Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-29

À nemzetgyűlés 29. ülése 1922. tási elnök különféle kézjegyeket tegyen a borítékra és a szavazólapra és igy érvénytelenítse a szavazatot. Ilyen szavazatokat ugy a szociáldemokrata párttól, mint a liberális ellenzéktől ezrével loptak el itt. Ez tény, tessék a j egyzőkönyveket megnézni. Budapesten a scrutiniumnál én magam is ott voltam és láttam, hogy százával nem bontottak fel borítékokat azért, mert a borítékra rá volt irva a számjegy, már pedig a rendelet expressis verbis kimondotta, hogy számjegyeket nem szabad ráirni. A szavazatszedő elnök mégis ráirta, mert tudta, hogy a Grünblatt Salamon vagy Kohn Mór nem fog szavazni az egységespártra vagy a Wolff-pártra. A választójogi rendelet ezen korrektivuma zseniális ötlet volt, ellenben nem volt igazságos és nem volt valami szép, nem volt. esztétikus. Az olasz rendszert csakis azért találták ki, hogy ezt indokolják. Ami pedig igen t. képviselőtársam közbeszólását illeti, hogy »látjuk Ausztriában«, épen a napokban jártam Bécsben és megállapítottam azt (Egy hang a jobboldalon : 140 korona egy zsemlye !) hogy 140 korona egy zsemlye, de mennyi a kereset ? Ausztriában kollektiv szerződések vannak a munkaadók és munkások között, ugy a fizikai, mint a szellemi munkások és a kereskedelmi alkalmazottak részéről is. Ott minden hónapban megállapítják, hogy a múlt hónaphoz viszonyítva az indexszám hány százalékkal emelkedett és ahány százalékkal emelkedett az indexszám, hónapról-hónapra ugyanannyival emelik a béreket és a fizetéseket. Kállay Tamás : Es mi lesz a vége ? Pikler Emil : Mondja meg nekem Kállay t. képviselő ur, mi lesz itt a vége ? Kállay Tamás ; Itt rend lesz ! Ebben az országban rend lesz ! (Egy hang a szélsőbaloldalon : Éhenhalás lesz !) Kállay Tamás : Addig maradunk a kormány háta mögött. Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Pikler Emil : Mi lesz a vége, nem tudom. Most látjuk azt, hogy az ausztriai munkásság és a magánalkalmazottak sokkal jobb szociáüs és bérviszonyok között élnek, mint itt, Ezt megállapítottam most ; ez történeti igazság, ez tény. Hogy mi lesz két hónap múlva, nem tudom ; jóslásokba bocsátkozni nem tudok. Dobóczky Dezső: Mások éhenhalnak, a munkások mulatnak ! Azt tudjuk ! Pikler Emil : Egyébként, igen t. Nemzetgyűlés, arra, hogy különösen a magánalkalmazottak ilyen rettenetes helyzetbe kerüljenek, amilyenben most vannak, nem lett volna szükség, mert én hivatkozom arra, hogy a Magyarországi Magántisztviselők Szövetsége, amelynek ezidőszerint aktiv elnöke vagyok, azonkivül két testvérszervezetünk : a Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesülete és a Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetsége tavaly egy beadványt intéztek az igen t. Nemzetgyűléshez. A nemzetgyűlés minden tagja ezt megkapta, sőt egy deputáció is járt itt. Ebben a beadványban — tessék ezt meghallgatni — szó szerint ezt mondottuk (olvassa) : »A NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1922—1926. — II. KÖTET. évi julnis hó 25-én, kedden. 385 munkabérek és a létfentartáshoz szükséges cikkek árai között még soha nem volt oly áthidalhatatlan ür, mint napjainkban, és ennek a hézagnak betemetésére hiába áldozza fel a magánalkalmazottak tömege a békéből még megmaradt kevés számú értékeit, háztartásának, bútorzatának minden felesleges darabját, minden felesleges nadrágját és cipőjét, hiába tűri és szenvedi el immár hét esztendeje a legnagyobb nyomort, ugy hogy testéről szinte lefoszlik a ruha, lábáról lemállik a cipő : mindezzel helyzetén javitani eddig nem tudott.« Mit kaptunk erre válaszként ? Felállott Mayer János képviselő — akkor még közélelmezésügyi minister ur — és szó szerint a következőket jelentette ki ; ha nem emlékszik reá, mindjárt emlékezetébe idézem (olvassa) : »Ezt a kategóriát én nem tartom azok közé sorolandónak, akikről az államnak gondoskodnia kell, nem azért, mintha mi talán kegyetlenek akarnánk lenni ezzel a kategóriával szemben, hanem azért, mert ez a kategória át tudja hárítani a beszerzés nehézségeit a munkaadójára, tehát nem kell az államnak gondoskodnia arról, hogy az ő ellátását biztosítsa és nem szükséges, hogy az állam siessen a támogatására.« Hedry Lőrinc : Arról beszéljen, hogy mennyivel jobb helyzetben vannak, mint az államiak ! Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Pikler Emil : Ha ezt nem a minister ur mondotta volna, hanem valamelyik szakszervezeti elnök vagy titkár, vagy valamelyik szcciáldemo krata képviselő, akkcr ez sztrájkra való uszitás lett volna, lázitás, izgatás, "az alkalmazottak fellazítása a munkaadó ellen. Esztergályos János: Elvitték volna Zalaegerszegre ! Pikler Emil : Valószinüleg elvitték volna Zalaegerszegre ! (Zaj.) Dénes István : Csodálatos nyugalommal tudja hallgatni ! Pikler Emil : Nagyon sajnálatos, hogy Mayer minister ur ehhez a tanácséhez akkcr nem mellékelt használati utasitást és nem mondotta meg, melyek azok a módok és eszközök, amelyekkel munkaadóinkat rá tudjuk venni és rá tudjuk kényszeríteni arra, hogy a drágulási különbözetet tényleg fizetésünkhöz csatolják. Mi azonban az ő tanácsát tényleg megfogadtuk, dacára annak, hogy használati utasitás nem veit mellette. A szakszervezetekben már tanultunk annyit, mit kell ilyen esetben csinálni. Bérakciókat kezdtünk, megmozdultunk, gyűléseket tartottunk, a munkaadókhoz és a munkaadók szervezetéhez fordultunk, de ennek akadémikus értéke veit csak és amellett, hogy nyomorúságunkat nem szüntette meg, meg kellett fizetni a drága búzát épugy, mint a milliomos embernek. Semmi különbség nincs talán közöttünk. A gazdatársadalom, ideálja az aranyparitás. Ezt már elérték, sőt nemcsak hogy elérték, hanem már túl is haladták, hiszen a búza ára már felül van az aranyparitáson. 49