesse. " Ami pedig a kiadási részt illeti, ebben a'tekintetben — ismételnem kell magamat — a helyzet az, hogy a kormány nem támaszkedhacik az