Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.
Ülésnapok - 1922-29
A nemzetgyűlés 29. ülése 192' gyökereinek kell lennie, À gazdák azt mondják, nem szívesen termelnek repcét, mert az a legbizonytalanabb termék, (Ugy van ! half elől.) egyszer bevág, egyszer nem vág be. Ezt meg tudtam érteni a háború előtt, amikor a repce ára körülbelül egyforma magasságon mozgott a búza árával. Ma azonban, amidőn panaszkodnak, hogy a búza 6000 korona, a repce ellenben 12.000 korona, sőt már 13.000 korona is, azt hiszem, nem panaszkodhatnak a gazdák abban a tekintetben, hogy aki repcével foglalkozik, nem találja meg a számítását. Még egyet akarok felhozni. Azt olvasom az újságban, hogy mozgalom indult meg abban a tekintetben, hogy a repcetermésnek is egy része kiengedtessék. Nem tudom, hogy lehetséges-e az, mikor itt van egy iparunk, amely körülbelül egymillió métermázsát tud feldolgozni, amikor az össztermelés ennek egy tört hányada : 40.000 métermázsa, amikor itt marad még a pogácsa is, az olajos pogácsa, amely igen értékes takarmány, ha ezt a nyersanyagot itt feldolgozzuk, mondom, nem tudom, hogy akkor milyen érdekek fűződhetnek ahhoz, hogy mi ezt a nyersanyagot kiengedjük ? Még katasztrofálisába a helyzet akkor, hogyha a lenmagtermelésünket nézzük. Ma lenmagtermelésünk ugy szólván nincs ; optimisztikus becslés szerint mintegy 5000 métermázsára becsülhető. Haller István : Vas megyében. Görgey István : Holott békében ennek legalább a húszszorosát tudtuk termelni. Itt áll tehát ez a . nagy ipar, itt áll ez a nemzeti vagyon, belföldről nyersanyaga nincs, feltétlenül szükséges az, hogy ennek külföldről biztosítsunk nyersanyagot. Hogy miképen, arra beszédem további részében bátor leszek visszatérni. Most még csak egy példát legyen szabad felhoznom. Beszélhetnék ugyan még a szesziparról, ahol köztudomású, hogy törvénnyel kellett magunknak a szesztermelést redukálnunk, törvénnyel kellett a szeszkontingenst 240.000 hektoliterben megszabnunk, mert olyan túltermelés lett volna, bár talán volna arra módunk, hogy termeljünk és a többletet helyezzük el a külföldön. Nem akarok beszélni a malomiparról, amely szintén csak kis hányadában van foglalkoztatva, és nem akarok beszélni a többi iparról ; én csak még egy ipar ügyét akarom megemliteni azért, mert arról ugy itt a-nemzetgyülésen, mint a sajtóban sok szó esett : ez a rézgálic ügye. Arra, hogy miért nem lehet nálunk többtermelés, vagy miért nincs, a legfényesebb példa a rézgálic. Magyarországon ezidőszerint négy rézgálicgyár van " üzemben. Könnyedséggel tudnának termelni két-három ezer vagon rézgáli cot is, holott köztudomású, hogy az ország rézgálicszükséglete legfeljebb 5—600 vagon, — 500 a permetezésre, 100 a csávázásra. Pedig mi történik ? Kora tavaszszal, de még télen a gyárak tárgyalásokat indítottak és folytattak az iránt, hogy telepüket teljes üzemmel be fogják állitani, de biztositékokat, garanciákat kérnek arra vonatkozólag, hogy gyárt évi július hó 25-én, kedden. 405 mányuk feleslegét exportálhatják. Különösen szükséges a gyáraknak magukat ez irányban előre fedezni, mert hiszen köztudomású, hogy a rézgálic gyártásának mind a két nyersanyaga : a réz is és a kénkova, vagy a kénsavgyártáshoz szükséges pirit csakis külföldön szerezhető be. A gyárak tehát óriási rizikót vállalnak akkor, amikor előre beszerzik az egész évi termelésükhöz szükséges nyersanyagukat s igy kénytelenek magukat viszont biztosítani és feleslegeiket eladni. A táragylások azonban, sajnos, annyira húzódtak el, hogy a gyárak — és érthető is — ezt a nagy rizikót nem vállalhatták s minden gyár annyira redukálta az. üzemét, hogy csakis a belföldi szükségletet igyekezett feldolgozni. Még e téren is történtek mulasztások, mert pozitív tudomásom van róla, hogy a gyárak januárban, februárban mindenkit felhívtak, hogy fedezzék be magukat, fedezzék rézgálicszükségletükét, mert körülbelül annyit fognak csak termelni, mint amennyi az ország rézgálicszükséglete. De — valljuk be — egyesek spekuláltak ; reménykedve talán abban, hogy az árak lej ebb mennek, olcsóbbak lesznek, elmulasztották szükségleteiket idejében beszerezni. A rézgálickészleték illetéktelen kezekbe jutottak, és amikor itt volt a rézgálicszükséglet, "egyszerre előállott egy nagy rézgálichiány, a rézgálic ára ugrásszerüleg emelkedett, s mi már nem voltunk abban a helyzetben, hogy a bajon segithessünk, mert a gyárak most már nem szerezhették be a gyártáshoz szükséges nyersanyagot. Ezt a példát csak azért voltam bátor előhozni, hogy rámutassak arra, hogy bizony r os iparoknál már egy évvel, vagy jóval előbb kell megcsinálni azt a gazdasági programmot, amelyet mi tervezünk, (ügy van! jobbfelöl.) és a gyáraknak előre tudni ok kell azt, hogy mire számit hatnak ott, különben nem vállalkozhatnak arra, hogy tényleg produkáljanak. (Ugy van! jobbfelől.) A kereskedelemügyi minister ur rámutatott arra, hogy az állam a mai pénzügyi állapotában nincs abban a helyzetben, hogy ipart fejlesszen a régi módon, amikor különböző állami szubvenciókkal, gépek, eszközök, pénzsegélyek engedélyezésével igyekezett a termelést előm.ozditani. Az is kétségtelen, hogy az iparfejlesztésnek ez a módja, miként a múltban bebizonyult, nem is vezetett célhoz. De, igenis, az államnak módjában áll különböző eszközökkel a termelés lehetőségét elősegíteni s a termelési lehetőség előmozditásának egyik módjául látom azt, hogy ha az ipar részére biztosíttatik a stabilitás. Ma a termelőknek, az iparosnak és a kereskedőnek egyaránt, sok bizonytalan faktorral kell számolniok s ezek között a legnagyobb bizonytalan tényező a valuta-rizikó. Ha még ehhez hozzájárul egy sereg más bizonytalan tényező is, akkor nem, csoda, ha a vállalkozási, a termelési kedv megszűnik. Ilyen bizonytalanságu tényezőnek nevezem a felpénzeknek, a vámfelpénzeknek folytonos változását. Ilyen bizonytalansági faktornak nevezem a vasúti díjtételeknek váratlan emelését. Sitt