Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-22

A nemzetgyűlés 22. illése 1922. mokat is a legmesszebbmenő módon igénybe venni. Magam is állítom, hogy a molnárok szinte önfeláldozással teljesítették kötelességüket. Azonban ma, amikor vissza akarunk térni a szabad forgalomra és a szabad gazdálkodásra, szerény nézetem szerint nem állhat fenn többé az a rendszer, hogy csak a molnárokat, ezt a kiváló, tekintélyes és hazafias iparososztályt sújtsuk több teherrel, mint bármely más osztályt. Bizalommal hallottam a ministerelnök ur nyilatkozatát, aki kijelentette, hogy ő sem kívánja ezt az osztályt nagyobb teherrel sújtani, mint a többit, de kénytelen vagyok rámutatni arra, hogyha a malomellenőrök intézménye továbbra is fennmarad, akkor már ez is önmagában véve nagyobb teher minden más adóztatásnál, mert a malomellenőrök folyton vexálják, gyötrik a molnárt és a közönséget. A malomellenőrök, akikről szaktekintetben hasonlóképen kell nyilatkoznom, mint a gabonagyűjtőkről. Állandóan előfogatokat résznek igénybe a községi lakosoktól, tekintet nélkül a munkaidőre és arra, hogy kimélni kellene a fogatos erőt a falusi néptől. Megtörténik, hogy egyik községből a másikba vitetik magukat, sőt tudok eseteket, amelyeket majd a kormány rendelkezésére fogok bocsájtani, hogy nemcsak korteskedésre vették igénybe az előfogatot, de még privát ügyeik elintézésére is. Kijelentem teljes tudattal azt is, hogy ezek is elősegítették a drágaság emelkedését. Mert mi történt? Ezek az állami alkalmazottak privát megbízásokat is elfogadtak és gabonakereskedéssel foglalkoztak ; megvettek nagy tételekben gabonát, de csak két-három hét múlva jelentették be, amikor a gabona ára már emelkedett és igy elkövették azt, amit a börzén »in sich« játéknak neveznek. Ezzel nagy nyereségeket vágtak zsebre. Ismétlem, én a gabona drágaságának egyik okát ebben is látom. Ha feljövök Pestre és beülök a villamosba, mást nem hallok, mint azt, hogy a városi nép szidja a falu lakosságát és a legszebb kifejezése »zsiros, húsos paraszt«. En evvel nem akarom felgerjeszteni itt a hangulatot, erre semmi szükség nincs, mert, azt hiszem, mindenki tudja, hogy ez a valóságnak megfelel, ellenben arra akarok rámutatni, hogy miért gyűlölik a falu népét. Hát hibás ez a drágaság miatt ? Mindenki tudja, hogy a múlt esztendőben az aratás után én is és mindenki, aki termel, és alig várja, hogy a rezsiköltségeit megkapja, 1200 koronáért adtuk el a gabonát. Kérdem kinek a zsebében maradt a horribilis nyereség ? A gazda zsebében? Tiltakozom ellene. Megmaradt a nagyiparos zsebében. (Ugy van! jobbfelöl.) Farkas István t. képviselőtársam nagyon helyesen megemlékezett arról, hogy a nagyipari vállalatok milyen hatalmas nyereségre tettek szert és nem reagált arra a közbekiáltásomra, hogy hol vannak az eltitkolt tartalékok, amelyek milliókat képviselnek, pedig ha reflektált volna reá, levonhatta volna a konzekvenciát. En elismerem azt, hogy a városi munkás abból évi július hő 15-én, szombaton. Ç9 a fizetésből, amit most kap, megélni nem tud, én tehát azt követelem, emeljék fel a fizetését ugy, hogy abból tisztességesen, emberhez méltóan megéljen. De kinek a kötelessége ez ? Talán az ellátatlanok gabonájából kell felemelni ? Talán ugy, hogy, az államnak a hatalmas vállalatnak, mely millió és milliónyi jövedelmet szerzett, szubvenciót adjon, hogy evvel is büntesse a szegény falusi kisgazdát, az aratómunkást vagy a gazdasági cselédet? Ez ellen tiltakozom. (Helyeslés jobb felől. ) Bátor vagyok figyelmüket felhívni arra, hogy ezen nagyipari vállalatok részvényeit ezelőtt három-négy héttel alig egy pár ezer koronával jegyezték a tőzsdén. Mi lehet annak a csodálatos jelenségnek az oka, hogy a Ganz 100.000 koronával, a Phöbus és . nem tudom én milyen elnevezésű részvények egyszerre 10 — 20.000 koronával ugrottak ? Megmondom. Ezek a nagyvállalatok eddig a kormányt arra akarták rávenni, hogy az ellátatlanok gabonája révén szubvenciót adjon nekik, tehát eltitkolták a részvények igazi értékét. Most látják, hogy nem sikerült a manőver, tehát szöknek fel a részvények a valódi értékükre. ((Ugy van ! jobbfelöl.) Tiltakozom az ellen, hogy a falusi népet tekintsék a drágaság megteremtőjének. En 1919ben sokorópátkai Szabó István t. képviselőtársamnak, aki akkor kisgazdaminister volt, a tolnamegyei kisgazdák nevében felajánlottam, hogy legyen a gabona ára 20 korona. És mi volt erre a válasz? Az, hogy »nem tehetjük.« Es mi a válasza erre Farkas István képviselő urnák ? Az, hogy amig ő maximálni akarja a falu terményeit, addig egy hangot sem hallottam arról, hogy az ipari termékeket is maximálni kell. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon : Azokat is !) Mit jelent ez? Azt, hogy a szociáldemokraták következetesek az ő törvényeikhez, a nagyipari vállalatokat azért pártolják, mert a saját tudományos tantételeik szerint azoknak fejlődése az az utolsó grádus, amelyen átlépve megcsinálják a társadalmositást, a kommunizmust. (Ellentmondások a szélsöbaloldalon.) Hiszen ha ugy tömörítik a nagyipari vállalatokat, hogy azok eljutnak tőkefejlődésük legmagasabb fokára, akkor szerintük csak egyet kell kimondani : »elkergetjük a vezetőséget és minden a miénk, amijük csak van.« (Ugy van! jobb felöl. Derültség a szélsöbaloldalon.) En tehát ismételten hangsúlyozom, és kétszeresen figyelmébe ajánlom a t. Nemzetgyűlésnek, hogy tartsuk be programmunkat hűségesen, mert pártvezérünk, Bethlen István gróf (Éljenzés a jobboldalon.) kijelentette, midőn a Duna-Tisza közén volt, hogy belátja milyen nagy igazságtalanság történt a legjobb magyarokkal, a hazát fentartó legbecsületesebb elemmel. De én ehhez csak azt teszem hozzá, hogy nemcsak a Duna-Tisza közén történt az a sérelem, hogy 1867 óta mindig Budapestet