Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-22

68 A nemzetgyűlés 22. ülése 1922, tulajdonait kell elvenni, ha már erre szükség van, nemcsak az adóreformmal kapcsolatos földet kell erre fordítani. Ha felütöm a legújabb statisztikai kimutatást, azt látom, hogy a m. kir. kormány közvetlen rendelkezése alá kincstári, alapítványi és egyéb birtokok több, mint 400.000 katasztrális hold terjedelemben tartoznak. Elismerem, hogy ebből egy rész fontos kulturmissziót teljesít; elismerem, hogy ezeken vannak elhelyezve a kísérleti állomások, ezeken történik a nemesebb tenyészállatok kitenyésztése, vetőmag kitermelése és hasonlók. De ezt mind aránytalanul kisebb területen is meg lehetne csinálni. S miután azt is látom épen a kimutatásból, a zárszámadásból, hogy a 400.000 holdnak évi jövedelme úgyszólván semmi, sőt találtam rá esetet, hogy ezen kimutatás szerint erre a horribilis nagy területre az állam még rá is fizetett, — nem is véve figyelembe a tőkekamatveszteséget — én tehát önkéntelenül arra gondolok, hogy ezt a hatalmas komplexumot nekünk ismét a földreform céljára kellene forditanunk. És pedig ne három-négy holdban elparcellázva, mert erre nézve Dénes István képviselőtársam is, akiről pedig senki sem mondhatja, hogy a nagybirtokosoknak pártját fogja, megmondotta, hogy az a mai modern termelésnek nem felel meg, hanem azt hiszem, hogy sokkal célszerűbb lenne, ha ezeket a birtokokat 80—100 — 200 holdas részletekre parcellázva aclnók nem a protekciósoknak, hanem azoknak a becsületes magyar falusi gazdáknak, akik munkájuk révén meggyarapodtak, akiknek van tőkéjük, akiknek vannak eszközeik és állataik arra, hogy ezeket a földrészeket invesztálhassák. De ennél a tervnél engem más meggondolás is vezet. Mindnyájan tudjuk, hogy az építkezés ma lehetetlen, tehát egy ilyen 500—2000 holdas birtokon nem telepithetek százával embereket, mert azoknak lakást kellene építeni, ellenben az ottlévő gazdasági épületeket, lakházakafc könnyen átalakíthatnék 8—10 család részére s akkor azok ott békességesen megférnének. Ezek ott végeznék a saját gazdálkodásukat, míg a faluban megmaradt, elparcellázott kis földrészeiket át kellene aclniok az államnak, amely azzal ismét támogathatná tovább a faluban maradt kisgazdákat. Ezzel megoldhatnék a lakáskérdést és ezzel együtt földbirtokpolitikánkat is. Ki kell jelentenem, hogy igenis nem helyeslem azt a módot, ahogy ma ezek az alapítványi birtokok kezeltetnek és bérbeadatnak. Csak egy konkrét esetet hozok fel. Tolna megyében bizonyos Banya nevű birtok két esztendővel ezelőtt újra adatott bérbe. Ki szerezte meg? Csodálkozásomra azt hallottam, hogy egy olyan generális, akinek a nevét a hadtörténelemben nem volt. szerencséin felfedezni. S az illető úriember, akinek nem volt semmije, kiment a régi bérlőhöz és átadta annak évi öt vagon évi július hó 15-én, szombaton. gabona fejében a lelépésért. Ez szerény véleményem szerint megrövidítése az államnak, az állam érdekének és megrenditése annak, hogy bízzunk abban, hogy ezek az alapítványi birtokok helyesen vannak bérbeadva. Ezt egyszerre meg lehetne oldani azon a módon, amelyet bátor voltam előterjeszteni. A másik nagy kérdés, amely ugyancsak ebbe kapcsolódik bele, a közellátás kérdése. Nem vádolhat engem senki azzal, hogy mint nagyobbbirtukos szűkkeblű vagyok, mert hivatkozhatom arra, hogy 1919-ben, amikor a kommunizmus megszűnt, Tolna vármegye törvényhatóságában én voltam az, aki legelőször mutattam rá arra, hogy nekünk birtokosoknak, akiknek 50 holdnál nagyobb birtokunk van, kötelességünk ellátni a megyei, községi és, állami tisztviselőket gabonával, még pedig nem leszállított áron, hanem ingyen, hogy igy akadályozzuk meg a drágasági folyamatot. (Éljenzés jobb felől.) Mit méltóztatnak gondolni, mi lett a sorsa indítványomnak ? Az, ami rendesen szokott lenni : többé felszínre nem vetődött. Én itt nem átallom kimondani, hogy szerény meggyőződésem szerint \ hivatalnoknak a legnagyobb ellensége a hivatalnok. De méltóztassék megengedni, hogy továbbfüzzem ezt a gondolatot. Indítványoztam ezt azért is, mert meg voltam győződve az akkori s a mostani kormánynak is azon jóindulatáról, hogy el akarja látni az ellátatlanokat és mindent elkövet erre önzetlenül, fáradtságot nem kiméivé, de sajnos, Magyarországon minden jószándék a kivitelen múlik ; mert azt tapasztaltam, hogy azok, akik oda ki voltak rendelve, nem állottak hivatásuk magaslatán. Akik a rekvirálásokkal voltak megbízva, nem az ország sorsát viselték szivükön, hanem rendes körülmények között a saját érdekeiket. Fájdalommal kell megállapítanom, hogy ahhoz nem értő, teljesen tapasztalatlan, járatlan embereket küldtek ki, akik magtáramban nem tudták megkülönböztetni még a zabtól a rozsot sem. Ily körülmények között a különben bölcs és jó elhatározásokat végrehajtani nem lehet. És ez még ma sem szűnt meg, csupán más alakban folyik tovább, a gabonagyüjtő országos kirendeltségek még mai napon is működnek. Horváth Zoltán: Ezt innen is el lehetne mondani ! Erdélyi Aladár: Ma már úgyszólván nincs szükségünk reájuk, miért fordítunk tehát reájuk, tudomásom szerint, évi 780 milliót? Ezeknek a kirendeltségeknek emberei autón járnak, költik ! a pénzt és könnyelmű megfeledkezéssel elbeszélik, hogy 80 —100.000 korona havi fizetésük van, amivel a népet, mely nem ismeri azokat a tekervényes utakat, abban a hitben ringatják, hogy a többi hivatalnokok is igy el vannak látva és ezáltal meggyülöltetik a becsületes hivatalnokokat. Az ellátással kapcsolatban kénytelen vagyok megemlékezni a molnár-kérdésről. Tudjuk, hogy a kormány végszükségből kénytelen volt a mai-