Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-30

43ß À nemzetgyűlés 30. ülése 1922. kiépítése és olcsóbbá tétele. Mert hiszen bizonyosak lehetünk abban — mert minden országban ez a jelenség mutatkozik — hogy a falvakból és a vidéki városokból mindig többen és többen vándorolnak fel az ország szivébe, az ország fővárosába és különösen a gyáriparral, gyárakkal rendelkező városokba. Az a munkásember ugyanis, aki faluhelyen nem talál elhelyezkedést, nem találja meg a maga foglalkozását, kenyérkereseti lehetőségét, rendszerint olyan területre megy el dolgozni, ahol gyárakat talál, számítva arra, hogy bemegy a gyárba mint segédmunkás s azután mint gyári munkás fog ott dolgozni. Bizonyosak lehetünk tehát abban, hogy, ha egyáltalában az ipari élet fellendítésére számithatunk, — amint hogy számitanunk kell — az ország fővárosának a lakossága, de nemcsak a főváros, hanem a többi nagyobb városok lakossága is, ahol gyárak, ipari telepek vannak, meg fog szaporodni, bevándorlásra számithatunk a falvakból, s igy lakásszükséglet fog beállani még akkor is, ha állandóan lakásokat fogunk építeni. Nekünk tehát már eleve gondoskodnunk kell arról, hogy a közlekedési eszközök megjavításával és olcsóbbá tételével módot adjunk azoknak a munkásoknak, tisztviselőknek és kereskedelmi alkalmazottaknak, akik a kenyerüket egyébként a fővárosban vagy azokban a városokban keresik meg, hogy kimehessenek a perifériákra, a közeli községekbe lakni. A mai körülmények között azonban nem tudnak oda kimenni, nem tudnak ott elhelyezkedni és lakást bérelni, mert borzasztó nehézségbe ütközik azoknak a községeknek és városoknak az érintése. Pl. a villamosmenet-járatok mai árai mellett ez lehetetlenség ; nem fizeti ki magát. A lakbérek a környéken lévő községekben körülbelül ugyanolyan magasak, mini a fővárosban. Ehhez járul az, hogy egy munkásnak, aki gyárban dolgozik, ahol már reggel 7 órakor kell a munkát megkezdenie és végzi a munkáját este 5—6 óráig, ha egy távolabb eső községben lakik, már hajnalban, 3—4 órakor fel kell kelnie, hogy vonatra, villamosra ülhessen, hogy a megállapított munkaidő kezdetére már a városban, illetőleg a munkahelyén lehessen. A közlekedésnek megjavítása és olcsóbbátétele tehát szorosan belekapcsolódik az építési ipar kérdésébe, a lakáskérdésbe és az egész város közgazdasági, kereskedelmi, ipari és forgalmi életébe. Ezért semmiesetre sem tűrhető az, hogy például magánkezekbe legyen lefektetve a villamosközlekedés kérdése. S habár tudom azt, hogy ebben a magántulajdon szentségébe való jogosulatlan beavatkozást fognak látni, de mégis kénytelen vagyok az előbb emiitett okoknál fogva azt mondani, hogy ez a körülmény nem tarthatja vissza a kormányt és az államot attól, hogy amikor ilyen messzemenő nagy kérdések megoldásáról van szó, a közúti vasutak évi juhus hó 26-án, szer óján. birtoklását a magántőkések kezéből kivegye, s az állam vagy a város vegye azokat a köztulajdonába. Ez államérdek és városi érdek, mert az államnak azután kell érzékének lennie ahhoz, hogy olcsó jegyeket bocsásson a munkások és a tisztviselők rendelkezésére, amit még áldozatok árán is meg kell tennie. Ezt azonban magánvállalkozásoktól, magántőkésektől elvárni nem lehet, mert amint ismeretes, a tőkének az a természetrajza, hogy mindig azt a terrénumot keresi az elhelyezkedésre, ahol befektetett tőkéje után a legtöbb jövedelme van. Itt azonban állami érdekről, közérdekről van szó, s ezért itt nem szabad ettől visszariadni. Láthatjuk, hogy az államvasút, amely az állam tulajdonát képezi, sokkal tökéletesebb forgalmú, sokkal egészségesebb és jobb, mint a magán kezekben levő vicinális vasutak. Ha nem is hozok fel több példát, csak ezt, ez is keli hogy elég legyen annak bizonyítására, hogy magán kezekbe levő közlekedési eszközök soha sem voltak alkalmassak arra, hogy az ország kereskedelmi, ipari és személyi forgalmát olyan tökéletesen bonyolítsák le, mint azok, amelyek köztalajdonban, az állam tulajdonában vannak. Erdélyi Aladár : Például Amerika! (Zaj.) Batitz Gyula : T. Nemzetgyűlés ! Most megjelent például egy lakásrendelet, amely — mint ismeretes — négyszeresére, nyolcszorosára, húszszorosára, harmincszorosára, és beláthatatlan mérvben engedi meg a lakbérek felemelését. Ezt nem tartom másnak, mint annak, hogy a kormány a háztulajdonosoknak nemzeti ajándék gyanánt adta ezt a lakásrendeletet. Mert nem elfogadható az az indok, hogy minden fel lett szabadítva, pusztán a háztulajdonosok keze köttetett meg még eddig mindig s azok nem rendelkezhettek teljesen szabadon saját házuk, saját objektumuk fölött. Hiszen ők azt a házat még a háború előtti időkben építették fel olcsó pénzért s a benne lakókat igen nagy mértékben kiuzsorázták, tehát olyan haszonra tettek szert, amelyre joggal mondhatjuk, hogy jogosulatlan, munkanélküli haszon. A házba befektetett tőke utáni jövedelem olyan jövedelem és haszon, amelyért a háziúrnak a fülebotját sem kell billentenie, amelyért a háziúrnak egy kalapácsütést sem kell végeznie, egy tollvonást sem kell tennie, ennélfogva egyáltalában nem indokolt egy ilyen tőkének a jövedelmezőségét fokozni a mai időben, amikor midenki az adók súlya alatt nyög, amikor különösen a munkás- és tisztviselőrétegek nem tudnak maguknak elegendő kenyeret vásárolni. Ilyen körülmények között indokolatlan szerintem az, hogy az ilyen tőkének munkanélküli jövedelmét szaporítsuk azok számára, akik egyébként sem szolgáltak erre rá. Kiss Menyhért : Nyolc év óta egy fillér jövedelmük nem volt. 1914 óta nem jövedelmeznek a házak semmit. Patay Tibor : Nem lehet gyanúsítani. (Zaj.)