Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-31

6 A nemzetgyűlés 31, ülése 1922. évi július hó 27-én, csütörtökön. szák a belügyminister urat, hanem fényesen győzzön. Én megmondtam, — minthogy udvarias akartam lenni az ottani hatóságokkal, bár tájékozva voltam a helyzetről, — hogy a magam részéről szívesen visszalépek, azonban tessék a budapesti pártvezetőséggel tárgyalni. Ha megfelelő ajánlatot tettek volna, ha azt mondták volna például, hogy feloszlatják az internálótábort, vagy amnesztiát adnak, mert ez a kérdés nagyon a szivemen fekszik, mert három esztendeig együtt szenvedtem ezekkel a szerencsétlenekkel", illetőleg ezeknek még szerencsétlenebb hozzátartozóival, visszaléptem volna és a bel ügyminist er urat nagy szótöbbséggel megválasztották volna. K

naller Győző: Nem egészen biztos ! Hébelt Ede: Azonban e helyett, a kifejezés nem «jut hirtelen eszembe, hogy milyen módon, azt ajánlották, hogy kiengednek 54 olyan internáltat, akik 1920 júliusa előtt kerültek még Hajmáskérről az internálótáborba. Ha azt mondták volna, hogy kiengedik az egészet, rendben van, de hogy a sok közül csak 54-et engedjenek szabadon, ebbe a párt természetesen nem ment bele, hanem az ajánlatot visszaút asit ott a. (Felkiáltások a szèlsôbahldalon : Ez a tiszta választás ! Akkor már nem voltak gyanúsak I) *** Kiss Menyhért : Abszurdum alkudni ilyen dolgokban. K

naller Győző: Az egész vonalon ez történt. Hébelt Ede: Emberek szabadságát arra használták fel, hogy alku tárgyává tegyék. Erre következett azután, hogy körülbelül egy hónappal, vagy talán öt héttel ezelőtt rendelet jelent meg, amely kimondja, hogy az internálótáborból szabadon bocsátandók azok, akik 1920 július l-e előtt stbs internáltattak, illetőleg akiknek internálását ez előtt az időpont előtt rendelte el a bel ügyminist er.Egyszersmind kimondták, hogy szabadon bocsátandók azok is, akik büntetésük kitöltése után kerültek az internálási táborba. Ne méltóztassanak azt gondolni, hogy én szeretem a nagy nyilvánosságot, és hogy ezeket a dolgokat csak azért hozom ide, hogy kipellengérezzem őket. Nem, én a csendes és szelid elintézések embere vagyok és először mindig megpróbálkozom azzal, nem lehetne-e a dolgot csendesen elintézni. Három héttel ezelőtt felkerestem, a belügyininister urat, de ezt megelőzőleg jártam az internálóosztályban is. A belügyminister urnák megmondtam, hogy a rendelet kibocsátásánál a legképtelenebb tudatlanság működött közre. Az, aki a rendeletet megfogalmazta, nem vett be a rendeletbe olyan kategóriákat, amelyeknek tagjai feltétlenül enyhébb megitélés alá esnek, és akiknek bentartása a legnagyobb igazságtalanság. A belügyminister ur akkor kilátásba helyezte, hogy intézkedni fog, hogy majd szól, hogy lépjek összeköttetésbe Nádosy országos főkapitány úrral. En nála privátim tapogatództam, hogy mikor lehetne megjelenni, de azóta eltelt három-négy hét és semmi sem történt a dologban. Kénytelen vagyok tehát ide a nyilvánosság elé hozni a dolgokat. Méltóztassanak figyelembe venni a következőket. A rendelet öt héttel ezelőtt elrendelte, hogy az internálótáborból ki kell engedni azokat, akikre nézve büntetésük kitöltése után rendeltetett el az internálás. Már most kérdés, hogy vájjon enyhébb megitélés alá esnek-e azok, akik amnesztiát kaptak, és az amnesztia miatt nem voltak kénytelenek kitölteni büntetésüket. Ugyebár, nyilvánvaló, hogy amnesztiát csak az kaphatott, akire volt valami ok, hogy nem kellett kitöltenie a büntetését, mert érdemesnek tartották az amnesztiára. Nyilvánvaló tehát, hogy ezeket is ki kellett volna engedni, de ezek még ma is ott ülnek. Harmadszor pedig vannak olyan emberek, akik nem töltötték ki büntetésüket, mert a biróság el sem Ítélte őket. Kétségtelen, hogy ez még enyhébb eset, hiszen el sem Ítélte őket a biróság, mert nem volt miért elitélniök ; mégis internálták őket. Ezeket tehát m.ég inkább ki kell engedni. Jön egy még enyhébb kategória : biróság elé sem került az ügy, mert már az ügyészség ugy találta, hogy nincs bűncselekmény, ennélfogva már az ügyészség megszüntette az eljárást. Kétségtelen, hogy ez még enyhébb eset, ezeket tehát m.ég inkább ki kellett volna engedni. Nem tudtam. négy-ötheti küzdelem után sem, kivinni azt, hogy egy rendeletet bocsássanak ki az illetékes faktorok, amely kimondja, hogy ezek az emberek is klengedendők. Ha kiengedendők a súlyosabb kategóriába eső emberek, akkor az enyhébb kategóriába tartozókat is ki kell engedni. Azután még valamit. 1920 július elseje előtt internáltattak a terroristák. A terroristákat mind kiengedték, és ebből semmi szerencsétlenség sem. következett be. Semmi baj sem, származott abból az országra, hogy már két hónapja kiengedték őket, mert május 29-ike táján engedték ki őket. A legsúlyosabb internáltak, a terroristák tehát — amint ezt az internálócsztályban is elismerik — künn vannak, mi g az enyhébbek ott szenvednek, sínylődnek és tönkremennek. Lehetséges-e ezeknek az állapotoknak további eltűrése ? Hiszen ez a legnagyobb mértékben erkölcstelen ! Közben ilyenféle esetek történtek meg, hogy egy-kettőt megemlítsek. Egy Schwartz Árpád nevű volt miskolci munkásbiztcsitó pénztári igazgató esetében távirat jött Miskolcról az itteni toloncházhoz, hogy ez az ember öt nap előtt megszökött Zalaegerszegről, azonnal letartóztatandó és Zalaegerszegre szállítandó. Letartóztatták és elszállították Zalaegerszegre. Jön a családja és azt mondja : Ez hazugság, ez nem. igaz, Schwartz Árpád nem szökött meg, nem is volt soha Zalaegerszegen. Én eljárok és nem. kapok felvilágcsitást. A legnagyobb nehézségekkel kell küzdenem. Napokig szaladgálok, mig végre megtudom azt, hogy a főkapitányságon egy rendőrfogalmazó, aki kihallgatta ezt az embeTt, hamis jegyzőkönyvet Vett fel. Felvette a jegyzőkönyvbe azt, hogy Schwartz Árpád beismerte, hogy öt nap előtt