Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-29

404 A nemzetgyűlés 29. ülése 1922. oltványtelep volt. Az ország megcsonkítása következtében ezek kÖ2iil sajnos csak egy maradt meg, a kist arcali oltvány telep. Felhivom a kormány figyelmét arra. hogy ha a szőlőket rekonstruálni óhajtjuk, — és pedig rekonstruálnunk kell, mert különben nemzeti vagyont engedünk veszendőbe menni — akkor sürgősen intézkedni kell az iránt, hogy a hiányzó oltványtelepek helyett a megmaradt Magyarországon is, ahol a szőlőterületnek több mint háromnegyedrésze megmaradt, uj állami oltványtelepek létesíttessenek, mert tarthatatlan állapot az, hogy a szőlősgazdák ma teljesen ki vannak szolgáltatva a magánoltványtelepek uzsorájának. Mindezek oly kérdések, amelyekből csak szemelvényeket hoztam fel. Szemelvényeket óhajtok előhozni az ipari többtermelés kérdéséről is. Azt hiszem, a közgazdasági kérdésekkel foglalkozó minden ember elismeri, hogy ma már nem lehet különbséget tenni mezőgazdasági és ipari államok között olyan mereven elhatárolva, ahogy azt eddig téves beállítással tették. Hiszen nézzük csak Németországot : ott fejlett ipar mellett olyan fejlett mezőgazdaságot találunk, hogy a mi fiainkat Haliéba küldjük ki gazdasági iskolába és Bajorországba, a mintagazdaságokba. Ma már minden okszerűen gazdálkodó mezőgazda tisztában van azzal, hogy a mezőgazdaságnak elsősorban érdeke az, hogy fejlett ipar álljon a háta mögött, hogy nyersanyagait a közelben legyen képes értékesiteni. Nem tudok éles határt vonni mezőgazdasági és nem mezőgazdasági ipar között. Ezek már régen elavult meghatározások. Hiszen, véleményem szerint, a textilipar épugy mezőgazdasági ipar, mint a bőripar vagy a szeszipar, mert a legfontosabb nyersanyagokat valamennyi ipar a mezőgazdaságból veszi. Kétségtelen azonban, hogy Magyarországon elsősorban azokat az iparokat kell fejleszteni, amelyek már megvannak, illetve, hogy helye* sen fejezzem ki magamat, nem is iparfejlesztésről kell nekünk most beszélnünk, hanem teljesen elegendő az, ha meglévő iparunkat meg tudjuk menteni és a jelenlegi nivón tudjuk tartani. Nekünk, mint emiitettem, elsősorban azokat az iparokat kell fejleszteni, amelyek eddig is a legszebb fejlődést mutatták és amelyek legszorosabb össze* köttetésben állanak a mezőgazdasággal. Vizsgáljunk meg csak egypár ilyen ipart. Itt van a cukoripar. Magyarország cukoripara egyike volt Európa legismertebb, legszebb cukoriparának. Nagy Magyarországnak 33 cukorgyára évenkint több, mint 40.000 vagon cakort termelt, és ennek több, mint felét exportálták. A magyar cukoripar gyártmányai az egész világon felvették a versenyt és mindenütt versenyképesek voltak. Es mit látunk most ? Azt, hogy pár hét óta importcukron élünk, Azt látjuk, hogy még cukorban is behozatalra szorulunk. Olyan aggasztó jelenség ez, hogy emellett szó nélkül el nem mehetünk» Igaz, hogy a megmaradt Magyarországnak csak 12 cukorgyára van, azonban ez a 12 gyár is a maga' felszerelésével, berendezésével oly moévi július hó 25-én, kedden. dern fokon áll, hogy ma is játszva tudna 15— 20.000 vagon cukrot termelni, úgyhogy meglévő cukoriparunk a belföldi szükséglet fedezése után könnyedséggel tudna legalább még 10.000 vagon cukrot a világpiacra exportálni. Igaz, hogy a kommün után cukortermelésünk alig tett ki 600 vagont, de sikerült ezt a termelést a múlt évben cirka 5500 vagonra fokozni, és mir azt hittük, hogy legalább a belföldi szükségletünket képesek leszünk fedezni. És most mit látunk ? A folyó évben a legjobb esetben 35.000 vagon répára lehet kilátásunk, ami a legjobb számitás szerint 3500 vagon cukornak felel meg. Most, ebben a kampányban ezen segiteni nem tudunk, kénytelenek leszünk már a tél folyamán külföldi cukrot importálni, és noha itt van a nagy iparunk, ez itt fog állni majdnem teljesen kihasználatlanul... Hedry Lőrinc : Fél üzemmel ! Görgey István :... nem. fél, hanem 20%-os üzemmel, és mi kénytelenek leszünk cukorszükségletünket a külföldről fedezni. Ennek oka az, hogy a cukorgyárak és a cukortermelők mindig azt hiszik, hogy ellentétes érdekeket képviselnek, és hónapokig folynak a tárgyalások, amíg a cukorgyárosok és a cukorrépatermelők a répaár tekintetében meg tudnak egyezni. Kendesen olyan alacsony árt. állapitanak meg, hogy a mezőgazda sokkal jövedelmezőbb gazdasági ág művelésére tér át, és ez az oka annak, hogy a gazdák ma már nem igen termelnek cukorrépát. Ha itt maguk a gyárak és a termelők nem tudják megtalálni a módot, és nem tudnak megállapodni olyan formában, hogy ugy a termelő, mint à gyár megtalálja a maga számításait, én azt hiszem —> amellett, hogy a kormány és jómagam is a legteljesebb kereskedelmi és gazdasági szabadság elvét valljuk — a kormánynak oda kell hatnia és intézkedéseivel el kell érnie azt, hogy Magj^arországon elegendő mennyiségű cukorrépa teremjen. Rámutatok pl. egy másik igen érdekes iparra is, a növényolaj-iparra. A növény olajipart nem nevezik par excellence mezőgazdasági iparnak, holott a növény olajiparnak nyersanyaga olajos mag, gyártmányának pedig 75%-a, tehát legnagyobb része, olajos pogácsa, takarmány. Azt hiszem tehát, ' elsősorban mezőgazdasági iparnak tekinthető. Magyarország megcsonkítása következtében az a helyzet-állott elő, hogy ittmaradt ezen a területen egy óriási, gyönyörűen fejlett, modernül berendezett növényolajipar úgyszólván teljesen nyersanyag nélkül. Körülbelül a hetvenes években Magyarország repcetermelése hires volt, két millió, két és fél millió métermázsa volt az évi termés és az akkori ipar nem Volt képes ebből többet mint egy millió métermázsát feldolgozni, ugy hogy mintegy másfél millió métermázsa exportra került. Ez évben a legoptimisztikusabb becslés szerint nem lesz több mint 40.000 métermázsa repcetermésünk. Hát ha ennek az otszágnak termelése két és fél millióról 40.000 métermázsára tudott lecsökkenni egy cikkben, ennek is mélyenfekvő