Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-31

A nemzetgyűlés 31. ülése 1922. Esztergályos János : Ne internáljanak ! A túrósa g Ítélkezzék ! Elnök : Csendet kérek ! Hébelt Ede : Viczián államtitkár ur jogi álláspontját ismerem, alkalmam volt vele tárgyalni, alkalmam volt egyszer felmenni hozzá épen internálás! ügyekben és bemutattam neki a szociáldemokrata pártnak a múlt nemzetgyűlés kép^iseőliliez intézett egy körlevelét, mely körlevélben a szociáldemokrata párt a szakszervezeti tanáccsal együtt arra kérte a múlt nemzetgyűlés valamennyi képviselőjét, hogy szüntessék meg ezeket a lehetetlen és tarthatatlan állapotokat, és akkor Viczián államtitkár ur azt mondta : Hallatlan, megint ez a hang ! Ez izgatás ! Le fogom tartóztatni az egész pártot. Viczián István : Ez nem igaz ! így nem mondtam. Hébelt Ede : Nekem kellett megmagyaráznom az államtitkár urnák, hogy izgatást nem lehet olyanféle módon elkövetni, hogy egy hivatalos fórumnak, a nemzetgyűlés képviselőinek mondunk el valamit. Hát kihez forduljon az ember panaszaival, ha a nemzetgyűlés képviselőihez vagy a hivatalos hatóságokhoz nem fordulhat ? Izgatást nem lehet elkövetni csak gyülekezetben, a néphez szóló beszédben vagy Írásban. Viczián István : De ez nem is igaz ! Ezt állitom ! Hébelt Ede: Méltóztassék csak visszaemlékezni : Ugyanakkor felajánlottam az államtitkár urnák, hogy tartóztasson le azonnal, vagy ha ugy tetszik, internáltasson, mert azonositom magamat a párt körlevelével. Viczián István : Ezt ön álmodta ! Hébelt Ede: Nem álmodtam. Méltóztassék csak visszaemlékezni ! Nem féltem az internálástól. Ellenkezőleg : szerettem volna Zalaegerszegre vagy a toloncházba jutni, hogy megtapasztaljam az ott uralkodó szomorú állapotokat, melyekről ezer meg ezer levelet kaptam. Egy-kettőt leszek bátor majd felolvasni a legujabbakból, melyek az ottani állapotokat illusztrálják. Azt tapasztaltam, hogy az államtitkár úrtól lefelé, minél lejjebb megyünk, annál képtelenebb érzéketlenség van a hatóságokban ezen kérdések iránt. Felajánltam ismételten és kértem azokat, akikre ezeknek az ügyeknek az intézése tartozik, hogy jöjjenek fel irodánkba és nézzék meg, micsoda állapotok vannak ezen a téren. 50—60 asszony jön hozzánk egy délután a leghihetetlenebb nyomorban sinylődő asszony, azért, mert a férfi, a családfentartó le van tartóztatva és ő 4—6—7 gyerekkel a legképtelenebb nyomorban van. Megpróbáltuk őket 100—200 koronákkal segélyezni, de ezrekről volt szó, ezt az összeget nem tudtuk előteremteni ; az angol, a svéd misszió segitett, amivel tudott, ruhát küldtek, de mindez semmi sem volt, csak csepp viz a tengerben. Egyik-másik asszony ott az irodánkban esett össze és a télen ismételten előfordult, hogy, amikor egyik-másik asszony feljött hozzánk, megkérdeztem tőle, hány gyereke van, azt felelte : négy. Mondtam neki, hogy a múltév/ július hó 27-én, csütörtökön. 5 kor ötöt diktált be. Már azt hittem, azért diktált be többet, hogy nagyobb segélyt kapjon. »Azóta — felelte az asszony — meghalt megint egy gyermekem.« Knaller Győző : Ez a fajvédelem. Hébelt Ede : A legképtelenebb állapotok vannak ezen a téren. Az asszonyok hozzák a leveleket, amiket férjük a toloncházból ir, könyörgő leveleket, hogy legalább száraz kenyeret küldjenek nekik, mert nem kapnak elég kenyeret. Méltóztassanak figyelembe venni, hogy itt már három év óta kint is éhség van, de elvégre kint az emberek legalább szabadok, legalább tudják azt, hogy nem amiatt nyomorognak és pusztul a családjuk, mert a családfentartók ülnek, hanem azért, mert általános éhség van. De ezek az ezrek, akik ma is le vannak tartóztatva, ezt nem érzik, mert hiszen itt nemcsak az internáló táborról van szó, ahol talán fényesek az állapotok, hanem a toloncházakról és nemcsak a pestiről, ahol talán még mindig elég türhetőek az állapotok, hanem a vidékiekről is, ahol a legképtelenebb piszokban, tetvek között, a legnyomorultabb viszonyok között kénytelenek ezek az emberek nyomorogni. Ezeknek a benlévő embereknek lelki kinját fokozza az a tudat, hogy családjuk kint pusztul, feleségüket és gyermekeiket a tuberkulózis támadja meg azért, mert ők bent ülnek, mert az asszonyok a kálváriájukat járják azért, hogy a férjüket is táplálni tudják. Kérdem a t. Nemzetgyűléstől, — gondolkodtam rajta ismételten — ha előre látja valaki, hogy ezek az emberek, ezek az asszonyok és gyermekek pusztulnak, meghalnak és mégsem engedik ki az ártatlan családfent art ókat, •—mert majd rá fogok mutatni arra, hogy ezek a családfentartók ártatlanok — vájjon nem szándékos emberölés-e az, amit itt ez a rendszer voltaképen elkövet ? Az internáló tábor fentartása az internáló osztály főnökének, hogy ugy fejezzem ki magamat, kedvenc ideája azért, mert ugy tervezte azt meg, hogy ott munkatelepeket csinál. A munkatelepet megcsinálta, nem számitván arra, hogy itt 25 szocialista képviselő fog bejutni a parlamentbe. Azt hitte, a kurzus örökké fog tartani és az internáltak évekig bent lesznek a táborban, és most nincs erő, ami rá tudná őt venni arra, hogy a zalaegerszegi munkatelephez fűzött szép tervét valahogyan elejtse, ugy, hogy erőnek erejével minden- ' képen huzza a dolgokat és halogatja, hogy kiengedje azokat, akiket ki kell engednie, mert nem lehet már bent tartam őket, mivel igazságtalan a bentartás. A műikor Emiltettem már, azonban az elnök ur megakadályozott a folytatásában, mert jiem tartozott a tárgyra, hogy a soproni választással kapcsolatosan bizonyos dolgok történtek. Ezeket leszek bátor most elmondani a t. Nemzetgyűlésnek. Amikor megjelentem Sopronban, az illetékes faktorok azzal fogadtak, hogy hiszen úgyis biztos a belügyminister megválasztása, tehát lépjünk vissza, mert azt akarják, hogy necsak megválasz-