Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.
Ülésnapok - 1922-29
A nemzetgyűlés 29. ülése 1922'. évi július hó 25-én, kedden. 359 Tankovics János : T. képviselőtársaim, miért nem hiányolják ezt meg? Ha a drágaságot akarjuk letörni, gondolni kell arra, hogy addig, amig nem volt meg az az interparlamentáris összejövetel, a háború veszélye kevésbé fenyegetett, mint amióta az összejött. Valahányszor megalakult egy bizottság, amikor megalakult az árvizsgáló-bizottság, a közélelmezési bizottság, — tessék visszamenni lépésről-lépésre, nyomról-nyomra — mindig drágább lett minden cikk ennek természetes következményeképen, mert ha nincs is egyéb, azokat, akik ezzel foglalkoznak, meg kell fizetni, tehát ezeknek költségét bele kell kalkulálni az árakba. Csodák nincsenek. A drágaság letörése is csak azon fordulhat meg, hogy ne azt mondjuk a mi népünknek, hogy ne dolgozz, keveset dolgozz, ne azt mondjuk, hogy sztrájkolj, ha te dolgozni akarsz, akkor a másik nem enged dolgozni, mert nekünk ilyen szervezetünk van, hanem ha jóakarói vagyunk a népnek, azt kell mondanunk, hogy igenis, sokat kell dolgozni. Én élettapasztalatból talán némileg értek hozzá, a képviselő urak mindegyike talán nem érb hozzá, mert — tisztelet a kivételeknek — nem az volt a hivatásuk. Nem azt mondom, hogy általában nem értenek hozzá, de nem ért mindegyik hozzá! Saly Endre: Honnan tudja? Tankovics János : En tudom tapasztalásból. Szijj Bálint : A Népszava szerkesztője csak nem ért a malomiparhoz ! Tankovics János : Azt kell annak a népnek mondani, hogy csak ugy törhetjük le a drágaságot, ha sok munkaproduktumunk lesz ; ha pedig nem termelünk, ha nincs munkaproduktumunk, akkor a drágaságnak még fokozódnia kell és fokozódni is fog. En itt Pesten 17 éves koromban kezdtem dolgozni mint iparossegéd, egész életemben dolgoztam, azt hiszem, elég alaposan ismerem az ilyen dolgokat. Amikor ezt itt élettapasztalatomból kifolyólag mondom, nem vagyok hajlandó ezt pártérdekből, egyéni érdekből mondani, de az a meggyőződésem, hogyha nincs munkaproduktumunk, akkor pénzünk elértéktelenedik, akkor fokozódik a drágaság és fokozódik a nyomor is, (Ugy van! jobbfelöl.) Ezt csak munkával törhetjük le. Rothenstein Mór : De munkaalkalom is kell ! Szijj Bálint : Az van, csak meg kell szerezni ! Tankovics János : Ez az, t. képviselőtársam. Akik elvégzik iskolájukat — mondjuk — az egyetemig, vagy elvégzik az egyetemet is, azok hivatalt kérnek, a másik azt mondja, hogy adjanak neki munkaalkalmat. De, igen tisztelt képviselőtársam, még tovább is mentek : volt munkanélküli fizetés is. En egy forint nyolc krajcárral jöttem 1887-ben Budapestre, de sohasem kértem munkanélküli fizetést. Vanczák János: Akkor nem is kellett! Tankovics János : Akkor is volt sztrájk, de én nem tartottam azokkal. Módjában van az illetőnek, ha nem jól fizetik, ha ő olyan értékes ember, hogy keressen magának másutt munkát. Aki tud, aki akar dolgozni, aki megtanulta a mesterségét, az talál munkát. Peidl Gyula : Elküldjük őt magához ! Tankovics János: De hogy épugy fizessük azt a 17 éves segédet is, mint a 37 éveset, aki talán művészi tökélyre vitte a munkáját, mig a 17 éves még kontárnak sem volna jó, és ugy dirigálják az irodából, hogy mindkettőt egyformán fizessük.... Esztergályos János : Hát az nem épugy fizet 60 koronát a kenyérért? (Zaj jobbfélől.) Tankovics János : Ez nem érv, t. képviselőtársam. Annak, aki az ő szakmájában művészi tökélyre törekedett, ez kedvét fogja szegni, amint nem is lehet ez máskép és ezzel a haladásnak, a kultúrának is ártunk. (Ugy van! jobbfélől.) Tessék az embereket szabad versenyre engedni és aszerint kell őket fizetni, hogy ki mennyit tud dolgozni és milyen művészi munkát tud produkálni. Törekedjék mindenki erre. Megígértem azonban, hogy csak nagyon rövid időre szólalok fel és csak egyes dolgokra fogok rámutatni. Mondottam, hogy a drágaságot csak ugy fogjuk letörni, ha takarékoskodunk és ha sokat fogunk dolgozni. Bármilyen erős kritikát gyakorlok is bárkivel szemben, ellenszenvből, bosszúból soha életemben nem vagyok hajlandó egy szót sem mondani, távol áll ez tőlem. (Helyeslés jobbfélől.) Tessék megnézni, Budapesten mindenütt isznak-esznek reggeltől egész éjfélig. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Ahol van !) Sütő József : És aki nem eszik ? Tankovics János : Ez ragadós betegség ! Én nem akarok egyetlen társadalmi osztályt sem meggyanúsítani, de tény az, hogy Budapesten hihetetlen pénzpazarlás folyik. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Budapesten igen sokan reggel négy órakor feküsznek le, amikor a falu népe már dolgozik. Pikler Emil: Munkások nem járnak a Jardin-be. Tankovics János : Ahol tehát igy mulatnak hétköznap és vasárnap, ahol igy dőzsölnek, ott nincs jogosultsága annak, és nem helyes, hogy a falu népét az ő borzasztó keserves munkájáért ellenszenvvel nézzék. Pikler Emil : Mi nem bántjuk a falu népét ! Tankovics János : Dolgozni és takarékoskodni kell. (Ugy van! jobbfélől) Peidl Gyula: Ez nem nekünk szól! Tankovics János; Ha nem a t. képviselő urnák szól, hát szól nekünk és valamennyiünknek, . . . Szijj Bálint : A Népszava is támadja mindig a falut! Tankovics János : . . . hogy, amennyire módunkban áll, ilyen módon beszéljünk a nép előtt,