Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-30

434 A nemzetgyűlés 30. ülése 1922. évi július hó 26-án, szerdán. jak, különösen gazdasági szempontból fontos ez. Ha figyelembe vesszük egyrészt a vagonlakók helyzetét, másrészt pedig azt a veszteséget, amit a vagonlakók az államnak okoznak azáltal, hogy a vagonokat lekötve tarják és azok nem állhatnak rendelkezésére a Mávnak, mindenkinek tisztában kell lennie azzal és meg kell értenie, hogy a legmesszebbmenő anyagi áldozatot is meg kell hoznia az államnak és az építkezést nem szabad pusztán és kizárólag a magánvállalkozásra bizni, hanem ezt állami feladatnak kell tekinteni. Csináltam egy kis számadást, ami módot ad arra, hogy pénzügyileg mutassam ki, mily óriási veszteség érte a magyar államot azáltal, hogy a vagonlakók oly sok kocsit lefoglalva tartanak. 1920-ban körülbelül 5000 vagon foglaltak le a vagonlakók — tudom, hogy többet, de nem akarok tört számokkal dolgozni és azért kerek számot vettem alapul. Ha 1920-ban az akkori valutáris viszonyoknak megfelelően egyegy vagon napi veszteségét csupán 500 koronára értékelem, akkor a magyar államnak az 5000 vagon után napi 2,500.000 korona vesztesége volt, ami egy év alatt 912,500.000 koronának felel meg. 1921-ben négyezer vagon volt lefoglalva, — tudom, hogy több, mert hiszen Hegyeshalmy Lajos akkori kereskedelemügyi minister ur kijelentései szerint még a múlt évben is 4500—4600 vagon volt lefoglalva, de itt is csak* 4000 vagont vettem a számítás alapjául. Ha ebben az évben a napi veszteséget 1000 koronával számítom, mert hiszen időközben romlott a valutánk, ugy ez napi négymillió korona veszteséget jelent az államnak; ami azt jelenti, hogy egy év alatt 1921-ben 1460 millió korona veszteség ért bennünket. 1922-ben, tehát ebben az évben, még mindig több, mint 2000 vagont foglalnak le a vagonlakók. Az idén, teljesen leromlott valutánk értéke alapján és ahogyan a Mávnál érdeklődtem, körülbelül 2000 korona veszteség éri az államot egy vagonnak az üzemből való egy-egy napi kivonásával, ugy hogy ennek a 2000 vagonnak vesztesége 2000 koronájával számítva naponként 4 millió koronának felel meg, ami egy év alatt szintén 1460 millió korona veszteséget jelent. Összegezve tehát a lefoglalt vagonok által a magyar államot ért veszteséget, 1920-ban 912,500.000, 1921-ben 1460 millió és 1922-ben ugyancsak 1460 millió, vagyis a három év alatt összesen 3.832,500.000 korona veszteség érte a magyar államot pusztán azért, mert a vagonlakók részére nem tudott lakást adni és a vagonokat elvonta a Máv. szolgálatából. Peidl Gyula: Pedig ebből sok lakást építhettek volna! Jászai Samu : Ott van a sok üres kaszárnya ! Batitz Gyula : Azt hiszem, egy országban a kormánynak elsőrendű feladata, hogy megszüntesse az olyan állapotot, ami súlyos anyagi veszteséget okoz az államnak. Eltekintve most már attól az erkölcsi zülléstől és mindattól, ami a vagonlakásban való lakással jár az illető családokra és általánosságban az országra, mondom, eltekintve-ettől az erkölcsi veszteségtől, ha pusztán magát ezt az anyagi veszteséget vesszük is alapul, akkor is joggal mondhatom, hogy a kormáry az elmúlt három év alatt nem csinált tökéletes gazdasági politikát ebben az országban, mert nem gondolt arra, hogyan és miképen lehetne ezt az országot megmenteni az anyagi veszteségtől és miképen lehetne a létező erőket felhasználni arra, hogy ebben az országban az úgynevezett termelő munka az egész vonalon tényleg meginduljon. Magyarországon az építkezés a háború előtti időkben is ugy volt, hogy az állam nem igen törődött vele, hanem inkább a magántőke igyekezett elhelyezkedni az építőiparban. Például volt valakinek egy telke és elhatározta, hogy házat fog építeni. Pénze nem lévén a ház felépítéséhez, tehát elment valamelyik bankhoz és kórt a felépítendő házra kölcsönt. A bankkal megalkudott és a bank folyósitotta a kölcsönt, vett az épittetőtől, ugyebár, valami kötlevelet és ennek alapján a kölcsönt kiadta. De a bank, amely ezt a-kölcsönt közvetlenül folyósitotta az épittetőnek és amely a kötvényt vette az épittetőtől, az valójában elvitte ezt a kötvényt külföldre, igy pl. Németországba, Franciaországba, Olaszországba, Angolországba vitték el ezeket a kötvényeket, ott elhelyezték és a kötvények ellenében a külföldi bankból hozták be és folyósitották azt a pénzt, amelyből Magyarországon, de különösen Budapesten ezeket a nagy és fényes palotákat felépítették. Már most, ugyebár, ezidőszerint a külföldi tőke tartózkodik a Magyarországba való bevonulástól, tartózkodik az itt való elhelyezkedéstől ; viszont a magyarországi tőke, amely eddig építkezésekben igyekezett elhelyezkedni, szintén megvonatott az építkezéstől, szintén elvonult innen, mert nem látja biztosítottnak azt a bizonyos hasznot, amelyet esetleg valutaspekulációból vagy más kereskedelmi és egyéb forgalomból tud magának kihozni, igy csak természetes, :— hiszen a tőke természetrajza ez — hogy onnan elvonul, ahol nem látja azt a nagy hasznot és elvándorol oda, ahol a nagyobb hasznot, jövedelmet látja. Drozdy Győző : Bizony, igy van ez Kuna P. András bácsi ! (Derültség a szélsohaloldalon.) Batitz Gyula : A magántőke tehát ezen emiitett okoknál fogva tartózkodik az épitőiparban való elhelyezkedéstől. Ezzel szemben nagyon sokan azt a ferde álláspontot képviselik, hogy fel kell emelni az országban a lakbéreket a békebeli szintre, vagyis — hogy a mai közforgalomban levő szót használjam én is — az aranyparitásra, mert ezzel aztán majd meg fogja találni a tőke számitását az épitőiparban is és akkor majd építkezésekbe lesznek befektetések. Kénytelen vagyok ezzel szemben azt az