Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-29

358 A nemzetgyűlés 29. ülése 1922. évi július hó 25-én, kedden. Elnök : A házszabályok 188. §-a értelmében a mentelmi bejelentés minden vita nélkül áttétetik a mentelmi bizottsághoz. Következik a napirendünk tárgyalása. Szólásra következik? Bartos János jegyző: Szentpáli István! (Nincs itt.) Tankovics János! Tankovics János: T. Nemzetgyűlés! Az indemnitás tárgyalása folyamán talán már igen sok beszéd hangzott el, és nem is volt szándékomban felszólalni, de egyes beszédek miatt kötelességemnek tartom, hogy mégis felszólaljak és azokra felelve a nemzet közérdeke szempontjából felhívjam az igen tisztelt kormány figyelmét arra, hogy mi ebben a helyes és mi nem. A múlt ciklusban tartott beszédemben meghiányoltam a kormány eljárásában azt, amit jónak láttam meghiányolni és rámutattam arra is, amit helyesnek találtam. A túloldalon ülő t. képviselőtársaim ezt ellenzéki beszédnek gondolták és a végén szinte zokon vették. Most előre kijelentem, hogy én a kormány iránt bizalommal vagyok s az indemnitást mint országos érdekűt elfogadom, de mégis a következő megjegyzéseimet kívánom ez alkalommal elmondani. T. Nemzetgyűlés ! Országos veszélyt látok abban, hogy mindenki majdnem kivétel nélkül az államtól várja az eltartását. Ez lehetetlen állapot. Még akkor is lehetetlen volna és lehetetlenségre vezetne, ha Fagy-Magyarország a legrendezettebb viszonyok között volna. De ez az állapot nem is illik emberhez, hiszen minden ember alkotásra van teremtve, tehát tessék alkotni és akkor ugy önmagának, mint az államnak és a nemzetnek szolgálatot tesz. De hogy itt emberek azt mondják: állam, tarts el, vagy azt mondják: én tanultam ezt és ezt, nekem ilyen és ilyen képzettségem van, tehát tessék nekem állami hivatalt adni, — ez nem emberi, nem férfias dolog, mondhatnám, szolgalelkűség. Ha pedig ilyen szolgalelküségbe süly ed az állam vagy a nemzet, lett légyen ez a hivatalnokoknál, munkásoknál vagy bármelyik társadalmi osztálynál, annak nemzetnek a jövője meg van pecsételve. Ezzel szemben van egy rettenetes kép. Legutóbb is legnagyobb sajnálatomra olvastam, hogy a Rákóczi-utón vagy másutt tüntetés volt; az emberek nagy tömege kenyérért kiáltozott és a kormányhatalommal szemben állást foglalt. Roppant furcsa ez, mélyen tisztelt Nemzetgyűlés. Míg az egyik társadalmi osztály olyan szegény, dacára annak, hogy dolgozik — talán általában valamennyi dolgoznék — hogy önmagának és övéinek kenyeret tudjon teremteni, addig egy másik társadalmi osztály — kijelentem előre, hogy sem emberi mi voltommal, sem hitemmel nem találom összeegyeztethetőnek, hogy antiszemita legyek, nem is voltam, nem is leszek, de mégis meg kell mondanom, hogy egy másik társadalmi osztály, amely szintén szegény, márólholnapra milliomos tud lenni. Szomjas Gusztáv: Munka nélkül! Peidl Gyula : Csak munka nélkül ! Munkával nem lehet ! Szomjas Gusztáv : Igaza van ! Tankovics János: Én ebben valami rendszeres dolgot látok, és szeretném, ha a kormány szerény szavaimat megszívlelné és kicsit körülnézne, hogy ennek igy kell-e lenni. A másik, ami óriási veszélyként lebeg a nemzet felett, a drágaság kérdése. A főváros közönsége, még a tanult, olvasott, intelligens közönsége is — nem is mondom, hogy a munkássága — a falu népe iránt valósággal ellenszenvvel van és azt okozza a drágaságért, azt mondja, hogy a búzája ingyen terem, a tejet ingyen kapja, a gyümölcsöt csak össze kell lapátolni és azért sem ad pénzt. Klárik Ferenc: Nem a népet okolja! Tankovics János : Tessék megnézni időrőlidőre azt a búzaárat; még ha 6000 korona is, akkor is a háború előtti valutához viszonyítva, amikor jó valutánk volt, ugyanazt a valutáris árat találjuk meg. De ugyanazt a valutáris árat találjuk meg Budapesten is a beszerzendő ruhában stb. Peidl Gyula : Téves számitásJ Tankovics János : Dehogy téves, kedves PeidI képviselőtársam. Lehet talán pár fillér vagy korona eltérés, de a valóságban és lényegben egy kicsit sem tévedés, hanem teljesen helyes a számítás. Peidl Gyula : A kereseti viszonyokhoz arányítva ! (Egy hang a jobboldalon : Erről lehet beszélni !) Tankovics János: De tegyük fel, hogy ilyen rettenetesen, tarthatatlanul drága volna. Miért nem beszélnek az igen tisztelt városi képviselő urak az ipari cikkekről is? Szijj Bálint: Azért, mert azokat itt csinálják ! Tankovics János: En iparos vagyok, ma is foglalkozom az iparral; én más kenyeret nem ettem 12—13 éves koromtól fogva, de azért az igazság velem szemben is igazság marad. En nem a képviselői fizetésből élek, de kötelességemnek tartom, ha a nép bizalma ide küldött, hogy akkor itt helyt álljak, és ha kell, magammal szemben is állást foglalok. Miért nem beszélnek az igen t. képviselőtársaim az ipari produktumokról? Arról, hogy mi történik a börzén? Miért nem beszélnek a drágasággal kapcsolatban arról, hogy mennyi aranyat vittek ki az országból, nem mondom, hogy milyen körülmények között . . . Vanczák János: A hadianyagokért vitték ki, a háborúért! Tankovics János : ... és a kommün alatt és a kommün után is, és a csempészek. Saly Endre; Még kisül, hogy börziánerek vagyunk!