Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-29

À nemzetgyűlés 29. ülése 1922. évi július hó 25-én, kedden. 403 Azt hiszem, ma már minden mezőgazda tudja, hisz unos-untalan hallhatta, hogy minden mázsa szuperfoszfát egy mázsa gabonatermés-többletet eredményez. Mégis mit látunk ? Mikor a háborúnak vége lett és, ha óriási anyagi áldozatok árán is, de módunkban lett volna a tengerentúlról foszfátföldet beszerezni és szuperfoszfáttá feldolgozni, a földmivelésügyi ministeri um igen dicséretes módon akciót inditott ezen a téren, be is hozott, ha jól emlékszem, mintegy 1500 vagon nyers foszfátot és mi volt az eredmény ? Mikor értékesítem akarta, a gazdák nem vették. Az a hihetetlennek látszó dolog következett be, hogy a földmivelésügyi ministerium behozatali tilalmat volt kénytelen a foszfátra és a szuperfoszfátra, a műtrágyára elrendelni csak azért, hogy az általa behozott szuperfoszfátot elsősorban értékesíthesse. Megjegyzendő, hogy közbejött a Hegedűsféle valutajavitó-akció s az a veszély fenyegetett, hogy az — őszintén megmondom — drágán beszerzett szuperfoszfát a földmivelésügyi ministerium nyakán marad. Ugron Gábor : Nem fejezte be a művét ! Haller István : Rossz kereskedő volt ! (Zaj.) Görgey István : T. képviselőtársamnak, aki azt mondta, hogy a szuperfoszfát drága lett, azt válaszolhatom, hegy mindaddig olcsó a szuperfoszfát, míg a búza piaci áránál kevesebbe kerül, de még ha drága volna is, még ha áldozatokat is kellene hoznunk, azzal tisztában kell lennünk, hogy ha tényleg komolyan akarjuk venni a többtermelést, kénytelenek vagyunk földjeinket olyan állapotba hozni, hogy azok tényleg többet teremhessenek. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Valljuk be, hogy bizony e téren a műit ban súlyos mulasztások történtek. Magyarország földmi velői, kisgazdái bizony senkitől sem tanultak okszerű gazdálkodást, ki apjától, ki szomszédjától tanult gazdálkodni, jól-rosszul, és igazán nem foglalkoztunk annyit és olyan intenziven a gazdák szakszerű nevelésével, mint ahogy az kivánatos lett volna. Alig van gazda — és itt mindig a kisgazdákról beszélek, majd később rátérek a középés a nagybirtokra is — akinek csak halvány fogalma is volna az okszerű, belterjes gazdálkodásról, akinek nem is a műtrágyázásról, hanem csak az istállótrányázásról is fogalma volna. Ismerek vidékeket, ahol szalmával trágyáznak és akkor csodálkoznak, hogy az eredmény olyan silány. Azt hiszem, hogy ma, amikor a kormánynak módja van a földbirtokreform végrehajtásának keretén balul ezekre a többtermelési szempontokra is figyelemmel lenni, nagy hibát követnénk el, ha azokkal szemben, akiknek földet juttatunk vagy olyankor, amikor földbérleteket jóváhagyunk, bizonyos előírásokkal nem élnénk, bizonyos kikötéseket nem tennénk arra nézve, hogy hogyan tartozik gazdálkodni, sáfárkodni az illető azzal a földdel, amely neki az állam jóvoltából jutott. Ez nem beavatkozás a magángazdálkodásba hiszen, amikor a középkorban az állam birtokokat adományozott, ennek fejében zsoldoskatonaság fentartását kívánta meg a földtulajdonostól, tehát bizonyos ellenszolgáltatást kivánt, vagy amikor kisembereknek adott földet a határőrvidéken, akkor tőlük személyes katonai szolgáltatásokat követelt. Azt hiszem, meg lehet találni a módját a földbirtokreform végrehajtásának keretén belül annak is, hogy tényleg csak olyanoknak adjunk földet, akik azt belterjesen meg tudják művelni, és ugy hajtsuk végre a földbirtokreformot, hogy azáltal a mezőgazdasági többtermelés hátrányt né szenvedjen. Megmondom őszintén, én nagyon nagy aggállyal tekintek bizonyos vonatkozásban a föld birtokreform végrehajtása elé ; aggállyal tekintek pedig tisztán és kizárólag a többtermelés szempontjából, mert attól félek, hogy olyan mintagazdaságokat fognak megbontani és esetleg megosztani, (Mozgás a jobboldalon.) — félek tőle, ép azért említem ezt — amelyeknél ez tényleg igen káros eredménnyel járna. (Felkiáltások a jobboldalon : Olyanokat nem bontanak meg !) Azt hiszem, nekünk első kötelességünk nagy súlyt helyezni -— mint emiitettem — a szakképzett gazclanevelésre. Ez a cél, amint a múltban is láttuk, legszebben és legjobban azáltal érhető el, ha mintagazdaságokat állítunk fel, hogy a gazda szemléltetően lássa, mit lehet elérni és hogyan lehet elérni. De a többtermelést más téren is szolgálhatjuk, és az utóbbi időben valljuk be, ezen a téren bizony sok kívánnivalót hagytak hátra az intézkedések. Elmaradtunk a vetőmagnemesitéstől, és itt különösen értem a burgonya nemesítését, mert megdöbbentő az. hogy Magyarországon ma már kb. csak 25 métermázsa átlagtermést érhetünk el a burgonyaföldeken. Nem vagyok gazdaember, de minden gazda tudja azt, hogy a burgonya bizonyos idő multán elfajzik, és azt mindig fel kell frissíteni, uj fajtákat kell importálni. Tudomásom van róla, hogy a múlt évben egy szabocsvármegyei gazda vetési célokra öt vagon burgonyát akart Lengyelországból behozni és nem tudta a behozatali engedélyt megkapni. Ilyen dolgoknak a jövőben nem szabad megtörténniök. Itt van a mezőgazdaság másik ága, amiről meg kell emlékeznem : ez a szőlők kérdése. En a magam részéről, mint hegyaljai képviselő, csak a hegyaljai szőlők állapotáról beszélhetek, de azt hiszem, az ország más részén sem lehetnek sokkal rózsásabbak az állapotok. Közismert dolog, hogy Hegyalján eddig a szőlőknek átlag 25—30%-a pusztult el, és ha sürgősen nem intézkedünk, a szőlők tovább fognak pusztulni. Ennek a pusztulásnak oka nagy részben a szőlősgazdák indolenciája, de nagyrészt az is, hogy a gazdák a háborús évek konjunkturális hasznát kimerítendő, oly rablógazdálkodást folytattak a szőlőkben, hogy a szőlők nem birván ki ezt az erőltetett termelést, kipusztultak. Azelőtt egész Magyarországon kilenc állami 51*