Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-21

32 A nemzetgyűlés 21. ülése 1922. évi július hó lá-én, pénteken. Ugy van!) holott nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy a künrekedt magyarsággal szemben az ellenséges államok legtöbbje a legmesszebbmenő atrocitásokat, a legkülönbözőbb vexaturákat engedte meg magának. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Dobóczky Győző : A művelt nyugaton ! Lukács György : Ennek a pampfletnek nem volt hatása, de ez is egy példa, szomszédaink most is folytatják a rágalmazási propagandát ellenünk és propagandájuk körében magyar publicisták és politikusok nyilatkozatait is igyekeznek ellenünk felhasználni. Előttünk az intő példa, mely mutatja, hogy mennyire elővigyázatosaknak, óvatosaknak kell lennünk nyilatkozatainkban, mennyire vigyáznunk kell... Pikler Emil : Tetteinkre ! Lukács György: És itt elsősorban a t. ellenzékhez irányitom /

szavaimat... Jánosi Zoltán: És Héjjas István! Kiss Menyhért: Nem kell félteni a nemzetet Héjjastól ! Lukács György : ... és figyelmeztetem, hogy körültekintőknek kell lennünk belügyeinkről mondott kritikánkban is, mert hiszen minden pillanatban az a veszély környékez bennünket, hogy amit mi itt a magunk belső használatára mondunk avégből, hogy önmagunk okuljunk belőle, ellenünk használják ki ellenségeink és megrágalmaznak vele bennünket a külföldön. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Horváth Zoltán : Nem szabad elkövetni ! (Zaj és felkiáltások a jobboldalon : Halljuk ! Halljuk !) Lukács György : Sem pártszempontból, sem a szónoki hatás kedvéért ne kockáztassunk meg olyan állításokat, melyek azután nem maradnak meg a mi megitélésünk sorompóin belül... Propper Sándor : Tessék elolvasni a belügyminister ur nyilatkozatát ! Lukács György: ...sőt akaratunk nélkül és ellenére könnyen áttörnek, messze túlhatolnak azokon, és ellenségeink azt a mi megrágalmazásunkra használhatják és használják is ki Klárik Ferenc : Ne tessék amnesztiát adni Héjjas Ivánnak! (Zaj.) Lukács György : Végzetes politikai hibának tartanám ezért azt, ha az indemnitási vita nem maradna meg a parlamenti vitatkozás megengedett keretein belül, hanem, ha netalán fakciózus szertelenkedéssé fajulna, melyből ellenségeink igen könnyen vonhatnának következtetést arra, hogy még mindig nem tértünk rá a konszolidáció útjára ; ha például akadna itt olyan pártfrakció, vagy akadnának egyesek, akik minden áron és minden eszközzel megakadályozni igyekeznének azt, hogy a kormány a kormányzat alkotmányos eszközeihez hozzájuthasson. Az obstrukció mindenkor legveszedelmesebb kinövése volt a parlamentáris rendszernek, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) de soha annyi kárt nem okozhatott és nem okozott, mint amennyit okozna nekünk most, amidőn egész Európa figyel reánk figyel pedig nagy részben nem jóakarattal, hogy vájjon a konszolidáció útjára tértünk-e, tehát újból életképesek vagyunk-e már, vagy még mindig lefelé haladunk-e a lejtőn. A vita eddigi folyama bennem azt a reményt gerjeszti, hogy ebben a nemzetgyűlésben nem fog akadni párt vagy pártfrakció, mely az obstrukció veszélyes fegyverét újból elővenni akarná. Azt hiszem azonban, hogy épen a tegnapi időpazarlás jogot ad nekem arra, hoery nyomatékosan felhívjam a közfigyelmet arra a nagy nemzeti veszedelemre, melyet napjainkban, mostani prekárius helyzetünkben egy esetleges obstrukció okozhatna. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Pikler Emil: Nincs obstrukció! . Györki Imre: Ki obstruai? (Felkiáltások a jobboldalon : A tegnapi beszéd ?) Eddig csak egy volt ! Propper Sándor: Épen elég mondanivalónk van ! (Zaj. ) Elnök : Csendet kérek képviselő urak, méltóztassék folytatni ! Lukács György: Amikor most áttérek az indemnitással kapcsolatos kérdések tárgyalására, kijelentem, hogy részletesebben csupán egyetlen egy kérdéssel szándékozom foglalkozni. Ezzel is rá akarok mutatni ezen kérdés nagy horderejére és regenerálódásunk szempontjából mindenek felett való fontosságára. Ertem a többtermelés kérdését és pedig a mezőgazdasági többtermelés kérdését. Az ipari többtermelés kérdésére a mai napon nem akarok kitérni, először azért, mert az igen t. kereskedelemügyi minister ur tegnapelőtt nagyon bőven, szakavatottan és alaposan szólt hozzá ehhez a kérdéshez, másodszor azért, mert — mint épen ő fejtette ki — az ipari termelés terén még nagyobbmérvü a hátramaradás, mint a mezőgazdasági többtermelés terén s ennélfogva mindazt, amit a mezőgazdasági többtermelés szempontjából előadandó vagyok, egész megnyugvással alkalmazhatjuk az ipari többtermelés szempontjaira is. Annál is inkább szükségesnek tartom a mezőgazdasági többtermelés kérdésével való foglalkozást, mert soha ez a kérdés fontosabb nem volt, mint napjainkban, nemcsak azért, mert gazdasági elhagyatottságunk soha nagyobb nem volt, mint ma, hanem azért is, mert — mint igen bölcsen méltóztatnak tudni — a gonoszság és az erőszak azokat a területeket kapcsolta le hazánk élő testérő], ahonnan ipari nyersanyagjaink legnagyobb részét kaptuk. Annál inkább való kötelezettségünk tehát, hogy azokat a nyersanyagokat, amiket a mezőgazdaság révén sikerül megtermelni, itthon a magunk körében dolgozzuk fel és igy a mezőgazdaságot minden tőlünk telhető erővel előmozdítsuk. Ha a többtermelés kérdését veszem taglalás alá, mély sajnálattal, szinte szégyenérzettel kell konstatálnom, hogy noha a magyar föld általa-