Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-22

06 A nemzetgyűlés 22. ülése 1922. évi július hő 15-én, szombaton. országot !) E munka naplószerűen van vezetve és az igen t. utazó ur többek közt a saját személyében következőket mondja el. (Olvassa) : »Február 5. Másnap egész nap odahaza maradtam. Elly egész nap azon fáradozott, hogy az elmúlt este ért kellemetlenségeket velem feledtesse. A következő napon, amint némileg nyugodtabban reggelizni mentem, EUyt könnyekben úszva találom egy nyitott levéllel kezében, amelyet szó nélkül felém nyújtott. A levél megrázóan ecsetelte Elly egykori dajkájának szomorú sorsát. A régi, ismert dal volt ez is ; a férj hónapok óta munka nélkül, a nő beteg és minden segélyforrástól megfosztva, kis gyermekükkel együtt közel áll az éhenhaláshoz. Elly saját maga akart rögtön befogatni és segélyt vinni, de atyja ez ellen erélyesen tiltakozott. Majd mi elintézzük ezt, monda hozzám fordulva, menyasszonyodnak nem szabad abba a városrészbe a lábát betennie. Elly csomagoljon egy kosárba élelmiszereket, ruhákat, én majd azalatt befogatok, te pedig elmégy ezzel a névjeggyel a legközelebbi rendőrházhoz és megfelelő fedezetet kérsz. Fedezetet ? kérdem csodálkozva. Magától értetődik, monda türelmetlenül, azokban a városrészekben munkások laknak, csak a rendőrség védelme alatt lehet közlekedni. Félóra múlva expediciónk útnak indult. Velünk szemben a kocsiban két rendőr, a bakon a harmadik, mind jól felfegyverkezve, a kocsi után pedig két lovasrendőr haladt. Mi is éles töltényekkel és két lőfegyverrel voltunk ellátva. Mielőtt a gazdagok negyedét elhagytuk, egykét sor katona által képzett láncon kellett keresztülmennünk, kik a munkásokat kizárták a negyedből. Minél messzebb jöttünk be, annál kisértetiesebb volt környezetünk, annál nyomasztóbb, fojtóbb lett a levegő. Magas, a koromtól megfeketedett házak, szűk utcák, melyekbe még a napvilág sem hatolt, jelezték az iszonyú nyomort, melyben lakói éltek. Az utcák csaknem néptelenek. Itt-ott egyes papirossal teleragasztott ablak mögül láttunk néhány sápadt emberarcot, amint közönyösen, bután az utcára pillantott. Meglehetősen sokáig tartott, mig egy girbe-görbe mellékutcán célunkhoz értünk. Egypár piszkos lépcső vezetett fel a szobába ; amit itt láttunk, azt lehetetlen leirni. A levél, mit Elly kapott, nagyon soká útban lehetett, mert segélyünk későn érkezett. A jéghideg szoba egyik ablakának keresztfáján egy csontvázzá .aszott, rongyokba burkolt férfi-holttest függött. A szerencsétlen felakasztotta magát, a test már feloszlásnak indult és fojtó bűzt terjesztett, de azért senki sem vett fáradságot a levágásához. De ez még nem volt a legborzasztóbb. A szoba egyik sarkában egy nő guggolt és élvezettel rágódott egy kezében lévős csontdarabon, eleinte nem is figyelt rám. Csak mikor feléje közeledtem, kiáltott fel, miközben kezeit védőleg egy közelében lévő alacsony fatartály fölé tartá : Ki veletek ! Még felköltitek gyermekemet. Majd vadul felnevetve folytatá : Akarjátok látni, mily édesen alszik ? Ezzel elhúzta a tartályt fedő piszkos rongydarabot. Borzasztó látvány ! Egy gyermek félig megrágott testrészei feküdtek az edényben !« T. Nemzetgyűlés ! így állitják oda a kapitalista világ borzasztó rombolását és embertelenségét. Ám jó, mondjuk, hogy ehhez joguk van. De íme, folytatni fogom tovább és bemutatom, hogy itt már az osztályokat teszik ezért felelőssé (olvassa) : »Körülbelül egy órai utazás után valami kisebb állomáshoz értünk, hol már több szán várt reánk. A tüzes lovak szélgyorsasággal viszik a hóval borított sikon Wakernitz várához.« Aztán elmondja, hogy innen kiment és elért az istállóba s ezt az istállót azután a következőkép irja le (olvassa) : »Számtalan kéz a folyosók és állások tisztántartását végzi, mig távolabb vörösborba mártott kendőkkel a lovak lábait dörzsölik.« Mindent jól megtekintve, tovább ment és ekkor ismét egy helyiségbe ért, ahol jéghideg bűzös levegő csapta meg. (Olvassa) : »Az egész berendezés egy csomó szalmából és rongyból, valamint az egyik sarokban levő piszkos Krisztus képből állt. A szalmán egy rongyokba burkolt, lázbeteg öreg ember feküdt, előtte az istállólámpa fényében egy talán hétéves leányka térdelt, rongyos ingbe és kis kabátkába burkolva, kéken és reszketve a fagytól. A gyermek belépésemkor felegyenesedett, rettenetesen sovány kezecskéit könyörgőleg összekulcsolva nyujtá felém. »Nagyapa meghal !«, zokogott, »oh hogyan félek !« »Egészen egyedül vagy ?«, kérdem. »Nincs senki a közelben, aki segíthetne ?« »Mindenki elment munkába és csak késő éjjel jönnek meg, de már reggel ismét korán elmennek !« monda. »És te egészen egyedül maradsz a betegnél ?« »Egészen egyedül.« Oly vigasztalanul és lemondóan beszélt, hogy könynyek lopóztak szemeimbe. »Nincs orvostok ?« kérdem tovább. »Orvos, nem, az ide nem jön. Három nap előtt itt volt az állatorvos, aki odaát egy beteg lónál volt, de rögtön elment és azt mondta, hogy már nem bir segiteni.« (Egy hang a szélsőbaloldalon : Ma is igy van ez !) Nagyon sajnálom, hogy ezt a közbekiáltást tették, mert ez szerintem lelkiismeretlenség. Ha igy van, méltóztassék névszerint megnevezni, hol van igy, de egy osztályt ilyen körülmények közt nem lehet meggyalázni és ez ellen az osztály ellen nem lehet izgatni. Dénes István : Nézze meg az alföldi munkásságot ! Erdélyi Aladár : De ez csak agitatórius regény volt. Nézzük meg, milyenek az ő erkölcsi tanitásaik tudományos irataikban. Itt van egy másik könyv, Történelmi materializmus a cime. Irta Gorter Hermann. Fordította Pogány József 1909-ben. (Mozgás és felkiáltások a jobboldalon és középen : A nagy Pogány ! Napoleon ! Elnök csenget. Olvassa) : »A szociáldemokcácia nemcsak a termelés eszközeinek magántulajdonból köztulajdonná válására törekszik és pedig politikai harc utján, az államhatalom meghódításával, nemcsak politikai és gazdasági harc a szocialista mozgalom, hanem ennél több is : egy világfelfogás szellemi harca az uralkodóosztályok ellen. Annak a munkásnak, aki a burzsoázia bukását és a maga osztálya győzelmét